A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
A Duna vasárnap délután tetőzött Budapesten, az árhullám most dél felé halad. Fotóriporterünk nyakába vette az országot, hogy megnézze, hogyan készülnek az árhullám tetőzésére Budapesttől délre.
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
Megkapjuk a szlovákoktól, Magyarország alkalmas arra, hogy a veszélyt elhárítsa, mondja a miniszterelnök.
Orbán szerint árvízi helyzetben még soha nem volt ennyi önkéntes. Vannak térségek, ahol „a falu apraja-nagyja a gátakon van. Egy hetvenkét éves emberről is érkezett jelentés” – mondta a miniszterelnök. Komoly tartalékaink vannak, a honvédség rohamcsónakokkal, a Terrorelhárítási Központ (TEK) kétéltű járművekkel segít.
Az Árpád-hídon lépésben áthaladó egyes villamosról jól látszik, hogy reggel fél nyolckor már legalább száz kíváncsiskodó nézi az egyre magasabb Dunát a lezárt szigeten, jelentette munkatársunk.
Várhatóan 9 és 10 óra között lezárják a Tahitótfaluból Kisorosziba vezető utat a Duna áradása miatt, így a Szentendrei-sziget csücskében fekvő település szárazföldön megközelíthetetlenné válik. (MTI)
Kiderül délután egykor, most kaptuk a meghívót.
Az aktuális fővárosi árvízhelyzetről tájékoztatót tart:
Pesti Imre, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke
Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója
Szarka Csaba ezredes, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának titkára.
Az Árpád hídon közlekedő 34-es, 106-os és 234-es buszok, valamint a 901-es, 918-as és 937-es éjszakai járatok mindkét irányban ismét megállnak a szigeti bejárónál. (budapest.hu)
Ez igen, Szentendre igazi médiaváros, amelyik a profi kampányfilmek modorában összevágott videóval késztette fel a lakosságot a modern idők legnagyobb árvizére.
– írja Szily a cink.hu-n.
Délután négykor Helyi gazdasági fejlesztés, aktuális problémák a Jászságban címmel tart sajtótájékoztatót Jászberényben.
A reggeli hírekkel ellentétben az árvíz miatt egyelőre senkit sem kellett kitelepíteni Budakalászon, a hullámtérben lakó 20 család, mintegy 100 ember önként hagyták el házukat – közölte a város polgármestere csütörtökön. Rogán László szerint ezeket az ingatlanokat részben vagy egészben már ellepte a Duna, melynek szintje folyamatosasan emelkedik, a körülbelül 885 centiméteres tetőzést vasárnapra, hétfőre várják. Az üresen maradt házakat rendőrök biztosítják, senkit sem engednek a közelbe – tette hozzá a polgármester. (MTI)
Az árvízi védekezés irányítói felkészültek a napokban várhatóan megközelíthetetlenné váló települések ellátására - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) csütörtökön. Budapestnél két óra alatt hat centimétert emelkedett a Duna vízszintje. Az OMIT összegzése szerint 708 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Ebből rendkívüli védekezés 191 kilométeren, harmadfokú pedig 62 kilométeren. Továbbra is 13 önkormányzat vesz részt a védekezésben. (MTI)
Ahogy az várható volt, a Magyar Közút 9.40-kor lezárta Tahitótfalu és Kisoroszi között az 1113-as jelű utat, így a Szentendrei-sziget csücskében fekvő település szárazföldön megközelíthetetlenné vált. (Útinform)
A Jobbik azt kezdeményezi a házbizottság mai ülésén, hogy az Országgyűlés jövő heti ülését halasszák el az áradás levonulását követő napokra. „Ezekben a vészterhes időkben nemzeti összefogásra van szükség” – írta Vona Gábor pártelnök. (MTI)
a Demokratikus Koalíció aktivistáival, Varju László pártigazgató pedig már kora reggel óta segít a védekezésben. Ha Vadai Ágnes is feltűnik orbánölő tekintetével, gumicsizmában, a Duna félelmében azonnal tíz centit fog zsugorodni.
Az otthonukat elhagyni kényszerülő betegeket és ápolásra szorulókat kórházak fogadják be. A győri Petz Aladár Oktató Kórház csaknem száz beteg elhelyezésére készült fel. A váci Jávorszky Ödön Kórház Sződligetről a Viktor Speciális Otthonból 20, a Kék Duna Idősek Otthonából pedig öt gondozottat fogadott szerdán. (MTI)
Néhány perc múlva kezdődik Tarlós István főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatója Óbudán, a Királyok útja-Mátyás király út sarkánál. A Királyok útján az első árvízvédelmi vonal végig meg van erősítve, rengeteg a rendőr, a polgárőr és az önkéntes, akik a homokzsákokat rakják. A megkérdezett helyiek látva a hatalmas készültséget bíznak abban hogy nem fogják kitelepíteni őket, bár erről hivatalos értesítést még nem kaptak. Egy 55 éve a Királyok útján lakó budapesti elmondta: ekkora árvizet még nem látott, ezért kicsit fél tőle.
A Komárom-Esztergom megyei lezárt utak listáját itt megtalálja>>>
11 évvel ezelőtt egyszer már a Kataszrófavédelem utasítására le kellett állítani a gázellátást a XXII. kerületi Dunatelepen. A cég bízik abban, hogy az ellátás most mindenütt zavartalan lesz, de a végső szót a Kataszrófavédelem mondja ki.
Rablás miatt körözött bűnözőt fogtak el az árvízi védekezést biztosító rendőrök Almásfüzitőn.
Az almásfüzitői iparvágányok között gyalogló, a bíróság által, rablás miatt keresett férfit szerdán állították meg igazoltatásra a komáromi rendőrök. Iratai ellenőrzése során derült ki, hogy a Tatai Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A 47 éves tatai férfit a járőrök elfogták, őrizetbe vették, majd a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdájára szállították. (HavariaPress)
Óbudán az Árpád híd alatt is pakolják már a homokzsákokat, víz alá kerülhet akár a Szentlélek tér is, onnan pedig már csak egy köpés a szerkesztőség.
Hát ki a legtrendibb még homokzsákpakolás közben is? Na, na, na?
A Dunántúlon felhős-napos területek vannak, 18-20 fok a levegő hőmérséklete.
Passauban már levonulóban az elmúlt félezer év legnagyobb áradása, de a legrosszabb, a károkkal való szembesülés még hátra van – írja a Spiegel. A BBC Németországban, Csehországban és Ausztriában összesen 13 halottról és két eltűntről tud.
A Szigetközben buzgárok okozhatnak gondot, Komáromnál a vasút van, a fővárosban Óbuda egyes részei lehetnek veszélyben. Omolhat megint a löszfal, úszhatnak a gemenci szarvasok. Ivóvíz lesz, amíg áram lesz.
A nagyon-nagyon menő HUNOR hivatásos katasztrófavédelmi mentőszervezet is a dunai árhullám által érintett térségbe indul. A név valójában egy angol betűszó (Hungarian National Organisation for Rescue Services), ők ugyanis az ENSZ minősített, speciálisan kiképzett, nehéz kategóriájú magyar mentőszervezete.
Válsághelyzetben órákon belül bevetésre készek: Budapesten három, vidéken nyolc órán belül garantáltan meg tudják kezdeni a mentést, külföldön való segítségnyújtás esetén maximum 48 órára van szükségük ugyanehhez. Több helyszínen, napi 24 órában, tíz napon keresztül képesek önellátóan részt venni a mentésben.
A szervezet nemrég tartott bemutatót, melyről itt írtunk.