Aludni tanít a Netflix, de azért beadja a következő részt
Az alvászavar már népbetegségnek számít, eljött az idő tudatosan fellépni ellene.
Az alvászavar már népbetegségnek számít, eljött az idő tudatosan fellépni ellene.
Az erről szóló jogszabály július végén lép hatályba.
Most már bárki segíthet magán.
A dokumentum részletes útmutatást nyújt ahhoz, milyen lépéseket, döntéseket, eljárást kell követni helyi szinten, ha akár a gyanú is felmerül.
Egy érseki útmutatás szított vitákat konzervatív és progresszív anglikánok között.
Jön a karácsony, és fingod nincs, mit vegyél a motoros ismerősnek? Ezeket ne!
A brazil kormány összeszedett mindent, amit tudni érdemes a riói olimpia előtt.
A szelfizés halálos balesetekhez is vezethet, de szerencsére az orosz kormány a helyén van.
Tudta, hogy a Dallas helyszínéül szolgáló ranchen magyarul is van ismertető a helyről? Ráadásul nem is akármilyen! Nem eredeti képet Jock - által hozott Larry Hagman!
Négyszázezer forint az az összeg, amit az első motorját megvenni készülők többsége éppen elfogadhatónak tart. Lássuk, mit dob fel nekik a piac!
Motorra ülnék, szűk a keret, mit vegyek? Annyiszor látjuk ezt a kérdést, hogy már jojózik a szemünk. Ráfeküdtünk, és összeszedtük, mit érdemes ennyi pénzből.
Nagy-Britanniában került elő egy dzsihadista nőknek szánt útmutató. A hittan vagy a dzsihád miatt azért el szabad menni otthonról.
Elmondjuk, mit kell róla tudni és azt is, hogy hogyan kell ápolni.