A sérült mikrobiom az agyat is beteggé teheti: nagyobb bajt okozhat, mint azt eddig gondolták
Az agy és a bélflóra között szoros a kapcsolat, ha sérült a mikrobiom, akkor súlyos mentális betegségek is kialakulhatnak.
Az agy és a bélflóra között szoros a kapcsolat, ha sérült a mikrobiom, akkor súlyos mentális betegségek is kialakulhatnak.
A magyar kutatók a mesterséges intelligenciát is segítségül hívták a jelentős eredmények eléréséhez.
A bélflórában lehet a válasz, de van egy csavar.
Ezért sárgás színű az egészséges vizelet színe - fontos dolgot következtettek ki az eredményből a kutatók.
Egyszerűbbek, mint a járványokat okozó vírusok.
Megéri őket rendszeresen fogyasztani.
A kutatók szerint a bélflóra állapota hatással lehet a ráktípus kialakulásának kockázatára.
Irány a kondi és a fehérjedús táplálkozás.
A szervezetünkben megtalálható mikroorganizmusoknak nagyon fontos szerepük van az egészség megőrzésében. Még az Alzheimer-kórt is előre jelezhetik.
Nem érdemes túltolni.
Nagyon ígéretes eredményt kaptak a kutatók egy kezelésről, ami még a végstádiumú, krónikus májbetegeken is segíthet.
A gyomor egészsége nagyban befolyásolja a szervezet zsírraktározását, érdemes odafigyelni azokra a dolgokra, amik védik a szervet.
A tibeti szerzetesek mély meditációja a bélrendszer működését is kedvezően befolyásolja.
Bizonyos bélbaktériumok közvetve elhízáshoz vezetnek, a bélflóra összetétele nagyban befolyásolja a fogyás sikerességét.
Na meg hogy kikkel csókolózol.
Végre ez is kiderül.
A probiotikumok hatékonyan támogatják a fogyást étvágycsökkentő és zsírraktározást gátló hatásaik miatt.
A bélflóra egyensúlyának felborulása az egész szervezetre hatással van. Így kerülheted el a kellemetlenséget.
A bélflóra helyreállítása nagyon fontos része az egészséges életmódnak, szerencsére, étkezéssel is lehet rajta javítani. Íme, a mikrobiom diéta alapjai.
A makrobiotikus diéta segítségével nemcsak tartósan, hanem egészségesen is lehet fogyni.
A rostban gazdag táplálkozás segít helyreállítani a bélflóra egyensúlyát.
A mikrobiom egészsége kihat az egész szervezetre, az egyensúly megőrzésében kiemelkedő szereppel bírnak a rostok.
A 2013-as Humán Mikrobiom Projekt óta tudjuk, hogy elképesztő mennyiségű baktérium él a szervezetünkön belül. A felfedezés teljesen új utakat nyitott az orvostudományon belül, azóta teljesen más szemlélettel tekintünk egyes betegségekre.
Dietetikus szakértőnk segít, hogyan egyél, hogy boldog legyen a bélflórád.
Milyen okok állhatnak a visszahízás hátterében, és mit tehetünk a súlyingadozás elkerülése érdekében?
Hogyan reagál az éhezésre a szív, a máj, a hasnyálmirigy és az immunrendszer?
Minisorozatunkban a sikeres fogyás kulcstényezőit gyűjtjük össze, hogy számodra is következetes, élvezetes és eredményes legyen az életmódváltás.
Dr. Tombácz Dórával, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézetének docensével beszélgettünk.
A Prevotella bélbaktériumtörzs a rostban gazdag táplálkozás mellett segíti a fogyást a kutatók szerint.
Így hozd rendbe az emésztőrendszered a mikrobiom-diéta segítségével.
A mikrobiom baktériumai szerepet játszanak az emésztési és anyagcsere-folyamatokban, ráadásul a vércukorszintet is szabályozzák.
A bakteriális fertőzések súlyos problémákhoz vezethetnek. Némely ellenállóvá vált olyan hatékony gyógyszerekkel szemben, mint az antibiotikum.
Más, ha császármetszéssel született a baba, és más, ha hüvelyi úton.
A kisbabák bőrének a mikrobiomja is arra bizonyíték, hogy milyen szoros a kapcsolat anya és gyerek között.
Ha azt akarja, hogy egészséges legyen a bele, napi többször is nyugodtan töltsön kávét bele.
Elszaporodott a szervezetében a sörélesztő, ezért az evéstől rúgott be.
Nyerd vissza a kontrollt az életed felett. Interjú Vida Katalin pszichológussal.
Azt hitted, hogy a tested kizárólag emberi sejtekből áll? Nem is tévedhettél volna nagyobbat.
Nem is gondolnád, de a vörösbor táplálja a mikrobiomot.
A szemünknek ugyanúgy saját mikrobiomja van, mint a beleinknek.
A sós víztől totál tele leszünk baktériummal.
Ezek a probiotikus ételek rendbe teszik az emésztésedet.
Az ön teste nagyobb részben nem emberi sejtekből áll. Nyugalom, egy nagydologgal ideiglenesen legyőzheti a mikrobákat.
A belünkben lévő parányi élőlények hatnak a mentális egészségünkre. Mutatjuk a kutatásokat!
A bélbaktériumok után az agyban élőket is felfedezték.
Az izzadékonyság önmagában nem elég ahhoz, hogy célponttá válj.
Nem mindegy, mit és hogyan eszel, ahogy az sem, mennyire élsz stresszes életmódot. És a "lyukas bél szindrómáról" hallottál már?
A betegség hatására ugyanis megváltozik a szervezetünklben lévő baktériumok összetétele.
A császármetszéssel világra jött babák máshogy emésztenek. Sőt, más baktériumaik vannak. És persze az anyatej vagy tápszer is máshogy hat erre.
A stressz egyike a legfontosabb ingereknek, amikről az agy és a bél egymás között beszélgetnek. Elmondjuk, hogyan is történik mindez.
Oszd meg és uralkodj… a baktériumaitok fölött!
A vadászó-gyűjtögető ember még tudta, mi kell az egészséges bélrendszerhez.
Úgy tűnik, a kalóriának tényleg leáldozott és hamarosan új időszámítás kezdődik a táplálkozáskutatásban. De vajon mi lesz az új mértékegység?
A bennünk élő, emésztésünket, immunrendszerünket segítő bélbaktériumoknak nem mindegy, mit eszünk.
Nem egyszerűen az alapanyagcsere lassulása áll a jojózás hátterében. Eláruljuk, hogyan befolyásolja az energiafelhasználást a bélflóra és a rostok.
A kutatók kezdik megérteni az összefüggéseket bizonyos baktériumok és egészségügyi állapotok között, amivel mi csak jól járhatunk.
A cél a baktériumok jobb megértése, és például a szuperbaktériumok legyőzése.
A bennünk élő lények hatással vannak az egészségünkre és befolyásolják a hangulatunkat, így ők a modern orvostudomány jövője.