Noha előre egyeztettünk az érkezésemről, a kapunál őrült rádiózás zajlik, beléphetek-e a sporttelepre. Recsegnek a walkie-talkie-k, mintha a scouse, azaz a jellegzetes liverpooli akcentus ne lett volna elég nyelvi akadály. Ismét elmagyarázom, hogy kik miatt érkeztem, hogy mikor kezdődik tudtommal az edzés, sőt azt is, hogy hívják a korosztályos csapat trénerét – de egyelőre nem tárul fel előttem a gyalogút sorompója.

Egy ősz hajú nő közeledik, majd köszönés nélkül egyetlen kérdéssel fordul hozzám.

„Hogy hívják a fiú bátyját? Itt játszott ő is nálunk. Hogy hívják?”

„Patrik. Patrik Farkas” – felelem tétován. A nő a kollégáihoz fordul, eltelik egy másodperc, aztán kettő, három... Az egész világnak tűnik, míg visszanéz rám – ekkor már mosolyogva –, és int.

„Jöjjön!”

Egy éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer egy magyar futballtehetség keresztneve lesz a belépőkódom a Liverpool FC Kirkbyben található edzőközpontjába. S három-négy évvel korábban a Farkas család sem. A két testvér, Patrik és Erik 2021-ben írt alá a Liverpoolnál, előbbi 14, utóbbi 11 éves volt ekkor. Miként édesapjuk, Farkas Csaba mesélte: Patrikot egy nemzetközi tornán már jóval korábban kiszúrta magának a Liverpool egyik megfigyelője, ám az utánpótláskorú játékosok nemzetközi átigazolására vonatkozó szigorú szabályok miatt üzlet nem köttethetett.

A lótenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkozó családnak azonban már ekkor is kiterjedt üzleti kapcsolatai és érdekeltségei voltak Nagy-Britanniában, nem sokkal később pedig úgy hozta az élet, hogy jobban megérte a szülőknek kiköltözni, mint ingázni a két ország között az üzleti tevékenység miatt. A fiúk eleinte a helyi grundokon, apjuk iránymutatása mellett maradtak edzésben.

Patrik azóta már a Blackburn Rovers futballistája, az 1994–1995-ös angol bajnoknál ráadásul profi szerződést is kapott. A 17 éves tehetség egyre gyakrabban edz együtt a felnőttcsapattal, ahol nyár óta egy másik magyarral, a Fehérvár FC-től igazolt Tóth Balázzsal is közösen készülhet.

Itt és most egyelőre az öccse, Erik volt a főszereplő. Az U15-ös korosztály edzése valamivel 17 óra után kezdődött el. Addig a szülők, rokonok az edzőközpont centerpályája mellett felállított, a tréning néhány órájára alighanem minden igényt kielégítő „Family Roomban” töltik az időt. Beszélgetnek a hétvégi bajnokiról – melyen egyébként Erik győztes gólt szerzett –, no meg az előttük álló újabb túra nehézségeiről. A korosztályos bajnokságban rendhagyó módon csütörtökön is fordulót rendeznek, a birminghami meccsre pedig olyan időpontban indul a csapat, amikor a gyerekek többsége még iskolában lenne. Rendezni, intézni kell a kikérőket... 

A fiatalabb Farkas testvér szeptember elején ünnepelte a 15. születésnapját. Szűk egy évvel ezelőtti személyes találkozónk óta közel tíz centit nőtt, ezzel megugrotta azt a „feladatot”, amin edzői és szülei is talán a leginkább aggódtak. Teste átalakulása ráadásul egyelőre nem okozott komolyabb problémát, remélhetőleg nem is fog. Ugyan nyáron az alapból járó szüneten túl is ki kellett hagynia néhány napot, az egy, a lábfejére kapott rúgásnak volt köszönhető, nem a hirtelen jött „nyúlásnak”. A fizikum szempontjából korábban érő egyik-másik csapattársa már nem is nyomja el úgy tréning közben, mint a tavalyi edzéslátogatáskor tapasztaltam. Ellenben a zsebkendőnyi területen átvett labdákból – ha lehet – még gyorsabban fordul le. 

Hamar igazolást nyer, a szemem nem káprázik, minthogy édesapja már edzés közben előveszi a mobilját, és mutatni kezdi rajta Erik főbb statisztikai mutatóit a hétvégi bajnokiról. A fiatal magyar tehetség 9,8 kilométert futott, s akadt több, 30 kilométer per órát közelítő sprintje is, ami ebben a korosztályban világszínvonallal ér fel. Itt kell megemlítenem, ettől a korosztálytól már teljes pályán játszanak a fiatalok, az egyetlen különbség a felnőttfutballhoz képest, hogy kétszer negyvenöt helyett „csak” kétszer negyven perc a játékidő hosszabbítások nélkül. 

Nem tudom, hányszor fogok még rácsodálkozni az itt élő fiatalok alkalmazkodóképességére: míg én melegítőben és mellényben fázom, a Liverpool akadémistáinak több mint fele rövidnadrágban csinálja végig a tréninget. Épp nem szakad, de apró szemekben szitál most is az eső, ehhez képest a szülők között is akad, akin csak egy vékony pulcsi van, az sincs becipzárazva.

Az edzésre kilátogatott a büszke édesapa másod-unokatestvére, Pisont Richárd is. Nem véletlen a névazonosság, a 31-szeres válogatott, trénerként a Budapest Honvéddal Magyar Kupát nyerő Pisont István fiatalabb testvéréről van szó. Maga is edzősködik. Erikkel kapcsolatban – noha rokonként aligha lehet elfogulatlansággal vádolni – megjegyzi, hogy a fiú egyik legnagyobb varázsa egy a nagyközönség által többnyire észre sem vett tulajdonságában rejlik. Amilyen robbanékony, olyan gyorsan tud megállni, a legvadabb sprintből is két-három lépésből betonbiztosan veszi fel pozíciót. Innen pedig már fordul is tovább. „Részben genetika, másfelől pedig rengeteg munka, hogy az ember izomzata alkalmas legyen az ilyen fékezésekre” – hangsúlyozza. Azt már csak egészen halkan hozzátéve, hogy az argentin válogatottban való 2005-ös bemutatkozásakor azért is volt rendkívül kíváncsi egy Lionel Messi nevű ifjú tehetségre, mert azt látta, ő is ilyen fékezésekre és irányváltásokra képes. Persze megannyi egyéb, már akkor is klasszisokat idéző adottsága mellett... 

Az edzés közel fele egymás elleni, labdás játékokkal telik, hol szűkített pályán, hol az oldalvonalaknál álló társakkal, akiknek az a feladatuk, hogy azonnal bepasszoljanak egy labdát, amint az előző egy pontatlan indítás vagy fölé szálló lövés miatt esetleg kimegy a játéktérről. A mezőnyben még egy srác szúr szemet: a neve Lucas, édesapja pedig néhány méterre áll tőlünk. Csaba megragadja az alkalmat, és bemutat neki engem és Richárdot is.

A beszélgetésből kiderült, a fiú egy évvel fiatalabb a többieknél, nyáron a korosztályos vezetőedző, Anthony Ryan, valamint az akadémia helyettes vezetője, Nick Marshall közösen gondolták ki, hogy fejlődése érdekében az idősebbek között szerepeljen. A két szülő gyorsan meg is állapodik abban, hogy az eddigi fordulók alapján rendkívül kifizetődő húzás volt a középpályán összehozni Eriket Lucasszal. Remekül kiegészíti egymást a két fiú, míg a magyar nagyszerűen olvassa a játékot, és kiváló mélységi passzokra képes már most, ráadásul a védekezőbb feladatoktól sem retten meg, addig az angol tökéletesen érzi a területeket, hasonlóan jól passzol, a befejezéseknél pedig megvan benne az egészséges önbizalom és csibészség. Mintha csak hallotta volna, és utóbbi kijelentést akarná alátámasztani, szerez is egy gólt a kimozduló kapus fölött átbökve a labdát. 

Nem véletlen, hogy – állandó mezszámok híján – többnyire a két srác váltogatja egymás között a hatos és a nyolcas szerelést. Láttunk már néhány nagy párost ebben a számkombinációban meghódítani a világfutballt... 

A tempóra egy rossz szavam nem lehet, hát még aztán, hogy Ryan bekiabálja, az utolsó, győzelmet érő találat következik. Néhány, a feszültségről árulkodó gyengébb megoldás, fölé-mellé szálló lövés jön, aztán az iram még jobban felpörög. Eriknek is akad egy nagy mentése a kapu torkában, meg két szenzációs passza a tizenhatos előterében – de a társ kihagyta mindkét ziccert. Édesapja kicsit bosszankodik is, legalább az egyiket megpróbálhatta volna ellőni a fia. Én viszont nem panaszkodom, esküszöm, élvezetesebb a szemem láttára kibontakozó edzés végi U15-ös csata, mint a két nappal korábban 70 ezer nézőtársammal együtt megtekintett Manchester United–Tottenham Premier League-bajnoki volt. Eltelik több mint húsz perc az eszelős rohanásból, és gól még mindig nincs. Ryan lefújja a „meccset”, jöhetnek a tizenegyesek – három-három –, és mivel a bajnokikon is ő az egyik kijelölt lövő, épp Erik az, aki egy, a jobb kapufához helyezett, értékesített lövéssel elkezdi a párharcot. 

A tréning után Marshall néhány szóra külön is magához hívta a magyar fiatalt – azt már csak a kocsiban ülve, az edzőközponttól alig tizenöt percre található St. Helens-i otthonuk felé tartva tudjuk meg, azért –, hogy gratuláljon neki a hétvégi gólhoz. 

Azt tapasztalom, hogy bárkivel beszélgetünk Erikről, mindenki nagyon izgatott a tehetségét és az ehhez társuló odaadását látva. Az elmúlt egy éve méltó volt ahhoz, amit egy kiemelt tehetségtől várnak a Liverpoolnál, és csak remélni tudjuk, hogy a fejlődési íve töretlen marad a következő években is. Negyedik éve pallérozódik az akadémián, mostanra futballangolnak tekintik. Kiválóan beilleszkedett, és nagyon szeretik. Tudjuk, hogy évről évre nagyobb kihívással néz szembe, és bármilyen sikereket is ért el eddig, még mindig nagyon messze az út vége. Az, hogy mai napig van, aki emlékszik itt Patrikra, aki már több mint két éve eligazolt, ugyancsak bizonyítja, hogy mennyire szeretik a két fiamat Kirkbyben, és mindez mérhetetlen büszkeséggel tölt el

– mondja Farkas Csaba, miközben az edzés végeztével a főbejárat melletti parkoló felé sétálunk.  

A látottak alapján egyáltalán nem véletlen, hogy Erikben komoly fantáziát látva már tavasszal új, a következő két évre szóló szerződést ajánlottak a fiúnak, és meg is kötötték vele. Az edzőközpont egyik legkülönlegesebb – igen komoly átgondolásról árulkodó motívuma –, a „the path”, azaz „az ösvény”. A centerpályát leszámítva az edzőpályák egy sétány jobb és bal oldalán helyezkednek el: minél idősebb egy korosztály, annál alacsonyabb számozású játéktéren zajlik az edzés. Az ösvény végén pedig ott van az első, valamint a Premier League 2-ben szereplő csapat által használt AXA Tréningközpont főépülete, annak túloldalán pedig az újabb, Szoboszlai Dominikék által is nap mint nap rótt pályák. Mindenki tudja, ha képes végigjárni az ösvényt, mi vár rá a „célban”...

„Ahogyan idősödik, úgy övezi egyre nagyobb figyelem, úgy kerül fókuszba szinte minden mozdulata, de eddig sikerrel vette az akadályokat. Hiszem, hogy olyan szintre juthat a következő években, amit nem is annyira a legfőbb céljaink közé, mint inkább a legnagyobb álmaink közé sorolnék. A következő lépés az úgynevezett scolarshipszerződés lehet neki, ha ezt kivívja magának, utána jöhet újabb célként a profi előszerződés. Az edzői szerint ha a jövőben is így fejlődik, reális, hogy 17–18 éves korára a Liverpool profija legyen” – magyarázza az angol utánpótlásrendszer sajátosságairól és fia remélt előmeneteléről.  

„Nagyon hiszek a gyerekeimben, Erikben és Patrikban is, mert pontosan látom, hogy a tehetségük mellett mennyire kemény munkát fektetnek a mindennapokba annak érdekében, hogy még tovább fejlődjenek. Angliában vagyunk, a labdarúgás őshazájában, itt minden kisgyerek, aki először labdába rúg, azzal a reménnyel teszi, hogy egyszer profi futballista lehet belőle. Óriási a konkurenciaharc, hatalmas a verseny minden korosztályban. Csapatonként két-három játékos kap olyan lehetőséget, mint Patrik kapott a Blackburnnél vagy Erik itt, Liverpoolban. Ahhoz, hogy külföldiként benne legyél ebben a kettő-háromban, tényleg kiemelkedőnek kell lenned. Céltudatosnak, alázatosnak, aki minden pluszmunkát kész elvégezni teljes odaadással. Ha valaki megkérdezi, mi a fiúk titka, szerintem ez: a hozzáállásuk, és az a rengeteg pluszmunka, amit elvégeztünk együtt az elmúlt években."

Noha ezúttal Erik fejlődésére helyeztük a hangsúlyt, a családfő nem győzi hangsúlyozni, idősebb fia, Patrik is remek tavaszt futott Blackburnben. Szerinte annál jobb visszaigazolást minderről nem is kaphatnának, mint hogy a korábbi Premier League-játékosból lett vezetőedző, John Eustace rendszeres edzéslehetőséget is biztosít neki az első keret tagjaival. Eközben pedig az U18-as angol élvonalban szereplő korosztályos csapatban már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta – legutóbb például korábbi klubja, a Liverpool ellen 2–0-ra megnyert bajnokin. 

„A legfontosabb, hogy mindketten mindent megtegyenek, hogy a legjobbat hozzák ki önmagukból. Reméljük, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy klub- és válogatottszinten is eredményes karriert érjenek el!" – tekint előre. 

Mire a gondolatok végére érünk, nem csak mi, Erik is megérkezik az autóhoz. Az igazgatóhelyettes gratulációjáról szóló hír után már mehetünk is. 

Az edzés után otthon gyors zuhanyzás, majd vár minket az édesanya, Farkas Linda által készített vacsora. Először ízig-végig klasszikus, házi húsleves érkezik marhából, olyan, amit Angliában más családnál vélhetően hiába keresnénk az asztalon. Aztán a rizs és a saláta mellett egy kis steak, illetve lazacszeletek veszik át a főszerepet. Mindez egy olyan sajtkrémes, spenótos öntettel megspékelve, hogy annak receptjét azonnal el is kell kérnem. A desszertet már a legidősebb testvér, Gréta készítette és szervírozza. A húszéves lány szintén imádja a futballt, bár az ő sportága korábban a lovastusa volt. Amellett, hogy testvérei és édesanyja támasza bármikor, mikor kell, és tanul, már saját vállalkozást vezet idekinn. Legidősebbként nem maradhat el a kemény munkával ő sem, példát kell mutatnia testvéreinek. 

A családfő kisebb bosszúságára Erik néhány falat után már tovább is áll a nappali irányába: kezdődik a Bajnokok Ligája esti programja, a televízióban a PSG–Arsenal- és a Leverkusen–Milan-meccsek között váltogatva. A fiún látszik, bolondulásig imádja a játékot, egyik-másik megoldást azonnal elemezni is kezdi, amiben Richárd személyében méltó partnerre is talál. 

A meccsek végét azonban nincs idő megvárni. Reggel korán kezdődik a nap, egy kis erősítés után a tanulásé lesz a főszerep, majd délután négy óra magasságában ismét irány az edzőközpont. Élete mindkét színterén maximumot kell nyújtania: a liverpooli akadémia egyik alapelve, hogy ne csak kiváló játékosokat, hanem kiváló embereket is neveljenek. Ehhez pedig hozzátartozik a pálya mellett az iskolapadban nyújtott remek teljesítmény is. 

S lassan nekem is indulnom kell pihenni, tudva, hogy a szerdai nap sem lesz rövid: a BL-ben másnap este majd épp a Liverpool FC játszik főszerepet. 

(Borítókép: Farkas Patrik [balra] a korábbi klubja, a Liverpool FC ellen megvívott U18-as Premier League-mérkőzésen a Blackburn Rovers tízes számú mezében, az együttes csapatkapitányaként. Fotó: Getty Images Hungary)