Csaknem száz embert végezhettek ki az év elején Iránban
A hivatalos adat nem ismert.
A hivatalos adat nem ismert.
A csatorna közleménye szerint januárban mindhárom korcsoportban megnyerték a nézettségi versenyt.
A piaci várakozásoktól még mindig elmaradnak az adatok.
Napi 9 milliárd 300 millió forint volt a hazai részvénypiac átlagforgalma januárban.
Volt, ahol a mínusz tizet is megközelítette a hőmérséklet.
Január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja. Állítólag ezen a szomorú hétfőn vagyunk a leginkább magunk alatt egész évben.
A Száraz január felén már túl vannak azok, akik vállalták az alkoholmentességet. Itt már nem éri meg feladni. Ezekkel az ötletekkel te sem fogod.
Ebben a hónapban válnak a legtöbben, válásszakértők adtak magyarázatot a jelenségre.
Újdonságokkal készül a két kereskedelmi csatorna.
Olaszországban létezik egy nagyon kedves és egyedi hagyomány, amit imádnak a gyerekek.
Mi a tél jelentősége az életünkben? Hogyan hat ránk pszichológiai szempontból ez az évszak?
Diana hercegné kisebbik fia előre beharangozta: lerántja a leplet a tökéletesnek vélt famíliáról.
A tervezettnél két és félszer nagyobb lehet a januári nyugdíjemelés.
Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt egy háttérbeszélgetésen.
A világbajnok célállomása a Premier League lehet.
Nagyon változatos lesz az országban a hétvégi időjárás.
HRflow-val közös számát saját YouTube-csatornáján teszi közzé az énekesnő.
Ismét a vörsi gólya volt az első, amelyik visszatért Afrikából Magyarországra.
Az ország több pontján is lehet majd enyhe havazásra számítani a héten.
Nem véletlen, hogy ennyien halnak meg az év első hónapjában.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ezeken a területeken lesznek különösen erős széllökések.
8, de akár -8 fok is lehet a hétvégén az országban.
Bár csodás látvány a jégben úszó Balaton, a befagyott tóra tilos és életveszélyes rámenni.
Csapadék helyett inkább napsütéssel számolhatunk a héten.
Év eleji csendes énidőt ajánlunk az ünnepek nyüzsgése után.
Hétvégi időjárás-előrejelzés.
Az énekesnő elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy kicsit elvonuljon, és kipihenje az elmúlt évek fáradalmait.
A hőmérő a nyár közepén sem mutat átlagosan 19 és fél foknál többet. Mégis, a települést közel 270 ezren lakják.
A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 3,160 milliárd forintra esett vissza.
Az Indexet januárban naponta átlagosan 890 142 olvasó kereste fel, ezzel a látogatottsági lista első helyén végzett.
Mínuszoktól akár 12 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Téliesre fordul az időjárás: ismét mínuszokra kell készülni, néhol napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet.
Viharos szél és kettősfronti hatás is jön a jelentős mennyiségű csapadék mellé.
Meleg hőmérséklettel, de borús, esős idővel érkezik a hétvége.
Januárban nem szokatlan jelenség a havazás a világ több pontján, de a Szaharában már annál inkább.
Igazi télies idő volt a hétvégén, az országban pedig több helyen is gyönyörűen havassá változott a táj.
Bár a múlt héthez képest jelentősen emelkedik majd a hőmérséklet, azért így is kell mínuszokra számítani.
Hideg, télies hétvégére számíthatunk.
Jegesedésnek indulhat a Balaton a napokban.
Többször várható hószállingózás, havazás a héten, de napsütés is lesz.
Pótlóbusszal lehet utazni.
Egészen más időjárásra készülhetnek az ország különböző részein élők a hétvégén.
Január első napján még nem érkezik meg az igazi tél.
A világ nagy részében szenvednek a jegybankok, hogy kicsiholják az inflációt, nálunk viszont most magára talált. Nagyon sok a bizonytalanság, de úgy néz ki, készülhetünk a stabil árnövekedésre.
Több mint három Celsius-fokkal volt melegebb 2020 első hónapja az elmúlt 30 év átlagánál Európában.
Komoly fordulatot vesz az időjárás az elkövetkezendő napokban.
Az ország nyugati felén nagy viharokkal tört be a hidegfront, olvasónk Tihanyból küldött videót.
Csapadékos hét elé nézünk az időjárás-jelentés szerint.
Tartós köd, ónos eső és eső is jut a hétvégére.
Bár a havazás nem volt számottevő januárban, a dér és a zúzmara megszépítette a tájat.
A következő napokban többször is várható csapadék, ami a hét második felében esővé alakul. Nem valószínű, hogy bárhol tartósan megmarad a hó.
A következő néhány napban felszáll a köd, és helyenként havazhat is.
Egész héten párás, hideg időre számíthatunk az előrejelzés szerint.
Jelentős csapadékra és számottevő változásra nem kell számítani a hétvégén.
Olcsóbban lehet hozzájutni egy 10 éves kamatfixálású lakáshitelhez, mint egy évvel korábban az 5 éves kamatperiódusúhoz.
Máris nyílik az országban a hóvirág, pedig a tavasz még nagyon messze van.
Az előrejelzés szerint nem sok esély van számottevő havazásra a héten.