Duplájára emelték az igazságügyi szakértők óradíját
Egyetlen miniszteri rendelettel duplájára nőttek az óradíjak, ezzel másfél évtizedes sérelmeket orvosoltak.
Egyetlen miniszteri rendelettel duplájára nőttek az óradíjak, ezzel másfél évtizedes sérelmeket orvosoltak.
Őket is hátrányosan érinti a változás.
Az igazságügyi szakértők 290 szakterületbe sorolva segítik a jogalkalmazókat és az igazságszolgáltatást.
Azt kérik, hogy a bírókhoz és az ügyészekhez hasonlóan ők is soron kívül megkaphassák a védőoltást.
„Sikerdíjért” is dolgozott az igazságügyi szakértő, a vállalkozó pedig 24 millió helyett 1,5 milliárdos kártérítést kért.
Eddig már több mint 200 tárgyalási napot tartottak, a szakértői vélemények pedig elérik a 16 ezer oldalas terjedelmet.
A díjat az intézet kapta, a közalkalmazott szakértők viszont számlára dolgoztak az államnak.
Az igazságügyi szakértők szerint az új törvény tervezetével súlyos problémák vannak.
Újfajta, keményebb fegyelmi eljárások jönnek, annak is lesz szava, akinek a bőrére megy a szakvélemény. Megjelent az új törvénytervezet az igazságügyi szakértőkről.
A megtépázott közbizalom helyreállításáért 1700 tagot minősít majd a kamara. Szúrópróbaszerűen elővesznek párat az elmúlt 5 év véleményeiből is.
A szigetszentmiklósi ügyben egy szakértő azt mondta: 10-ből csak 3 gyerek mond igazat, amikor szexuális bántalmazásról beszél.
Az államtitkár sajnálatos visszásságokról írt, és változásokat ígért az igazságügyi szakértőknél.
Eszköztelenek és jogfosztottak az igazságügyi szakértőkkel szemben, írja a nyílt levélben.
A minisztériumban gondolkoznak azon, hogyan változzon a szakértők felelősségrevonása.
Kinek az oldalán áll az igazság, ha egy szakértő mondja meg, mi az? Rendszerhibák, következménynélküliség, dilettantizmus és korrupció. Így sodródott a botrányos ügyig az igazságügyi szakértői szakma.