Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kötelező lesz szétválogatni a szemetet

Mindenki saját szelektív kukákat kap Budapesten, egyszer majd szankcionálni is fogják, ha összekeveri a papírt az üveggel. A taxisrendeletről nagy vita volt, Tarlós megdicsérte Horváth Csabát is, de a döntést elhalasztották.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véli Hanzély Ákos, a Párbeszéd Magyarországért közgyűlési képviselője - nem mellesleg öttusavilágbajnok. Az ellenzéki politikus azonban mégis kicsit kevesli a Budapest Szerződést. Állítása szerint ugyanis az adósságátvállalás közben az állam elvonta a főváros bevételeinek negyven százalékát.

  • A Budapest 21 néven futó kormány-főváros szerződés tárgyalásával megkezdődött a fővárosi közgyűlés napirendjeinek tárgyalása. A PM-es (Párbeszéd Magyarországért) Somfai Ágnes szerint Orbán Viktor és Tarlós István mesehősökké léptek elő, akiknek van erejük hozzá, hogy kiszabadítsák a fővárost az adósságcsapdából. Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője szerint nem szabad aláírni a szerződést, még jobb feltételeket kell kicsikarni a kormánytól. A hozzászólói jelzések megszaporodása láttán a főpolgármesternek elfogyott a türelme, és bejelentette, hogy lezárja a vitát. Végül a hat jelentkező képviselő mégis elmondhatja mondanivalóját a szerződéssel kapcsolatban.

  • A főpolgármester keserűen megjegyezte a pulpituson, hogy Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető felszólalásának közvetítésére csődültek a kamerák, a fideszes Wintermantel Zsoltéra pedig rá se bagóztak a kiegyenlített tömegtájékoztatás jegyében.

  • A fideszes Wintermantel Zsolt nem meglepő módon egy kis elmúltnyolcévezéssel söpri le az ellenzéki kritikákat, mely során még a Monty Python-i kérdést is felteszi: "Mit adtak Újpestnek a szocialisták?" Ezt a biztonság kedvéért a kérdést maga válaszolja meg: Semmit.

  • A közgyűlés előtti bemelegítő ellenzéki sajtótájékoztatón a ma tárgyalandó taxisrendeletet bírálták ellenzéki képviselők, mondván, brutális, 50%-os emelést jelent, valamint a "taxisoligarchák" létrejöttét támogatja. Elcsíptük két mobiltelefonálás közben Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját, aki elárulta, hogy vita lesz ma a rendeletről, a döntést viszont az április 9-i közgyűlésre halasztották. Addig begyűjtik a további ötleteket, ellenérveket, lobbijavaslatokat, és vagy beépítik a tervezetbe, vagy nem.

  • György István főpolgármester-helyettes válaszol az összes ellenzéki hozzászólásra. Szerinte az lenne a meglepő, ha az ellenzék támogatná a Budapest21 szerződést, bár ő a felszólalásokból azért kihallott némi dicséretet - különösen azzal a ponttal kapcsolatban, hogy az állam átvállalja a főváros adósságának 60 százalékát.

    Az  önkormányzati feladatok állami elvonásával együtt járó vagyonvesztését György természetesnek mozgás tartja, a megkötött szerződést pedig a fejlődés kulcsának tartja.

  • A kormány-főváros szerződést 18 kormánypárti + 2 jobbikos szavazattal, 10 ellenzéki voks ellenében elfogadta a közgyűlés. (Ketten nem szavaztak.)

  • A közgyűlésben eddig még senki nem bírta felümúlni Orbán Viktort, aki a Budapest 21 aláírásakor azt találta mondani: "(...) a városnak természetesen van gyomra, de van szárnya is. A gyomra nagyjából rendben volna, most az a feladat, hogy kiterjessze a szárnyait, és végre egy olyan jövő felé induljon el, amely büszkévé teszi ennek a városnak a polgárait."

  • Azoknak a kedves olvasóknak, akik még sosem jártak a Fővárosi Közgyőlésben, érdemes elmondani, hogy a városházi ülésterem sokkal családiasabb hangulatú, mint az Országgyűlés. Az ülésnek helyt adó Díszteremben állandó a nyüzsgés, kint pedig a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata alatti büfépadon műanyagpohárba töltik a kólát.

  • A taxisrendelethez vitájához hozzászóló Szabó György leszögezi, hogy a taxisok többsége tiszteséges vállalkozó. Szerinte a taxizásban is fontos az átláthatóság, és elismeri, hogy a tervezetben megjelenő környezetvédelmi szempontok is jogosnak mondhatók. Szabó a Jobbik frakciója nevében ezért a támogatásáról biztosítja a Főváros által benyújtott tervezetet.

  • A főpolgármester vitaindítójában elmondta, hogy 2000 óta többször nekirugaszkodott már a közgyűlés a taxisok szabályozásának, de eddig nem sikerült. Most dönteni kell: vagy marad így, ami mindenkinek rossz, vagy hozzányúlnak, ami viszont érdekeket sért. Másfél év hosszú, sokszor kínos egyeztetéseken van túl a főváros, de mégis azt javasolja: most tárgyaljanak a tervezetről, és döntsenek egy későbbi ülésen. Ami még változhat: Tarlós szerint meg kell vitatni, hogy a telefonon rendelt taxi és a leintett taxi tarifájának a különbsége megmaradjon-e, az elektromos autókra vonatkozzanak-e a szigorú kritériumok, vagy hogy a rendelet hatályba lépéséig adjanak-e hosszabb türelmi időt.

  • A szocialisták nevében felszólaló Molnár Gyula is egyetért a a taxisrendelet céljaival, de azt mondja, hogy a tervezetben lévő eszközök ezen célokat nem szolgálják.

    Arról azonban, hogy mi is az ellentmondás a célok és eszközök között, igen kevés konkrétumot árul el. Talán az egyetlen konkrét ellenvetés az autók egységes arculatával kapcsolatban hangzik el, melynek megvalósítása szerinte nehezen elképzelhető.

  • Horváth Csaba szocialista frakcióvezető nyugtatgatja Tarlóst, ne a médiára legyen dühös, és fogadja el, hogy van az övén kívül másféle vélemény is. Egyébként megfigyeltük, hogy a Városháza falai közé is beszökött a rezsidémon, szinte minden felszólaló ejt egy oldalvágást a rezsicsökkentés kérdésében. Molnár Csaba például kijelenti, hogy a rezsicsökkentés valójában rezsinövelés, hoppá!

  • Nem más, mint a piaci verseny hiánya, illetve a fogyasztók érdekeinek figyelmen kívül hagyása. - mondta el a szocialista frakcióvezető. Erről eszünkbe jutott, hogy talán emiatt a versenypártiság miatt sem szolgál már Horváth Csaba olyan jó hírrel, mint például 2010-ben az ingyenes tömegközlekedés bevezetése.

  • A közgyűlés hamarosan tárgyalja a Swietelsky-vel kötött 4-es metró állomásépítői szerződés módosítását, amelyben a főváros és a cég megállapodik egy elfogadható mértékű kötbér kifizetésében. A Jobbik-frakció élőképpel készül a napirendre: Losonczy Pál frakcióvezető és a frakció dekoratív sajtóslánya egy táblára nyomtatott karikatúrát mutatott be.

    A karikatúrán Tarlós István kijelenti, hogy megtalálta a korrupciótól mentes, ideális kivitelezőt az alagútépítésére: a rajzfilmből ismert kisvakondot.

  • Tarlós érezhetően szívére veszi az ellenzéki kritikákat. „Már megint ott tartunk, hogy minden rossz, amit csinálunk?” – fakad ki az ellenzékre, akik szerinte „nem elég, hogy nem segítenek, még gúnyos, cinikus kritikákat szórnak az éterbe.” A főpolgármester tanárbácsis modorát is előveszi, amikor Molnár Gyula megdorgálására kerül sor. Tarlós rafináltnak nevezi, hogy pont azok a szocialisták akarják óvni a nagyvállakozóktól a taxispiacot, akik korábban nagyvállalatokkal és bankokkal szövetségben vezették az országot.

  • A taxisrendelet megtárgyalása közben szót kapott Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding igazgatója, aki megkérte a képviselőket, gondolják meg a döntést, mert az egységesítéssel olyan nagy beruházásra kényszerítik a taxisokat, aminek a megtérülése a jelenlegi piaci helyzetben rendkívül bizonytalan.

    Dorner Lajos, a VEKE helyszínen levő elnöke azt sérelmezte lapunknak, hogy mindenki az utasokra hivatkozott a vitában, de valójában őket senki sem kérdezte meg. A városvezetés szerinte két taxis lobbicsoport között őrlődik, velük egyeztet, az utasok érdekei nem számítanak.

  • A főpolgármester szerint az iménti felszólalás volt Horváth Csaba legértelmesebb hozzászólása. Persze nem a szocialista politikusra gondolt, hanem az épp az imént felszólaló taxisra. A névazonosságon alapuló poén nagy derültséget váltott ki a teremben.

  • Az Országos Taxiszövetség elnöke szerint a tizenhárom éve elfogadott liberalizáció óta a taxisok 45 százaléka tönkrement az árversenyben.

    Metál kijelentette, nem mond igazat az, aki szerint nem volt egyeztetés, állítása szerint ő például rengeteget vitázott, egyeztetett és veszekedett.

    A taxisrendelet kitárgyalása után a képviselők egyhangúan döntöttek arról, hogy most nem döntenek az ügyben, csak a következő hónapban.

  • A mai ülés vélhetően legunalmasabb előterjesztésén szinte észrevétlenül szaladt át a szavazóhenger: az "Előzetes kötelezettségvállalás iránti kérelem a Fővárosi Közlöny nyomdai munkálatainak 2013-2017 évi megrendelésére irányuló szerződés ellenértékének biztosítására" napirendhez mindössze Somfai Ágnes PM-es képviselő fűzött rövid hozzászólást, miszerint, ha elektronikusan adnák ki a periodikát, nem papíron, sok pénzt lehetne megspórolni. Javaslata pusztába kiáltott szó maradt, ezért bosszúból tartózkodott a szavazásnál egy képviselőtársával egyetemben.

  • ... a megvalósítás módjával nem, ezért nem támogatja az új hulladékgazdálkodási rendszert. A szocialista Szaniszló Sándor szerint a rendszerben számos bizonytalansági tényező van, és a működtetésre előirányzott 1,8 milliárd forint is irreális.

  • A szelektív hulladékgyűjtésről szóló rendelet tárgyalása közben hangzott el a képviselői kérdés, hogy ki fogja betartatni, szankcionálni azt a paragrafust, miszerint a minden házhoz ingyen elhelyezett szelektív kukákat kötelező rendeltetésszerűen használni. Sárádi Kálmánné fővárosi főjegyző válaszából kiderült, hogy nem ő fog turkálni a lakosok szemetében, hanem később kialakítanak valamiféle jelzőrendszert, ami alapján a bírságolás megoldható. Egyelőre azonban a jogszabályi rendszer nem teszi lehetővé a szankcionálást, tehát aki oszlófélben levő borjúmirigyet akar helyezni a fémhulladéka közé, még megteheti. Egy ideig.

  • A PM-es Somfai Ágnes szeretné, ha a Főváros valóban jó projekteket finanszírozna. Talán ilyen jó projekt lehet például a Városháza tetején való fotózás. Egyébként fontos információ azon kedves olvasóknak, akik nem követték a hazai kispártok még kisebbé válásának folyamatát: a fővárosi LMP-frakció testületileg átlépett az idén megalakult Párbeszéd Magyarországba.

  • A közgyűlés 20 igennel, 5 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az úgynevezett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendeletet is. Az itt teljes egészében olvasható jogszabály szerint a fővárosi háztartások kukákat kapnak, amelyekbe kötelezően szétválogatva kell elhelyezniük a papír-, a fém-, és az üveghulladékot. A rendelet részben idén áprilisban, részben jövő év márciusában lép hatályba.

  • Raduly Józsefnek, a Fidesz-KDNP frakció és nem mellesleg a 100 Tagú Cigányzenekar oszlopos tagjának fekete inggel, és bézses beütésű nyakkendővel feldobott harsány téglanarancssárga zakója mágnesként vonzza a tekinteteket.

    A Fővárosi Roma Oktatási Kulturális Központ alapítóokirat-módosításáról szóló vita közben is kiderült, hogy senki olyan határozottan nem tudja kimondani azt, hogy FROKK, mint ő. Az előterjesztést ennek köszönhetően jól meg is szavazták.

  • A közgyűlés 21 igen szavazattal 5,5 millió forintot szavazott meg a Műjégpálya akadálymentesítésének támogatására. Mi is nagyon fontosnak tartjuk az esélyegyelőséget, de már a tervezet olvasásakor megdöbbentünk, hogyhogy ez csak most jutott eszébe a támogatást kérő kivitelezőnek? A Műjégpálya felújítása ugyanis elvileg már be is fejeződött.

  • 23 napirendi pont alapos megtárgyalása után a képviselők felálltak székeikből, és elindultak elkölteni az ebédet. Képünkön a fideszes Szentkirályi Alexandra néz kulináris örömök elé indultában, és a szocialista Tüttő Kata foglal asztalt telefonon (tippünk szerint legalábbis).

Rovatok