Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kormányválság 2009

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Fidesz szánalmas színjátéknak, valamint felelőtlennek és tisztességtelennek tartja, amit az MSZP és az SZDSZ csinál, jelentette ki Szijjártó Péter szóvivő. Szerinte ennek az az oka, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc is görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, az SZDSZ pedig felelőtlenül asszisztál mindehhez.

    A Fidesz szóvivője úgy vélte, rendkívül tisztességtelen is, amit a szocialisták és szabad demokraták csinálnak, mert demokráciában tisztességtelen az emberek háta mögött alkudozni a hatalomról. Ennek eredményeként maximum egy politikai mutyik, háttéralkuk, paktumok keretében létrejövő illegitim, gyenge, átmeneti és Magyarországnak káros kormány alakulhat, mondta Szijjártó Péter. (MTI)

  • Zárt ajtók mögött tájékoztatja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetőit, képviselőit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök csütörtökön Miskolcon. A sajtó képviselőit a rendezvényre nem engedték be, Gyurcsány Ferenc pedig érkezésekor nem akart nyilatkozni.

     

    gyur

     

    Az MSZP elnökének fogadásánál jelen volt Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, Gúr Nándor, az MSZP megyei és Káli Sándor, a párt miskolci elnöke. (MTI)

  • A szocialista frakció nincs igazán tisztában azzal, hogy ki az a Patai Mihály, de ha az SZDSZ-nek jó, akkor ők is támogatják, csak hogy elkerüljék az előrehozott választást.

  • Patai Mihály a nol.hu szerint nem vállalná el a miniszterelnök-jelöltséget. Patai Mihály az értéktőzsde belső levelezésén köszönte meg kollégái érdeklődését, és írta le, hogy a jelölti felkérésének híre nem igaz.

    "Minden csak etetés, szálljanak a nevek" - nyilatkozta a lap egyik forrása. Azt írják, egy komoly jelölt van, vele nem hivatalosan ugyan, de már egyeztettek. Most azonban figyelnek arra, hogy a név idő előtt ne kerüljön nyilvánosságra, hogy ne cincálhassa szét a sajtó, a politika.

  • A miniszterelnök kongresszusi beszédére kísértetiesen emlékeztető blogbejegyzést tett közzé csütörtökön. Arról ír, hogy mennyire büszke az országra, és hogy mindenki büszke lehet saját teljesítményére. Arra szólít fel, hogy nézzünk körül Szlovákiában vagy Romániában, figyeljük meg az apróságokat, és rájövünk, nincs miért szégyenkeznünk.

  • Stadler Józseffel készített interjút a Délmagyar, a milliárdos vállakozó azt mondta, hogy bár nem politizál, de szerinte igazságosabb lenne, ha a nép döntene egy választáson, ráadásul az ország még spórolhatna is ezzel.

  • A politikusok töketlenkedése miatt türelmetlen lakosság frappáns webkettes választ ad: Bányai Zsolt tanácsadó már el is készített rövid miniszterelnök-jelölti kampányvideóját. Mi támogatjuk.


    Kampányvideó (vicc) from bazso on Vimeo

    .

  • Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese közleményben cáfolta, hogy megkeresték volna a miniszterelnöki poszttal kapcsolatban. "Az OTP Banknál vezérigazgató-helyettesként végzett tevékenységemet szakmai pályafutásom csúcsának tekintem, amit az eddigi elkötelezettséggel folytatni szeretnék. Kormányzati pozíciót nem kívánok vállalni" - írta Pongrácz. (MTI)

  • A krónikus miniszterelnök-hiány hírére a tengerentúli magyarság is megmozdult:

    "Kedves Index Szerkesztőség!

    Magyarország lakossága csupán 10 millós és ha igy folytatódik a kormányfő-jelölés körüli balhé, akkor lassan kifutnak jelöltekből. Ezért merek a távoli Kanadából ajánlani jelöltet. Nem rólam van szó, bár én is hivatásos történész vagyok, mint Glatz Ferenc, kissé kevesebb gyakorlattal és rövidebb múlttal. Jelölni szeretném Paul Martin-t, Kanada volt liberális miniszterelnökét és egykori pénzügyminiszterét. Még nem szóltam erről Martin-nak, de amúgy a szocialisták sem tájékoztatták előre jelöltjeiket.

    Pénzügyminiszterként a kilencvenes években, Martin óriás mértékü gazdasági reformokat vezetett be. Három év alatt nullára csökkentette az ország 46 milliárd dolláros deficitjét. Ezzel együtt 36 milliárd dollárral csökkentette az állam adóságát és öt éven keresztül többletet teremtett liberális kormánya.

    Ezen kivül érdemes tudni, hogy Paul Martin 71 éves és 2003 és 2006 között liberális miniszterelnök is volt. De mindenképpen sikeresebb volt pénzügyminiszterként. Martin hivő római katolikus és a politikán kivül üzletember és ügyvédként tevékenykedett. Folyékonyan beszél angolul és franciául. A magyar nehezebben megy neki, de édesapja--id. Paul Martin--miniszter volt abban az 1956-os kormányban mely befogadott 38 ezer magyar menekültet az 56-os forradalom leverése után.

    Remélem, hogy az Index teljes szivvel feltud sorakozni Paul Martin mellett és ha lehet, nevezze ki mint a lap saját miniszterelnök jelöltje. Igaz, Martin még nem magyar állampolgár, de nincs lehetetlen. Itt az idő, most vagy....

    Üdvözlettel,
    Ádám Christopher
    a Kanadai Magyar Hirlap<6a> főszerkesztője
    "

  • Navracsics Tibor szerint napokon belül, de legkésőbb áprilisban eldől, hogy lesz-e idén előrehozott választás. "Nyomorúságos komédia az, aminek szemtanúi vagyunk, az MSZP összeroppant a kormányzás súlya alatt" - mondta a Fidesz frakcióvezetője arra reagálva, hogy még mindig nincs miniszterelnök-jelölt.

    Navracsics Tibor szerint, ha az MSZP és az SZDSZ talál miniszterelnök-jelöltet, akkor nem csak a parlamenti támogatottsága lenne kétséges és törékeny, de azt sem lehetne tudni, milyen mandátummal alakulna meg az új kormány. (MTI)

  • Soha egyetlen párttestület sem beszélt arról, hogy szakértői kormányra van szükség - mondta az Inforádiónak Veres János pénzügyminiszter. Szerinte a jelenleginél szélesebb támogatást maga mögött tudó, de az MSZP-hez kötődő kormányt kell alakítani.

    Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, amelyben valakik naiv vagy álnaiv módon azt képzelik, hogy majd jönnek az okos szakértők, a 188 szocialista meg majd nyomja a gombot. Aki ezt képzeli, az degradálja az MSZP-frakcióban ülő emberek képességeit, készségeit, politikai értékét - mondta a pénzügyminiszter.

  • A Magyar Nemzet szocialista forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Glatz Ferencet jelöli miniszterelnöknek az MSZP. Más források úgy tájékoztatták a lapot, hogy egy komoly jelölt van a posztra, vele nem hivatalosan ugyan, de már egyeztettek. Most mindenkinek az az érdeke, hogy ez a név idő előtt ne kerülhessen nyilvánosságra, hogy ne "cincálhassa szét" a sajtó, a politika. Nem zárható ki, hogy ez a személy Bajnai Gordon gazdasági miniszter.

  • A Magyar Hírlap szocialista informátorai szerint a tárgyalások "kifuthatnak" oda is, hogy mégis Bokros Lajost kérik fel miniszterelnöknek. "Egy befolyásos szocialista" megerősítette a lap korábbi állításait, miszerint a párt meghatározó politikusai - Kiss Péter, Szekeres Imre, Veres János - az új kormány tagjai maradnának, míg Draskovics Tibornak és Bajnai Gordonnak "kifelé áll a rúdja" a következő kabinetből.

     

    bajnai
  • A politológusok szerint napról-napra nő az előrehozott választások esélye. Juhász Attila, a Political Capital elemzője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője abban is egyetértett, hogy az MSZP is érdekeltté tehető az előrehozott választások elfogadásában.

    Egyrészt a párt önkormányzati lobbija tehető érdekeltté az előrehozott választásokban, mert sokan gondolják úgy, hogy ha még ebben az évben bekövetkezik egy kormányváltás, akkor az új kormány 2010 őszére, az önkormányzati választásokra veszít a népszerűségéből. Így a szocialista párt nemcsak megtarthatja a jelenlegi városokat, de akár még szerezhet is újabbakat - mondta Mráz Ágoston Sámuel. (MTI)

  • Donáth László MSZP-s parlamenti képviselő szerint a legvalószínűbb az, hogy a szocialista delegáció tovább keres, és talál is alkalmas embert. "Személy szerint olyasvalakit látnék szívesen a miniszterelnöki székben, mint amilyen Solt Ottília volt, tisztességes és megkérdőjelezhetetlen" - mondta Donáth a Népszabadságnak.

  • A Népszabadság információi szerint a most felbukkanó nevek akár egy végső favoritról való figyelemelterelés részei is lehetnek. A lap több forrásból úgy értesült, hogy a tárgyalópartnerek immár pártpolitikust is elképzelhetőnek tartanak a kormányfői székben, így ebben a körben is keresik a megfelelő miniszterelnök-jelöltet.

  • Pénteken már el kellene dőlnie, hogy mi fog történni, ha nem találnak olyan miniszterelnök-jelöltet, akit támogatni tudnak, akkor "nem sok értelme van folytatni tovább" - mondta Szent-Iványi István, az SZDSZ tárgyalódelegációjának tagja a Nap-kelte című műsorban. "Az országban is nagy baj van, és az egész tárgyalási folyamat körül is kezd kialakulni egy olyan hangulat, amit nem lehet tovább folytatni túl sokáig" - mondta. (MTI)

  • Olyan ismert személyt javasol kormányfő-jelöltnek Veres János pénzügyminiszter, aki szakmailag elismert - de nem feltétlenül közgazdász -, és akinek van esélye arra, hogy szélesebb körű támogatottságot szerezzen. Veres János a Nap-keltében megerősítette: az MSZP pénteki elnökségi ülésén több új miniszterelnök-jelöltről is tárgyalnak a korábban megnevezett Glatz Ferenc és Vértes András mellett. Konkrét személyt nem nevezett meg. (MTI)

  • Az MSZP országos elnöksége 11 órától ülésezik - mondta Nyakó István, a párt szóvivője. A távirati iroda korábban úgy értesült, hogy az elnökség már reggel fél 9-kor összeül. Csúszni fog az MSZP és az SZDSZ egyeztetése is, amit korábban 11 órára hirdettek meg. (MTI)

  • Már az MSZP egyik, a felkérésre amúgy igent mondó, de az SZDSZ által elutasított miniszterelnök-jelöltje is kihátrált a párt tervei mögül. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója az Info rádiónak nyilatkozva az előrehozott választásokban látta a jelenlegi helyzet megoldását. "A politikai helyzet egyértelműen előrehozott választást indokolna" - jelentette ki.

    Szerinte amúgy Surányi György jó megoldás lett volna. A gazdasággal kapcsolatban töretlenül optimista, szerinte durván túlzó a piac Magyarország adóssághelyzetéről és kilátásairól alkotott képe. Igaz ugyan, hogy Magyarország külső adóssága a GDP 100 százaléka fölött van, ennek jelentős részét azonban az ide érkezett külföldi működőtőke, valamint a vállalatokon és a bankokon belüli hitelezés teszi ki, mondta.

  • Az MDF pár kanyar után visszatért vasárnap-hétfői álláspontjához, Herényi Károly a Napkeltében ismét az előrehozott választásokban látta  a helyzet megoldását. „Ez most már kezd komédiává fajulni" - mondta. Véleménye szerint az MSZP nemhogy nem tud mit kezdeni a válsággal, maga váltotta ki azt.

  • A pozsonyi Sme napilap szerint nincs mit csodálkozni azon, hogy Surányi György visszamondta a miniszterelnöki felkérést, hiszen ez csak az ország lehetőségeinek jó felmérését jelzi. A lap szerint két lehetséges megoldás van a magyarországi válságra, a szakértői kormány, amely végrehajtaná a szükséges gazdasági intézkedéseket, vagy a mihamarabbi előrehozott választás. Ez a lap szerint még akkor is jobb megoldás, mint az elhúzódó válság, ha azt "a populista Orbán nyeri meg, ami például biztosan nem fog használni a Szlovákiához fűződő viszonynak".

  • "Nem az előrehozott választás a megoldás, újabb miniszterelnök-jelöltet kell keresni" - jelentette ki az MR1-Kossuth Rádió országjáró rendezvényén Egerben Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte azzal, hogy eddig senki sem vállalta a miniszterelnökséget, még nem borult minden terv. Az előrehozott választásokról szerinte csak akkor érdemes beszélni, ha már nincs lehetőség egy cselekvőképes kabinett felállítására, írja a Hírszerző.

    IV0C7524
    Tegnapi felvétel
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Az MSZP elnöksége 11 órakor ül össze, az SZDSZ ügyvivő testülete (üt) pedig fél 12-kor. Ha van jelölt vagy jelöltek, akkor a neveiket megtelefonálják az MSZP-ből az SZDSZ-be. A két párt vezetésének külön-külön tanácskozása után ül össze a két párt felsővezetése.

    Az SZDSZ üt-ben egyre többen reménytelennek látják a helyzetet, a jó jelöltek csütörtökön visszaléptek, másokat pedig nem tudnak elképzelni miniszterelnöknek. Bokros Lajost továbbra is jó jelöltnek tartják, akinek van programja, de tisztában vannak vele, hogy az MSZP nem jelölné őt miniszterelnöknek.

  • Megkezdődött az MSZP elnökségi ülése, ami előtt az érkező potentátok egybehangzóan állították, hogy lesz kormányfőjelölt. Értesüléseink szerint az éjjel találtak egy miniszterelnökjelöltet, de hogy kit, azt még körülírni sem voltak hajlandóak forrásaink. Az MTI-nek nyilatkozó Szekeres Imre szerint ráadásul több alkalmas jelöltjük is van, közülük választanak. Lamperth Mónika pedig abban bízik, hogy ma már nem csak a személyről, hanem a programról is tárgyalhatnak. Az országos elnökség reggel fél kilenckor ült volna össze, de háromnegyed nyolckor az elnökségi tagok sms-ben értesültek arról, hogy 11 órakor lesz az ülés. Értesüléseink szerint az ülés előtt Gyurcsány Ferenc személyesen tárgyalt a rejtélyes jelölttel.

    lend
    Lendvai az ülésre tart
    Fotó: Barakonyi Szabolcs

     

     

     

  • Forrásaink szerint Takács János neve merült fel miniszterelnök-jelöltként az MSZP elnökségi ülésén. Az Electrolux magyarországi vezérigazgatója Erdélyben született, felsőfokú állami nyelvvizsgája van román nyelvből. Román-magyar kettős állampolgár. A Magyar Nemzet értesülései szerint a bokrosi bajuszszerkezetű Takács Szekeres Imre honvédelmi miniszter bizalmasa.

    takacs janos2
    Takács János az Electrolux Lehel vezérigazgatója Kóka Jánossal (archív)
  • "A válságkezelő mekkmester szerepére keresnek a szocialisták színészt, de komoly, felelős ember ebben a komédiában nem vesz részt" - jelentette ki Orbán Viktor egy pénteki könyvbemutatón. A Fidesz elnöke azt mondta, a miniszterelnök ugyan beismerte, hogy megbukott, de más nem történt, minden a régi szocialista úton megy tovább. Surányi György, akivel lenne ugyan vitájuk, szerinte komoly ember, akire az országnak a jövőben a szüksége van, és jó döntést hozott, hogy nem vállalta a miniszterelnök-jelöltséget. (MTI)

    orban viktor
  • "Nagyon nagy megtiszteltetés volna" - nyilatkozta az MTI-nek Takács János arra a hírre reagálva, hogy ő lehet az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltje. Arra nem válaszolt, hogy elfogadná-e a jelölést, csak annyit mondott, hogy "elgondolkodnék rajta".

  • A rengeteg kérészéletű jelölés meghozta a kedvét az ismeretlen népi poéngyárosnak, hogy körsms-ben fejezze ki a korszellemet:

    "Tisztelt hölgyem/uram! Ezúton szeretném felkérni önt, Magyarország miniszterelnökének! Amennyiben ezzel a megtiszteltetéssel nem kíván élni, küldje tovább az sms-t! Gyurcsány Ferenc"

  • A Népszabadság információi szerint Takács János a kezdetektől fogva a lehetséges jelöltek között volt, neve korábban gazdasági miniszterjelöltként is felmerült.

Rovatok