21 találat az Indexről, és 2 a környékéről.
Mándoki megénekelte Dzsingisz kánt, most Gorbacsovnak írt dalt
A volt szovjet pártfőtitkár 90. születésnapját németül köszönti a magyar énekes.
Valóságfilm készült a Vasfüggöny leomlásáról
Szalay Péter Nincs parancs! című dokumentumfilmjét a napokban kezdik vetíteni a mozik.
Vörös Diorok: ők formálták a divatot a vasfüggönyön innen
A keleti blokkban is születtek a nagy nyugati divattervezőkhöz mérhető tehetségek, sokan még Párizsba is járhattak "inspirálódni". De a rendszer állította korlátokat nem lehetett átlépni.
Meghalt a határőrparancsnok, aki bejelentette a Vasfüggöny lebontását
Nováky Balázs 76 éves volt.
A világjáró – így nevezték volna, ha
„Modern korunk vívmányai nagymértékben megkönnyítik az emlékezést”. Ismeretlen utazás '70 – kidobott diákból és egy titokzatos férfinévből született novella az eheti Fortepanon.
Volt világútlevelünk, de a szomszéd faluba nem mehettünk át
A falu, ahol sorszámozták a lakókat. A másik falu, ahová határőr engedte be az utazót. A hegy, aminek a két oldala két különböző országba került. A vasfüggöny, amit először 1956 októberére aknamentesítettek – még a kommunisták.
Politico: Merkel nem hajlandó Orbánnal ünnepelni a vasfüggöny-évfordulót
Juncker kiplakátolását már nem vette be a németek gyomra.
Kerítést épít Ausztria Hegyeshalomnál
Az M1-esnél már állnak a földbe szúrt karók, 30 kilométeres kordon készül.
Átverés volt a vasfüggöny hivatalos elvágása?
A híres fotó megrendezett, amikor készült, már két hónapja nem állt a nyugatot kelettől elválasztó kerítés.
Történelmi csúcson Németországban a migráció
Szijjártó eközben az épülő kerítést magyarázza.
Egy szimpla kerítés? Á, sokkal jobbat mondunk!
Összeszedtünk egy pár megoldási javaslatot, amivel a kormány még sokkal hatékonyabban tarthatná távol a menekülteket. Szavazzon!
Hiába a fal, az nem állítja meg a menekülteket
Nem tudni, a kormány blöfföl, elterel, az uniónak üzen, vagy tényleg jön a határzár. De a 175 kilométer hosszú vasfüggöny nem elég a migráció ellen. Ha valaki felmászik a falra, menedéket kell neki adni.
Milyen lenne, ha tényleg vasfüggönyt húznának a menekültek ellen?
A határzár ötletét bedobták, és van, aki máris falat vagy átjárhatatlan szögesdrót kerítést vizionál a szerb határra. Vannak erre európai példák, csak éppen azok halállal, brutalitással járnak.
Vasfüggönyt javasol a bevándorlók ellen a biztonságpolitikai szakértő
Nógrádi György szerint a szögesdrót kerítés a bolgár–török határon is nagyszerűen bevált.
Németh Miklós elnézést kért a hidegháború utolsó, magyar határon lelőtt áldozatának élettársától
A magyar határnyitásról szóló film berlini bemutatóján elmondta, mi történt.
Csak a nyulak nem örültek a berlini fal leomlásának
A nyúlpopuláció évtizedekig békésen élt Kelet- és Nyugat-Berlin határán. A vasfüggöny helye természetvédelmi szempontból különösen értékes.
A szarvasok nem felejtik a vasfüggönyt
A cseh-német határnál élő állatok szinte sosem közelítik meg az egykori drótkerítés környékét.
Már megint nem tájékoztattunk alaposan!
A hírek sokszínű, keszekusza világának színes, érdekes morzsáit majdnem nem tálaltuk. Most mégis.