A főpolgármester keserűen megjegyezte a pulpituson, hogy Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető felszólalásának közvetítésére csődültek a kamerák, a fideszes Wintermantel Zsoltéra pedig rá se bagóztak a kiegyenlített tömegtájékoztatás jegyében.
Mindenki saját szelektív kukákat kap Budapesten, egyszer majd szankcionálni is fogják, ha összekeveri a papírt az üveggel. A taxisrendeletről nagy vita volt, Tarlós megdicsérte Horváth Csabát is, de a döntést elhalasztották.
Véli Hanzély Ákos, a Párbeszéd Magyarországért közgyűlési képviselője - nem mellesleg öttusavilágbajnok. Az ellenzéki politikus azonban mégis kicsit kevesli a Budapest Szerződést. Állítása szerint ugyanis az adósságátvállalás közben az állam elvonta a főváros bevételeinek negyven százalékát.
A Budapest 21 néven futó kormány-főváros szerződés tárgyalásával megkezdődött a fővárosi közgyűlés napirendjeinek tárgyalása. A PM-es (Párbeszéd Magyarországért) Somfai Ágnes szerint Orbán Viktor és Tarlós István mesehősökké léptek elő, akiknek van erejük hozzá, hogy kiszabadítsák a fővárost az adósságcsapdából. Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője szerint nem szabad aláírni a szerződést, még jobb feltételeket kell kicsikarni a kormánytól. A hozzászólói jelzések megszaporodása láttán a főpolgármesternek elfogyott a türelme, és bejelentette, hogy lezárja a vitát. Végül a hat jelentkező képviselő mégis elmondhatja mondanivalóját a szerződéssel kapcsolatban.
A főpolgármester keserűen megjegyezte a pulpituson, hogy Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető felszólalásának közvetítésére csődültek a kamerák, a fideszes Wintermantel Zsoltéra pedig rá se bagóztak a kiegyenlített tömegtájékoztatás jegyében.
A fideszes Wintermantel Zsolt nem meglepő módon egy kis elmúltnyolcévezéssel söpri le az ellenzéki kritikákat, mely során még a Monty Python-i kérdést is felteszi: "Mit adtak Újpestnek a szocialisták?" Ezt a biztonság kedvéért a kérdést maga válaszolja meg: Semmit.
A közgyűlés előtti bemelegítő ellenzéki sajtótájékoztatón a ma tárgyalandó taxisrendeletet bírálták ellenzéki képviselők, mondván, brutális, 50%-os emelést jelent, valamint a "taxisoligarchák" létrejöttét támogatja. Elcsíptük két mobiltelefonálás közben Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját, aki elárulta, hogy vita lesz ma a rendeletről, a döntést viszont az április 9-i közgyűlésre halasztották. Addig begyűjtik a további ötleteket, ellenérveket, lobbijavaslatokat, és vagy beépítik a tervezetbe, vagy nem.
György István főpolgármester-helyettes válaszol az összes ellenzéki hozzászólásra. Szerinte az lenne a meglepő, ha az ellenzék támogatná a Budapest21 szerződést, bár ő a felszólalásokból azért kihallott némi dicséretet - különösen azzal a ponttal kapcsolatban, hogy az állam átvállalja a főváros adósságának 60 százalékát.
Az önkormányzati feladatok állami elvonásával együtt járó vagyonvesztését György természetesnek mozgás tartja, a megkötött szerződést pedig a fejlődés kulcsának tartja.
A kormány-főváros szerződést 18 kormánypárti + 2 jobbikos szavazattal, 10 ellenzéki voks ellenében elfogadta a közgyűlés. (Ketten nem szavaztak.)
A közgyűlésben eddig még senki nem bírta felümúlni Orbán Viktort, aki a Budapest 21 aláírásakor azt találta mondani: "(...) a városnak természetesen van gyomra, de van szárnya is. A gyomra nagyjából rendben volna, most az a feladat, hogy kiterjessze a szárnyait, és végre egy olyan jövő felé induljon el, amely büszkévé teszi ennek a városnak a polgárait."
Azoknak a kedves olvasóknak, akik még sosem jártak a Fővárosi Közgyőlésben, érdemes elmondani, hogy a városházi ülésterem sokkal családiasabb hangulatú, mint az Országgyűlés. Az ülésnek helyt adó Díszteremben állandó a nyüzsgés, kint pedig a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata alatti büfépadon műanyagpohárba töltik a kólát.
A taxisrendelethez vitájához hozzászóló Szabó György leszögezi, hogy a taxisok többsége tiszteséges vállalkozó. Szerinte a taxizásban is fontos az átláthatóság, és elismeri, hogy a tervezetben megjelenő környezetvédelmi szempontok is jogosnak mondhatók. Szabó a Jobbik frakciója nevében ezért a támogatásáról biztosítja a Főváros által benyújtott tervezetet.
A főpolgármester vitaindítójában elmondta, hogy 2000 óta többször nekirugaszkodott már a közgyűlés a taxisok szabályozásának, de eddig nem sikerült. Most dönteni kell: vagy marad így, ami mindenkinek rossz, vagy hozzányúlnak, ami viszont érdekeket sért. Másfél év hosszú, sokszor kínos egyeztetéseken van túl a főváros, de mégis azt javasolja: most tárgyaljanak a tervezetről, és döntsenek egy későbbi ülésen. Ami még változhat: Tarlós szerint meg kell vitatni, hogy a telefonon rendelt taxi és a leintett taxi tarifájának a különbsége megmaradjon-e, az elektromos autókra vonatkozzanak-e a szigorú kritériumok, vagy hogy a rendelet hatályba lépéséig adjanak-e hosszabb türelmi időt.
A szocialisták nevében felszólaló Molnár Gyula is egyetért a a taxisrendelet céljaival, de azt mondja, hogy a tervezetben lévő eszközök ezen célokat nem szolgálják.
Arról azonban, hogy mi is az ellentmondás a célok és eszközök között, igen kevés konkrétumot árul el. Talán az egyetlen konkrét ellenvetés az autók egységes arculatával kapcsolatban hangzik el, melynek megvalósítása szerinte nehezen elképzelhető.
Horváth Csaba szocialista frakcióvezető nyugtatgatja Tarlóst, ne a médiára legyen dühös, és fogadja el, hogy van az övén kívül másféle vélemény is. Egyébként megfigyeltük, hogy a Városháza falai közé is beszökött a rezsidémon, szinte minden felszólaló ejt egy oldalvágást a rezsicsökkentés kérdésében. Molnár Csaba például kijelenti, hogy a rezsicsökkentés valójában rezsinövelés, hoppá!
Nem más, mint a piaci verseny hiánya, illetve a fogyasztók érdekeinek figyelmen kívül hagyása. - mondta el a szocialista frakcióvezető. Erről eszünkbe jutott, hogy talán emiatt a versenypártiság miatt sem szolgál már Horváth Csaba olyan jó hírrel, mint például 2010-ben az ingyenes tömegközlekedés bevezetése.
A közgyűlés hamarosan tárgyalja a Swietelsky-vel kötött 4-es metró állomásépítői szerződés módosítását, amelyben a főváros és a cég megállapodik egy elfogadható mértékű kötbér kifizetésében. A Jobbik-frakció élőképpel készül a napirendre: Losonczy Pál frakcióvezető és a frakció dekoratív sajtóslánya egy táblára nyomtatott karikatúrát mutatott be.
A karikatúrán Tarlós István kijelenti, hogy megtalálta a korrupciótól mentes, ideális kivitelezőt az alagútépítésére: a rajzfilmből ismert kisvakondot.
Tarlós érezhetően szívére veszi az ellenzéki kritikákat. „Már megint ott tartunk, hogy minden rossz, amit csinálunk?” – fakad ki az ellenzékre, akik szerinte „nem elég, hogy nem segítenek, még gúnyos, cinikus kritikákat szórnak az éterbe.” A főpolgármester tanárbácsis modorát is előveszi, amikor Molnár Gyula megdorgálására kerül sor. Tarlós rafináltnak nevezi, hogy pont azok a szocialisták akarják óvni a nagyvállakozóktól a taxispiacot, akik korábban nagyvállalatokkal és bankokkal szövetségben vezették az országot.
A taxisrendelet megtárgyalása közben szót kapott Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding igazgatója, aki megkérte a képviselőket, gondolják meg a döntést, mert az egységesítéssel olyan nagy beruházásra kényszerítik a taxisokat, aminek a megtérülése a jelenlegi piaci helyzetben rendkívül bizonytalan.
Dorner Lajos, a VEKE helyszínen levő elnöke azt sérelmezte lapunknak, hogy mindenki az utasokra hivatkozott a vitában, de valójában őket senki sem kérdezte meg. A városvezetés szerinte két taxis lobbicsoport között őrlődik, velük egyeztet, az utasok érdekei nem számítanak.
A főpolgármester szerint az iménti felszólalás volt Horváth Csaba legértelmesebb hozzászólása. Persze nem a szocialista politikusra gondolt, hanem az épp az imént felszólaló taxisra. A névazonosságon alapuló poén nagy derültséget váltott ki a teremben.
Az Országos Taxiszövetség elnöke szerint a tizenhárom éve elfogadott liberalizáció óta a taxisok 45 százaléka tönkrement az árversenyben.
Metál kijelentette, nem mond igazat az, aki szerint nem volt egyeztetés, állítása szerint ő például rengeteget vitázott, egyeztetett és veszekedett.
A taxisrendelet kitárgyalása után a képviselők egyhangúan döntöttek arról, hogy most nem döntenek az ügyben, csak a következő hónapban.
A mai ülés vélhetően legunalmasabb előterjesztésén szinte észrevétlenül szaladt át a szavazóhenger: az "Előzetes kötelezettségvállalás iránti kérelem a Fővárosi Közlöny nyomdai munkálatainak 2013-2017 évi megrendelésére irányuló szerződés ellenértékének biztosítására" napirendhez mindössze Somfai Ágnes PM-es képviselő fűzött rövid hozzászólást, miszerint, ha elektronikusan adnák ki a periodikát, nem papíron, sok pénzt lehetne megspórolni. Javaslata pusztába kiáltott szó maradt, ezért bosszúból tartózkodott a szavazásnál egy képviselőtársával egyetemben.
... a megvalósítás módjával nem, ezért nem támogatja az új hulladékgazdálkodási rendszert. A szocialista Szaniszló Sándor szerint a rendszerben számos bizonytalansági tényező van, és a működtetésre előirányzott 1,8 milliárd forint is irreális.
A szelektív hulladékgyűjtésről szóló rendelet tárgyalása közben hangzott el a képviselői kérdés, hogy ki fogja betartatni, szankcionálni azt a paragrafust, miszerint a minden házhoz ingyen elhelyezett szelektív kukákat kötelező rendeltetésszerűen használni. Sárádi Kálmánné fővárosi főjegyző válaszából kiderült, hogy nem ő fog turkálni a lakosok szemetében, hanem később kialakítanak valamiféle jelzőrendszert, ami alapján a bírságolás megoldható. Egyelőre azonban a jogszabályi rendszer nem teszi lehetővé a szankcionálást, tehát aki oszlófélben levő borjúmirigyet akar helyezni a fémhulladéka közé, még megteheti. Egy ideig.
A PM-es Somfai Ágnes szeretné, ha a Főváros valóban jó projekteket finanszírozna. Talán ilyen jó projekt lehet például a Városháza tetején való fotózás. Egyébként fontos információ azon kedves olvasóknak, akik nem követték a hazai kispártok még kisebbé válásának folyamatát: a fővárosi LMP-frakció testületileg átlépett az idén megalakult Párbeszéd Magyarországba.
A közgyűlés 20 igennel, 5 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az úgynevezett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendeletet is. Az itt teljes egészében olvasható jogszabály szerint a fővárosi háztartások kukákat kapnak, amelyekbe kötelezően szétválogatva kell elhelyezniük a papír-, a fém-, és az üveghulladékot. A rendelet részben idén áprilisban, részben jövő év márciusában lép hatályba.
Raduly Józsefnek, a Fidesz-KDNP frakció és nem mellesleg a 100 Tagú Cigányzenekar oszlopos tagjának fekete inggel, és bézses beütésű nyakkendővel feldobott harsány téglanarancssárga zakója mágnesként vonzza a tekinteteket.
A Fővárosi Roma Oktatási Kulturális Központ alapítóokirat-módosításáról szóló vita közben is kiderült, hogy senki olyan határozottan nem tudja kimondani azt, hogy FROKK, mint ő. Az előterjesztést ennek köszönhetően jól meg is szavazták.
A közgyűlés 21 igen szavazattal 5,5 millió forintot szavazott meg a Műjégpálya akadálymentesítésének támogatására. Mi is nagyon fontosnak tartjuk az esélyegyelőséget, de már a tervezet olvasásakor megdöbbentünk, hogyhogy ez csak most jutott eszébe a támogatást kérő kivitelezőnek? A Műjégpálya felújítása ugyanis elvileg már be is fejeződött.
23 napirendi pont alapos megtárgyalása után a képviselők felálltak székeikből, és elindultak elkölteni az ebédet. Képünkön a fideszes Szentkirályi Alexandra néz kulináris örömök elé indultában, és a szocialista Tüttő Kata foglal asztalt telefonon (tippünk szerint legalábbis).