Nézzék, ilyen lett a Maybach terepjáró
Kínában mutatkozott be a GLS 600, a Mercedes 2,8 tonnás luxusbatárja.
Kínában mutatkozott be a GLS 600, a Mercedes 2,8 tonnás luxusbatárja.
Amatőr hiba, miért tettük? A megbízott F1-es Mercedes-főnök bemutatkozása balul sikerült.
A német anyavállalat legalábbis nem tudta határozottan azt mondani, hogy a magyar gyár kimarad az egymilliárd eurós költségcsökkentésből.
Hamilton csak a harmadik Gasly mögött, a két Ferrari egymást ütötte ki, de Hamiltont még vizsgálják. Két biztonsági autó mindent borított az őrületes Brazil Nagydíjon
Tényleg lesznek elbocsátások, a cél a nyereségesség drámai növelése.
Miután kijött, hogy a német autócégnek milliárd eurós vesztesége van, a Forma-1-csapatfőnök bedobta: 2020 után kiszállhatnak a teljes versenysorozatból. Valós fenyegetés, vagy blöff? Létezhet Forma-1 az elmúlt években taroló Mercedes nélkül?
10 év után fordultak veszteségbe, több százezer alkalmazott bérét fagyaszthatják be.
Az idén beiktatott vezérigazgató állítólag elbocsátásokat tervez, de komoly ellenállás várható.
Toto Wolff majdnem 7 év után először hiányzik.
A Cosworth-szel fejlesztették a motorját, a versenypályákon arattak vele és a 2,5-16 ára kilőtt az űrbe. Vajon harminc évesen is erős?
Egy földbe süppedt Unimog mellett nem mehet el az ember csak úgy. Főleg, ha árokásó felépítmény van rajta.
Maga a cég vezérigazgatója ígérte be a luxusterepjáró villamos hajtású változatát.
Már csak Michael Schumacher előzi meg az immár hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltont. De van, amiben az angol már most is a legnagyobb – pont egy elődjét követve.
Nagy taktikai csatát hozott az Amerikai Nagydíj, Vettel hamar kiesett, Verstappen bármivel próbálkozott, nem tudta megtörni a Mercedest. Hamiltont már csak a hétszeres bajnok Schumacher előzi.
A májusi után megint a BMW szúrt oda a stuttgartiaknak. Ezúttal halloween volt rá az indok.
A babakocsi bal oldalát így is eltalálta a terepjáró. A rendőrség keresi a sofőrt.
Sorozatos lábon lövések, valami nagyon nem stimmel Vettel és Leclerc F1-főnökei körül. De a Forma-1 irányítóinál se rózsás a helyzet. Podcast.
Egy Gruma nevű cég faragott rendszámos, páncélautónak látszó tárgyat a G osztályból.
A Mercedes-főnök vétózta meg a legerőltetettebb F1-tervet. Még egy csapat állt mellé.
Leclerc-Vettel-sorrendben vezettek Mexikóban, majd előbbit tették a kedvezőtlenebb taktikára. Hamilton még koccant is, megtört autóval nyert.
Pletykálnak, de Toto Wolff Merci-főnök biztosnak látja világbajnok pilótája jövőjét az F1-csapatnál.
Micsoda marketingfogás!
A Mercedes-pilóta szerint az egyenesekben nagyon gyors az ellenfél.
Ki gyártson még ma is hátsókerekes furgont, ha nem a Mercedes? Az igazán nagy terhekhez még mindig ez való.
Az EQC egy olyan autó, amit nem lehet egy tőmondattal elintézni. Ez a Mercedes jövője?
Először a C63 AMG-ben válthatják le a nyolchengeres turbómotort az A osztály négyhengeresére.
Összevethető, melyik korszak volt az erősebb a Forma-1-ben. A különbséget viszont nem az eredményekben, inkább a hozzáállásban lehet megtalálni.
Az FIA nem ad eligazítást a Ferrari motorjáról. Ha valami nem tetszik, irány a rögös út.
Az F1-es Japán GP-t fel lehetett volna dobni egy nagy csavarral. 2020-ra ezt tervezik. Podcast.
A Ferrari csúcsát állították be Szuzukában.
Hamilton tükre bánta a Ferrari hanyagságát. Változott az F1-es Japán GP sorrendje.
A csapatok között már hivatalosan is bajnok, a pilóták között csak az a kérdés, melyik versenyzőjük nyer. Bottas győzött a Japán GP-n.
A finn villámrajttal szerezte meg hatodik Forma-1-es győzelmét.
Papíron erősebb, mint az aktuális BMW M5, de azért lemértük a Mercedes-AMG E63S teljesítményét, mert nem hiszünk a papíroknak.
Szerencse kell, hogy idén még futamgyőzelmet szerezzen a Mercedes.
Meddig feszítheti a húrt pilótái között a Ferrari főnöke? Közben fel sem tűnik , hogy hamarosan lesz egy hatszoros bajnok. Forma-1-es podcast.
Nem csak a haszonjárműveket hagyja ki az AMG.
Leclerc vesztett nagyot, kezében volt a győzelem: Vettel kiesése adta a Mercedesnek a kettős győzelmet, Hamilton célegyenesbe fordult újabb vb-címéhez a Forma-1-es Orosz GP-n.
Hamilton a két Ferrari közül, a 2. helyről indul, de a Mercedestől váratlan húzás kell, hogy esélyük legyen a futamgyőzelemre. Verstappen motorcsere után a mezőny közepéről okozhat zavart.
Önmagukhoz képest 0,6, a Ferrarihoz képest 1 mp-et buktak tavaly óta egy körön.
Vegyes érzésekkel írom ezt a posztot, de így kellett történnie, tehát lépünk tovább. De hova?
2020 végén szakít a Renault és a McLaren, a franciák csak magukra akarnak koncentrálni.
Ez a szeptember, ej... Bukkannak fel az ufók a galaxis távoli pontjairól. Ezt itt úgy hirdetik: időkapszula.
870 millió eurós büntetést szabtak ki, 684 ezer szabálytalan dízelmotoros személyautó eladása miatt.
Bő 1 év után nyert újra futamot, a Ferrari Leclerc helyett neki kedvezett a gumistratégiával. A Mercedesek leszorultak a dobogóról a Forma-1-ben.
Leclerc zsinórban harmadik pole-jából indul zsinórban harmadik győzelméért, de a városi, villanyfényes futamon így is Lewis Hamilton a favorit. Kövesse körről körre az F1-futamot!
A Mercedes azt mondja, hogy inkább legyen kisebb egy elektromos autó hatótávja, viszont legyen biztonságos és megbízható.
Náluk is a villany a jövő, nem kezdenek már új hagyományos motorba.
Az ellenfelek három teóriát sejtenek, a Red Bull a FIA-nál érdeklődött a bivalyerős motorról.
Elektromos buszok most is járnak Budapesten, de az eCitaróhoz már nem kell felsővezeték, mint a trolikhoz. Kell viszont más.
Izom-Merci, kortalan BMW kupé, mellettük a világ legritkább, legdrágább autói. És mind eladó.
A Vision EQS nem fog állandóan lemerülni, döbbenetesen megy és élőben úgy is néz ki.
Az egyik vagány, de bevered a fejed beszálláskor; van vicces bakancsforma, hathengeres dízel és élhető hibrid is.
Nem hétköznapi technikát kap a GLE 350de, soha ekkora aksit még nem szereltek plug-in hibridbe.
Majdnem 10 év után nyert újra a Ferrari hazai F1-pályáján, a fiatal pilóta Hamiltonnal és Bottasszal is megharcolt a győzelemért. Vettel teljesen eltűnt.
Eső és szokatlanul sok piros zászló nehezítette az F1-mezőny dolgát a pénteki szabadedzéseken.
Ha gyors Merci kell, nem ez a csúcs. Ha kényelmes Merci, akkor sem. Ellenben ha hegyeket mozgató Merci kéne, jó helyen jársz.
Nagy siker Hamilton szorításában. Bottas lett a harmadik Spában, Vettel leszorult a dobogóról a Belga GP-n.
Dél-Olaszország megviselt pár alkatrészt, párat meg az idő. Kijavítottam a hibákat, most új projekt jön.
Ritka hiba a bajnoktól a Belga GP 3. edzésen.