Csak légkondival lehet teheneket szállítani a hőség idején
Az állatszállító-járművekben maximum 30 fok lehet.
Az állatszállító-járművekben maximum 30 fok lehet.
Egyre több a bizonyíték az állatasszisztált terápia pozitív hatásaira.
Embertelennek tartják az állatok kényszeretetését, a gazdák a megélhetésüket féltik.
A frissen felfedezett állathoz hasonlót még nem láttak, saját nemzetséget kapott.
A japán Narában a szarvasok és az emberek békében élnek egymás mellett.
Az észak-amerikai macskanyérc olyan cuki, hogy arra szavak sincsenek.
Ha nem tudnánk, hogy a képeken látható állatok gyapjúból készültek, némelyikről simán elhinnénk, hogy igazi.
A fajok túlélésének kulcsa lehet a zsugorodó test.
Nagyon mókás megoldással hatástalanítják az agresszív kecskék hegyes szarvát. Képek!
Simán lecsukjuk az állatokat is, ha rosszat tesznek.
Mit szólnál hozzá, ha egy muslicának köszönhetnéd az életedet?
A cél az, hogy ne vehessenek vagy fogadhassanak örökbe többé állatot.
Valóságos lavinát indított el az interneten egy vita, melyben többen azt állították, hogy az oposszumok csúnyák.
Minden embernek megvan a maga története. Ahogy az állatoknak is. Elég egy pillantást vetni a képekre, hogy megértsd.
Ezek alapján tudhatod, ha macskád elégedett és jól érzi magát.
Aknakereső delfinek, robbanó kutyák, fertőző rovarok: semmitől sem riadtunk vissza.
A különleges fotók futótűzként terjednek az interneten.
Szülőként folyamatosan felelősségteljes döntéseket kell hoznunk.
Olyan kutyákat fogadnak be, akiknek nélkülük esélyük sem lenne az életre vagy a gazditalálásra.
Csodálatos teremtmények, akik egykor benépesítették a Földet, mára azonban a kihalás szélére kerültek.
Bizarr külsejű lények, melyek nagyon hasonlítanak valamire, ami napjainkban is él.
Szeretné, ha az emberek jobban a szívükön viselnék a veszélyeztetett fajok sorsát.
Ezek a házi kedvencek mindent megosztanak egymással: a fekhelyükön és a gazdi figyelmén is osztoznak.
A sasok nemcsak a levegő óriásai, de fáradhatatlan repülők is.
Mutatjuk, miért jó, ha állat mellett nő fel a gyerek.
Hatalmas üzlet, hogy jó gazdinak akarod érezni magad.
Nem ló volt, de egyszarvú. A szibériai unikornis különös állat lehetett.
Persze, a férfiak akkor sem cselekedtek volna másként, ha előre tudják, pontosan mivel is van dolguk.
A szakemberek szerint példátlanul elszaporodtak az aranysakálok Magyarországon.
Az állatok többségével halászháló végzett.
Nagy, szőrös, és senki sem tudja, hogy mire jó.
Micsoda véletlen, hogy pont a Fekete párduc című mozifilm képzeletbeli helyszínén bukkantak rá!
Az autógumikat felújítja a brazil férfi, és egészen új rendeltetést ad nekik.
Közösségi akciót hirdetett az egyik állatvédő szervezet, hogy minél több kutyát mentsen meg.
Elhinni is nehéz, pedig tényleg ott vannak.
Nyüzsögnek a patkányok a Karni Mata-templomban, és szentként tisztelik őket a helyiek.
Szimulációkkal tanították meg, hogy miként kell hasra fordulva feltápászkodni.
Nem az emberszabásúakról van szó: olyan állatokat mutatunk, akik a viselkedésük miatt tűnnek emberinek.
Kivételesen különlegesek ezek az állatok: pigmentsejtek hiányában teljesen hófehérek.
Az alig 25 centiméter hosszú állatra szőre miatt célpontként tekintenek a vadászok.
A kis Lana nem tudta tétlenül nézni, ahogyan egy másik kóborka az utcán fagyoskodik.
A karácsony jelképei között számos állat szerepel: a pingvinek nem a véletlennek köszönhetik népszerűségüket.
Mindig a váratlan események hozzák az élet igazi meglepetéseit. Most sem történt ez másképp.
Ilyen fejlett társas viselkedést még nem láttak tengeri emlősőknél.
A kétéltű ugyanúgy a homokba dugja a fejét, mint az amerikai elnök a klímaváltozással kapcsolatban.
A kutyus végig őrizte és nyugtatta gazdiját a szülés előtt, és a babával is különleges kapcsolatot alakított ki.
Alba az egyetlen ismert albínó orangután, másfél évig vigyáztak rá az állatvédők.
Ez a sok gazdi mind a saját - és a karácsonyfa - kárán tanulta meg, hogy nem szabad szem elől téveszteni az állatokat az ünnepek idején.
Csak színes papírra és ragasztóra lesz szükséged, és hipp-hopp elkészítheted ezt az elbűvölő csomagolást!
Valószínűleg senki sem gondolná, mennyire intelligensek is a malacok.
Az ausztrál tűzoltók ismét félmeztelenre vetkőztek, hogy naptárukkal a jó ügyet szolgálják.
Egy másik nőnek pedig a szatyrába harapott bele.
Nem is gondolnánk, mekkorák voltak eredetileg.
Akár egy életre kelt mesevilág, cincogó főszereplőkkel. Vigyázat, a most következő képek jócskán kiakaszthatják a cukiságmérőt!
Az ember azt hinné, hasonló teremtmények maximum a Pokémonok világában létezhetnek. Pedig távolról sem.
A segítőkutyák gazdijai szívhez szóló fotói és sorai kedvenceik hihetetlen hatásairól és képességeiről.
Nem kell drága alapanyag ahhoz, hogy az ember fenomenális szobrokat készítsen: elég pár evőeszköz is.
Édesanyja elmondása szerint már semmi nem segített, amikor az új, négylábú családtag mindent megváltoztatott.
Elképesztő sebességet tudnak produkálni!
2024-től lép érvénybe a tiltás.