
Fidesz: Karácsony Gergely egy Don Quijote, aki lufikat szurkál
Törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása, a dolgozók bérrendezése – reagált a nagyobbik kormánypárt a kukások sztrájkjára.
Törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása, a dolgozók bérrendezése – reagált a nagyobbik kormánypárt a kukások sztrájkjára.
Ha elfogadják a módosított jogszabályt, március 1-jén léphet hatályba.
Helyszíni szemle után kiderült, hogy néhány kukás cég lefixálta a közbeszerzéseket.
Először vizsgálták a mikrosütők környezetkárosító hatását. Elkeserítő eredményeket kaptak.
Regionális konzorciumokba tömörülnek a hulladékgazdálkodók, hogy hatékonyabbak legyenek.
Újabb, mindenkit érintő központosítást hajtott végre a kormány április elején, zsebpénzosztó állami kukaholding ült a hulladékkezelők nyakára. Hamarosan közös kasszába fizetünk a szemétszállításért, amitől a kivéreztetett kukáscégek kicsit sem boldogok.
A közigazgatásért felelős államtitkár körlevélben figyelmeztet: döcöghet az átállás az új rendszerre.
A szemétszállítás államosítása szerintük nem fér össze a vállalkozásalapítás szabadságával.