Az ókori görögök mintájára halálsugarat hozott létre egy 12 éves gyerek
Arkhimédész pusztító találmányával, a halálsugárral hajókat süllyeszthetett el az ókorban.
Arkhimédész pusztító találmányával, a halálsugárral hajókat süllyeszthetett el az ókorban.
Vannak olyan történelmi rejtélyek, melyekre talán soha nem lesz végleges magyarázat.
Sokszor embertelen és bizarr módszerekkel kezelték betegeiket még az ókor leghíresebb orvosai is.
A múltbeli esetek után kutató történészek Hippokratész feljegyzései között sem találtak a demenciára vonatkozó utalást.
Tedd próbára tudásod az ókori Rómával és Görögországgal kapcsolatban.
Nyomós okuk volt az ókori nőknek arra, hogy kétszer is meggondolják, használják-e a nyilvános illemhelyeket.
Óriási bukás lett az évszázad projektjeként emlegetett renoválás.
A társadalom szemében mindez ráadásul hasznosnak is számított, hiszen felkészítette a nőket a szülésre.
Az ókorban is hasonló problémák miatt írtak levelet a fiatalok és az idősek, a barátok és az ellenségek, mint napjainkban.
A görög és római szövegek elemzése alapján nagyon ritka betegség volt.
Most tesztelheted magad!
Világelsők, legszebbek, legfurcsábbak. Formabontó, a világ történetét meghatározó építmények és technikai megoldások nyomába eredtünk.
Artemisz templomát tömegek látogatták az ókorban, ám felkavaró sors jutott a csodás építménynek.
Vajon joga van a szülőnek dönteni ebben a kérdésben?
A csontokat jóval az állatok és emberek halála után is felhasználták.
Az ókori görögök és rómaiak csodanövényét két évezreden keresztül kihaltnak hitték.
Hogy változott a szépségideál az elmúlt évezredek során, hogyan igyekeztek megfelelni ennek férfiak és nők? Az Időutazókban erről beszélgettünk.
Tisztában vagy a nagy ókori birodalmak leghíresebb uralkodóival, helyszíneivel és csatáival? Teszteld tudásod velünk! Nem lesz könnyű.
Mostanra két fiatal is sikerrel járt egy-egy részleten dolgozva, ám a főnyeremény még várat magára.
A felfedezés kétezer éve rejtett ismereteket tár elénk.
Tényleg esztelenül pusztították Róma műkincseit a vandálok? Mi köze az egykori germán népcsoportnak a mai vandalizmushoz?
A búza, illetve a paradicsom és egyéb zöldségek együttes hatása az egyik legtöbbször fogyasztott ételben a rák ellen is védhet.
Az ókor legnagyobb rejtélyei nehezen adják magukat: több ezer éve találgatjuk némelyiket, még sincs meg a megoldás.
Erre a folyadékra biztosan nem gondolnál hatékony fogfehérítési módszerként…
Elképesztő, bizarr és veszélyes szépségtrükköket mutatunk a régmúltból – igaz, némelyik modern fajtáját még ma is bevetik a szépülni vágyók.
A higiénia hiánya furcsa szokásokat generált a hétköznapi embereknél.
Az ókori uralkodó annyira rettegett, hogy megmérgezhetik, hogy az ellenszer kutatása során feltalálta a modern oltások előfutárát.
Az ókor neves férfi gondolkodói nem nyilatkoztak túlságosan elismerően a női nemről: van, aki szerint száz nő sem ér annyit, mint egy here.
Az ókor embere is szívesen társasozott szórakozásképp: ezeket a táblajátékokat szerették az egyiptomiak!
A here megléte vagy nemléte a gyerekvállalás kapcsán vált fontos kérdéssé.
Egyiptomi leletek bizonyítják, hogy messzire nyúlik vissza a megosztó viselet.
Az ókori katonaállamban mindennapos volt a bullying.
A történelem egyik legfurcsább taktikai döntése II. Kambüszész perzsa királyhoz fűződik, aki macskákkal indult Egyiptom ellen. A furcsa taktika nagyon hasznosnak bizonyult.
VII. Kleopátra egyiptomi királynő Julius Caesart is levette a lábáról, de tényleg kivételes szépséggel bírt, ahogy a közkeletű legenda tartja?
Az ókori világ hét csodája közül napjainkban már csak egyetlenegy látható – de mitől volt olyan különleges a többi?
A legendás ókori szerelmespár, Kleopátra és Marcus Antonius lányából szintén királynő lett.
A bibliai Armageddon valóban létező helyszín a mai Izrael területén, mely viharos történelme során rengeteg csatát élt át.
Utánajártunk, mit fogyasztottak az ógörög emberek: nemhiába mondják, hogy a görög ételeken nyugvó mediterrán diéta az egyik legegészségesebb.
Ezeket a célpontokat keresték fel az ókori turisták, ha gyógyulni, szórakozni vagy pihenni vágytak.
A horvát és az olasz haditengerészet 50 méteres mélységben talált rá.
Teszteld, mennyit tudsz Pannónia provinciáról!
A rómaiaktól több minden származik, mint azt sokan hinnék.
A bolti reklamációk között akad olyan, amitől égnek áll a hajunk is, de a túlkapások ellenére sokat köszönhetnek a reklamációknak a fogyasztók.
Igaz a legenda, miszerint az ókori Spárta lakói a gyengének ítélt csecsemőket a mélybe vetették a Taigetosz-hegy tetejéről?
Rodosz egy sokszínű, izgalmas sziget, ami kiváló úti cél nyaraláshoz.
Miért lett pont a nyúl és a festett tojás a húsvét hagyományos jelképe? És vajon miért pont a nyuszi hozza a tojást, és mi mióta festjük azokat?
Az ismert történet szerint a kegyetlen zsarnok Néró császár felgyújtatta Rómát, és gyönyörködött az örök város pusztulásában. Tényleg így történt?
Az anorexiát vagy a bulimiát tipikusan modern kori betegségnek gondolnánk, holott már az ókorban is léteztek étkezési zavarok.
A régi korok emberének nem voltak olyan korszerű lehetőségei a fogpótlásra, mint amilyen megoldásokat a mai modern fogászat kínál.
A kozmetikumok használata és a szépítkezés nem új keletű. A szépség elnyerése érdekében az ókorban még a higanytól és az ólomtól sem riadtak vissza.
Az ókori Rómában a rabszolgák uruk teljes tulajdonát képezték, és gyakorlatilag bármit megtehettek velük tulajdonosaik, amit csak akartak.
Egy ókori tábornok szarkofágjában találták meg azt a legrégebbi szerelmes levelet, amit a feltételezések szerint 2300 évvel ezelőtt írtak.
A híres freskó Rómában tekinthető meg: érdemes elmerülni a részleteiben.
Gépi tanulással dekódolták a Vezúv kitörésekor elszenesedett papiruszt.
A történelem ismétli önmagát.
A halszimbólum a kereszténység legrégebbi jelképe, az egyházatyák azonban a pogányoktól vették át, ahol egészen más, sokkal sikamlósabb dolgot jelentett.
A világháborúk miatt indult fejlődésnek a szakma.
Ezek az eddigi legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt múmiák.
Enhéduanna jelentős vallási, politikai és gazdasági befolyást gyakorolt, sumér nyelvű műveivel kitörölhetetlen nyomot hagyott a világirodalomban.
Az ókori gladiátorok olyanok voltak, mint a rocksztárok: éltek-haltak értük rajongóik.