Meghalt a Broadway legendája, Chita Rivera
91 éves volt.
91 éves volt.
Az Erkel Színházban játsszák a műsort.
Chris Peluso negyvenéves volt.
Chris Peluso tavaly hagyott fel a színházi szerepléssel, miután skizoaffektív zavart diagnosztizáltak nála.
Elérhetővé vált a piacon Stephen Sondheim, legendás amerikai zeneszerző otthona.
Az ikonikus film musicalváltozatának gálaelőadásán vett részt Christopher Lloydékkal.
Nem lesz számára ismeretlen a terep.
Vasárnap rendezték meg a Tony-gálát.
Elbúcsúztak a Broadway leghosszabb ideig futó előadásától
Az idei évad utolsó nagyszínpadi bemutatója lesz a Kapj el, ha tudsz!
A Van, aki forrón szereti című Broadway-előadás világpremierjén tették tiszteletüket.
96 éves volt.
A Madách Színház repertoárjának már tizenkilenc éve a része.
A legendás színésznő 96 éves volt.
Több mint három évtized után kerül le a műsorról.
Mae West, Hollywood szőke ikonja Szex című darabjával annyira sokkolta az erkölcscsőszöket, hogy obszcenitás vádjával bíróság elé idézték.
Iszonyúan szórakoztató.
Közösségi oldalukon búcsúztatták mesterüket.
Rózsa Péter Budapest zsidó arca című kötetéről.
Nemrég leltek rájuk az özvegye házában.
Három hónap múlva bemutató, kijött az új előzetes.
A darab zenéjén Florence Welch dolgozik.
A divattervező a Times Square-ről köszöntötte a divatrajongókat, akik már negyven éve követik munkáját.
A Trónok Harcából készült darabért New Yorkig vagy Londonig kell majd utazni.
Meryl Streep és Keanu Reeves is szerepel az előadás-sorozatban.
Először néhány különleges rendezvény megtartását engedélyezik kísérleti jelleggel.
50 éve Hollywood még a színházakat figyelte friss ötletekért, mostanra ez az ellenkezőjébe fordult: tele a Broadway híres filmek színházi verzióival.
Ez az első alkalom, hogy egy Broadway-darab hivatalos színházi bemutatója előtt kerül a tévéképernyőre
A járvány miatt zártak be márciusban, de januárig nem lesznek előadások New York egyik legnagyobb látványosságán.
A koronavírusos, Broadwayről ismert színésznél komplikációk léptek fel, jobb lábát nem tudták megmenteni az orvosok.
Március 12-én zártak be eredetileg egy hónapra a Broadway színházai, de a helyzet azóta drasztikusan romlott New Yorkban.
A drámáiért több Tony-díjat, filmes munkásságáért Emmy-díjat kapott. Ő írta a Krumplirózsa című Al Pacino-Michelle Pfeiffer-filmet is.
2020 tavaszán érkezik az 1993-as film alapján készült darab a Broadwayre.
A 21-szeres Tony-díjas Broadway-rendező rövid betegség után halt meg Reykjavíkban.
Az előbemutatót lefújták, mert az alkotók szerint is hihetőek a vádak, most mégis azt mondják: nem bírók ők, hogy ítélkezzenek.
Huszonhárom sláger is szerepel majd a darabban, amiben mesebeli hercegnők ismerkednek a feminizmussal.
Egy tweetben kérték ki a viselkedését. Kanye elnézést kért az illetlensége miatt.
Cameron Crowe már mutatott is egy videót arról, hogy hol tart a munkában.
Emma Thompson visszatér Nanny McPhee történetéhez.
Caissie Levyt érte az a megtiszteltetés, hogy ő játszhatja a hókirálynőt a Broadway-en. Nézze meg, milyen jól áll neki az Elza-jelmez!
Plusz egy fotón megnézheti Chrissy Teigen lányát és édesanyját is: a három generáció együttesen nem vesz tudomást a bohócokról.
A színész az egész stáb előtt alázta meg Kathryn Rossettert, aki Az ügynök halálában játszott vele.
A Broadway-en egy néző szolgálati kutyája szaladt utána az egyik éneklő-táncoló macskának. Baleset nem lett belőle, hülyehír igen.
Senki sem hiszi, hogy terhes, viszont gyanús, hogy megint a soron következő új filmjére akarja ezzel felhívni a filmet. Csinált már ilyet.
Olivia Wilde is szerepel a csak erős idegzetűeknek ajánlott darabban.
A férfi egy New Yorkban elhangozz, Trump elleni monológ miatt rontott rá a színészekre egy chicagói előadás alkalmával.
A Broadway-darab sztárja megindító beszédben emlékezett meg az orlandói mészárlásról.
Díjnyertes színházi darabból készít filmet, egy kukásembert alakít benne.
A darabot a férje írta színpadra.
Bruce Willis és Demi Moore is elkísérte.
Neil Patrick Harrist és Michael C. Hallt egy fekete mackó követi ebben a parókás-sminkes szerepben a Broadway-en. Hú, de megnéznénk.
Nyolc héten át a Broadway Chicago című darabjában láthatjuk. Mindeközben apja, Bruce Willis a Tortúrában kapott szerepet.
A 19 éves diák nem volt józan, amikor ráfanyalodott a kamukonnektorra.
A 66 éves Jessica Lange visszatér a színpadra.