Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kormányválság 2009

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Ekkora válság még sosem volt Magyarországon" - nyilatkozta csütörtökön a TV2 Tényeknek Takács János, egy nappal azelőtt, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltként bedobta volna a nevét. Mint mondta, az emberek már nem vásárolnak tőlük annyit. Véleménye szerint a mostani bizonytalan belpolitikai helyzet miatt kevesebben fektetnek be Magyarországon, mert nem mernek hosszú távon tervezni.

  • Gyurcsány Takács Jánost állítólag az egyre veszélyesebb Révész Máriusz (Fidesz) semlegesítésére találta ki. Meg nem erősített információink szerint a legkúlabb átmeneti miniszterelnöknek egy feladata lesz: egy éven át bajuszt akasztani Révésszel, akit Orbán állítólag az utolsó pillanatban akart maga helyett jelöltként bevetni.

    Bajuszkommandó
  • cikkünk a témában:

    Bajuszverseny Erdélyben

    Jövő héttől lehet majd jelentkezni a bajuszversenyre, amelyet a Sepsi Rádió és a Székely Hírmondó szervez, írja a Transindex.

  • Lövétei István alkotmányjogász szerint nincs alkotmányos akadálya annak, hogy Magyarország miniszterelnöke kettős állampolgár legyen. "Ha kettős állampolgár lenne a Magyar Köztársaság következő miniszterelnöke, az nemzetbiztonsági szempontból jelenthetne kiemelt kockázatot. A Nemzetbiztonsági Hivatalnak az ilyenkor szokásosnál nagyobb körültekintéssel kellene feltárnia a jelölt személyi kapcsolatrendszerét" - mondta. Lövétei szerint a magyar alkotmány nem támaszt feltételt a miniszterelnökkel szemben, a közszolgálatot szabályozó jogszabályok azonban bizonyos köztisztségek, így például a miniszterelnökség feltételéül szabják a magyar állampolgárságot. (MTI)

  • Az Electrolux Lehel Hûtõgépgyár elõdjét 1952-ben alapították, és 1958-ban gyártották itt az elsõ hûtõgépet, ami Szuper névre hallgatott. A cég az újkori történelmét 1991 óta számítja, amikor a svéd Electrolux megvásárolta a privatizáció keretében a Lehel Hûtõgépgyárat. 1991-ben a vállalatnál 4500-an dolgoztak, és kb. 500 ezer hûtõszekrényt gyártottak évente, az elmúlt években már a nyíregyházi régiós központból számos országba telepítettek gyárakat, és az itteni termelési kapacitás is több milliós nagyságrendre futott fel.

    2004-ben egy új gyárat is felépítettek Nyíregyházán, majd ugyanekkor Svédországból ideköltözött a cég porszívógyártása is, így most Magyarországon működik a márka egyetlen porszívógyára.

    porszzivo
    Az Electrolux porszívógyára Jászberényben

    Takács János, az Electrolux közép-kelet-európai holding vezetője az Indexnek decemberben elmondta: november második felétől a cég már egyértelműen érzi a termékei iránti kereslet csökkenését, ám, hogy a forgalom akár világszerte, akár az itthon gyártott termékek iránt mekkora mértékben esett vissza, nem tudta pontosan megmondani. Ezen a héten a TV2 tényeknek erről már úgy nyilatkozott, jelentős mértékben visszaesett a kereslet, érzik a válságot.

    Magyarország eddig a nyertese volt annak, hogy más multikhoz hasonlóan az Electrolux is az alacsonyabb munkaerőköltségű országokba vitte a termelését, mondta decemberben lapunknak Takács. Szeptemberben jelentették be, hogy a firenzei üzem leállításával annak teljes gyártási kapacitását Magyarországra hozzák át, és a a suseganai üzem gyártásának nagy része is (a hűtőszekrénygyártás) ide kerül. Akkor a cégvezetés úgy kalkulált: az Electrolux 3,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre gyáraiban, így a jászberényi üzemekben éves szinten mintegy 370 000 termékkel, a nyíregyházi gyárban pedig várhatóan 80 000 hűtőszekrénnyel gyártanak majd többet 2009-től, a fejlesztés révén mintegy 200 fővel bővül a létszám is.

  • A közhatalom közvetett vagy közvetlen gyakorlásával, illetve az állam vagy a helyi önkormányzat általános érdekeinek védelmével összefüggő munkakörök esetében a közszolgálati jogviszony magyar állampolgárral, vagy – törvény rendelkezése alapján – kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személlyel létesíthető.

    (Törvény a Közszolgálatról, 25. paragrafus.)

  • Értesüléseink szerint az SZDSZ hosszas megfontolás után végül nem akarja Takács Jánost, de eddig nem mondtak nemet  a jelöltjelöltre. Takács több mint két órája miniszterelnökjelölt-esélyes.

  • A Hírszerző értesülései szerint az SZDSZ ügyvivői 8:3 arányban utasították el Takács János miniszterelnöki jelölését.

  • Bokros Lajost ajánlja miniszterelnök-jelöltként az SZDSZ az MSZP-nek. A párt tárgyalódelegációja elindult a találkozóra a szocialista tárgyalókkal. Lendvai Ildikó még Gyurcsány bejelentése napján azt állította, hogy a szocialista küldöttek elsöprő többsége elutasította Bokros jelölését, és korábban az SZDSZ is elutasító volt. Gyurcsány Ferencet pedig akkor még meglepte volna Bokros jelölése. Bokros már szombaton jelezte, hogy vállalná a felkérést, amennyiben megvalósíthatja szigorú gazdasági programját. Értesüléseink szerint az SZDSZ ügyvivői Takács elutasításakor szavaztak Bokros jelöléséről, azaz a volt pénzügyminiszter nyolc ügyvivő támogatását élvezi. Bokros amúgy az MDF EP-listavezetője, a párt március elején miniszterelnöknek jelölte egy konstruktív bizalmatlansági indítvány kezdeményezésekor.

  • „Bokros egy kemény, kegyetlen, népet nem ismerő neutronbomba. Az infrastruktúra megmarad, a nép elpusztul" – mondta az Indexnek az MSZP-s Karsai József országgyűlési képviselő.

    Bokros nevének felmerülését teljes abszurditásnak tartja. Szerinte nem lehet egy országgal megtenni azt a cirkuszt, amit a miniszterelnök-jelölés körül csapnak. Gyurcsánynak már jóval korábban le kellett volna mondani.

  • Az MDF frakcióvezetője biztosra veszi, hogy Veres János pénzügyminiszter csütörtöki nyilatkozata után, amely szerint az új kormányfővel is lényegében minden maradna a régiben, Bokros Lajos nem vállalná el a kabinet vezetését.

    Herényi szerint meglepő, hogy most megint előrángatták Bokros nevét, hiszen néhány napja már az MSZP és az SZDSZ is azt állította, hogy nem tudják elfogadni a volt pénzügyminisztert és programját.

    Az MDF volt frakcióvezetője azt is furcsállta, hogy az SZDSZ megint bokrosozik, miközben Dávid Ibolya csütörtöki felszólítására egyetlen képviselőjük sem reagált.

    Az MDF elnöke csütörtökön közleményben szólította fel a volt pénzügyminiszterrel szimpatizáló szabad demokratákat, hogy támogassák az előrehozott választást, hogy Bokros kerülhessen kormányra.

  • Véget ért az SZDSZ és az MSZP egyeztetése. Távozóban Fodor Gábor elmondta, hogy a tárgyalások elején jelezték, három személyt tudnának elfogadni miniszterelnökként. Közülük Surányi György csütörtökön hivatalosan is elutasította a jelöltséget, Békesi László pedig a héten jelezte, hogy nem vállalná, mi több,  azt nyilatkozta, "komoly ember nem vállalhatja a jelölést". Így maradt Bokros Lajos. Azt javasolták a szocialistáknak, fontolják meg, vezető testületeik foglaljanak állást a kérdésben. Ezzel szerinte az SZDSZ kinyilvánította tárgyalási hajlandóságát. Arról nem beszélt, mitől változott meg korábbi, markánsan elutasító véleményük Bokrosról.

    fodor gabor
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • cikkünk a témában:

    Szombattól péntekig: Bokrost soha, Bokrost most!

    Szombaton Bokros bejelentkezett, de az MSZP és az SZDSZ is kizárta jelölését. Péntekre az SZDSZ megszerette, és úgy tűnik, ő az MSZP egyetlen esélye az előre hozott választás elkerülésére.

  • cikkünk a témában:

    Gyurcsányék Orbántól rabolják az időt

    Az alkotmány szövegezése miatt az előrehozott választáson hatalomra jutó kormány hivatali ideje annál jobban rövidül, minél tovább húzódik a kormányfőcsere-próbálkozás. Legrosszabb esetben elméletileg 3 év 3 hónap is lehet egy rendkívüli választáson győztes kormány ciklusa.

  • Az MSZP nem érti miért javasolja miniszterelnöknek Bokros Lajost az SZDSZ, de tudomásul veszi, nyilatkozta Bárándy Gervely, az MSZP országos elnökségének tagja. Az SZDSZ a pénteki egyeztetésen Bokros Lajost nevezte meg egyedüli elfogadható jelöltként, és arra kérte az MSZP-t, hogy testületei foglaljanak állást a kérdésben. Bárándy szerint a szocialisták, a következő napokban javaslatot tesznek a további teendőkre. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Vagy Bokros, vagy az előrehozott választás

    A szocialisták péntekre kényszerpályára kerültek, és két olyan lehetőségből kell választaniuk, amit a leginkább el akartak kerülni - vélekedik Lakner Zoltán. A politikai szakértő szerint az MSZP és az SZDSZ nagyon nem értette meg egymást az elmúlt egy hétben. A nevek forgataga komoly bizonytalanságot jelez, emellett kiderült, hogy önmagában jó gazdasági szakember sem elég, ha nincs politikai karizmája.

  • cikkünk a témában:

    Már csak rossz forgatókönyvek vannak

    Azt már megszokhattuk, hogy az MSZP–SZDSZ-tárgyalások jellemzésekor az olyan szavakat, mint ráció és érdek, csak óvatosan lehet alkalmazni. Ami azonban az elmúlt egy hétben történt, az még az önsorsrontásra amúgy erősen hajlamos két párt közös történelmében is ritkaságnak számít, mondta Török Gábor politikai elemző.

  • Nem ért egyett pártja ügyvivőivel Sándor Klára. A szabaddemokrata parlamenti képviselő támogatná Takács János jelölését, mert szerinte Takács azt a programot adta elő, amit az SZDSZ évek óta képvisel. Mint mondta, program alatt azt érti, hogy az Electrolux magyarországi vezérigazgatója az utóbbi években olyan nyilatkozatokat tett az adóegyszerűsítésről, a reformok szükségességéről, az eurózónához való csatlakozás szükségességéről, amelyek nagyon közel állnak az SZDSZ által képviseltekhez. Reméli, hogy az ügy a frakció elé kerül, ahogy azt is, hogy a képviselőcsoport támogatni fogja a jelölést.

  • Pagaréty Irma versben mondja el, mit gondol az MDF-ről, a kissé trágár sorok a párt csúcspolitikusainak álmait részletezik.

  • Az SZDSZ politikai döntéshozó szerve a párt ügyvivői testülete, mondta megkeresésünkre Böhm András, miután Sándor Klára azt nyilatkozta: megszavazná Takács Jánost miniszterelnöknek.

    Fodor Gábor kabinetfőnöke nem akarta kommentálni Sándor Klára nyilatkozatát. Mások név nélkül azt mondták: ha lenne néhány képviselő, aki támogatná Takács János miniszterelnökké választását, az nem változtatna a liberálisok álláspontján.

  • cikkünk a témában:

    Soha nem voltunk még ennyire pesszimisták

    Egy március 16. és 26. között végzett felmérés szerint még az MSZP-szavazók közérzete sem éri el a közepes szintet, a Fidesz támogatóinak közérzete ennek a harmada. A biztos pártválasztók között 67 százalék a Fidesz és 22 százalék az MSZP aránya, most csak ez a két párt jutna a parlamentbe.

  • Az ügyvivő testület pénteki ülésére a frakciótagok is meghívást kaptak, és ott Sándor Klárának is lehetősége lett volna, hogy elmondja a véleményét, ahogy azt több képviselő meg is tette, mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. A politikus úgy fogalmazott: az ügyvivői testület, amelynek több parlamenti képviselő is tagja, meglehetősen nagy többséggel hozta meg döntését.

    A frakcióvezető-helyettes azt mondta, nem gondolja, hogy az ügyvivői testület döntése után a országgyűlési képviselőcsoport elé kerülne Takács János jelölésének ügye. Gusztos Péter szerint az a pénteki döntés, hogy Bokros Lajost javasolták miniszterelnöknek a csütörtöki nap híreiután, visszaadja a kormányfőjelölt-keresés komolyságát. (MTI)

  • Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő arról beszélt az ATV-ben, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kéne az MSZP elnöki posztjáról.

  • Az MSZP országos elnöksége szombat reggel ülésezik, hogy megvitassa a jelenlegi politikai helyzetet. Az elnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik támogatná Bokros Lajos miniszterelnökségét, a másik kitartana Takács János jelölése mellett, és ha ez nem működik, akkor inkább az előre hozott választásokat támogatná.

    D  TT20090328011

    Az MSZP péntek délutáni elnökségi ülése után Bárándy Gergely közölte, nem értik, de tudomásul veszik az SZDSZ döntését. Azt is mondta, hogy a szocialista párt a következő napokban javaslatot tesz a további teendőkre. (MTI)

  • Az SZDSZ pénteki döntésével az MDF programját választotta, mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke közölte, ők továbbra is a parlament feloszlatását támogatják.

    "Egyvalami bebizonyosodott: az SZDSZ is belátta, hogy két alternatíva között lehet választani: a programtalan Fideszé és az őszinte MDF-es politika között. Az SZDSZ döntött: az MDF programjára szavaz" - fogalmazott Dávid Ibolya. (MTI)

  • Bokros Lajos miniszterelnöksége egyértelműen kedvező fejlemény lenne piaci szempontból, de a magyar gazdaságot az IMF-csomag az esetleges előrehozott választások időszakán is átsegítené, mivel biztosítja a magyar közadósság-törlesztés finanszírozását, mondták piaci elemzők a pénteki belpolitikai fejleményekre reagálva.

    A magyar adósságtörlesztési kockázat árazása a londoni CDS-piacon kissé szélesedett ugyan pénteken, de továbbra is messze elmarad korábbi csúcsától, és a héten összességében jelentősen csökkent. (MTI)

  • Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy az eddiginél szélesebb támogatottsággal rendelkező kormány folytathassa a munkát, nagyon gyorsan, mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter.

    "Bízom abban, hogy meg lehet állapodni jó miniszterelnök-jelöltben. Más kérdés, hogy nem ízlésem szerint való, hogy a tárgyalások ilyen mértékben a nyilvánosság előtt zajlanak, mert senkinek nem válik hasznára, hogy okkal és ok nélkül nevek keringenek a sajtóban" - vélekedett. (MTI)

  • Szili Katalin szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik. Az Országgyűlés elnöke péntek este azt mondta, meg kell akadályozni az ország sodródását, és azt, hogy a demokráciába és a demokratikus intézményekbe vetett hitüket elveszítsék az emberek. (MTI)

  • A hvg.hu MSZP-s forrásokból úgy értesült, hogy Suchman Tamás kezdeményezése mögé máris több vezető szocialista  felsorakozott.   Suchman javasolja, hogy Gyurcsány Ferenc helyett Szekeres Imre vezesse a továbbiakban az SZDSZ-el tárgyaló MSZP küldöttséget.

  • Szombat délelőtt 9 körül összeült az MSZP elnöksége. Előzetes hírek szerint két javaslatról tárgyalnak: vagy Takács Jánost vagy Bokros Lajost javasolják miniszterelnöknek. Takácsot az SZDSZ-t nem támogatja, Bokrost viszont igen, viszont őt az MSZP egyszer már elutasította. Felmerülhet az elnökségen Suchman Tamás pénteki bejelentése, aki kezdeményezte Gyurcsány Ferenc gyors távozását és a párt éléről történő elmozdítását is.

Rovatok