Na, ehhez kell férfinak lenni!
Nem is motor ez, hanem egy nagyon jó poén, de azért ennél kerülhetne kevesebbe a retro életérzés.
Nem is motor ez, hanem egy nagyon jó poén, de azért ennél kerülhetne kevesebbe a retro életérzés.
Jó hangulatban törtek felfelé a börzék zárásra.
A tőzsdeindexek emelkedésével indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Továbbra is negatív hangulat uralkodik a piacokon.
A tőzsdék viharos évet tudhatnak maguk mögött, alig pár cég viszi a fáklyát.
Megmutatjuk, idén a tőzsdék hogy viselkedtek a háború kitörése előtt és után.
Megmutatjuk, miért lehet ez jó a befektetőknek.
A legendás modellel immár háromra bővül a japán gyártó nálunk is elérhető minimotorjainak száma.
Az OTP elnök-vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján a befektetőket nyugtatta.
Megnéztük, hogy a szerdai tőzsdenyitásban folytatódott-e a pánik.
Betörtek a műhelybe, és feldöntötték az utolsó simítások előtt álló Ramone-t. De a csapat nem adta fel.
A Monkey és a CT125 Trail után jön a Dax is, legalábbis az ST125 név levédetése erre utal.
Súlyos visszaélések lehetnek a cég könyvelésében.
A Wirecard részvényei történelmi zuhanásba kezdtek, a pénz továbbra sincs meg.
A járvány súlyosan érintette a német céget, kikerülnek a DAX-ból.
A magyar árak szinte nem is estek, ezzel vakok között félszemű királyok lettünk.
Ha azt hiszed, hogy egy robogó ügyes a városban, még sose ültél ilyenen. Újra van Honda Monkey, de végre beletették a következőket: köbcenti, lóerő, futómű, fék. Na, innentől nagy vidámság van.
Nem azt nem tudom eldönteni, behívjam-e a lakásba a jó kiállású csajt, aki az ajtóban toporog. A dilemma a motorok és egy közelgő börze körül forog.
A dízelbotrány miatt megingott a bizalom az autógyártókban.
Hol dől el, hogy valamiből kultusztárgy lesz, vagy egy pár soros Wikipédia bejegyzés?