A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
A Duna vasárnap délután tetőzött Budapesten, az árhullám most dél felé halad. Fotóriporterünk nyakába vette az országot, hogy megnézze, hogyan készülnek az árhullám tetőzésére Budapesttől délre.
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
A vízügyi szakemberek szerint a komáromi ideiglenes védmű elkészült, a szőnyi városrész védelmére 4640 méter hosszan három zsák széles és öt-hat zsák magas fóliázatlan gátat építettek. A többszázezer homokzsákot kézi erővel töltötték meg, vasúti kocsikon szállították a helyszínre és a vízügyi szakemberek irányítása mellett a honvédség közel kétszáz katonája helyezte el. Komáromnál este kilenckor 827 centiméteres vízállást mértek, itt korábban 801 centiméter volt a valaha mért legnagyobb vízállás. (MTI)
Lezárták a 12-es főutat Vác és Verőce között, mert egy 5 kilométeres szakaszt elárasztott az áradó Duna, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Kerülni Katalinpuszta felé lehet. Pest megyében péntek késő estig körülbelül 20 helyen van érvényben részleges vagy teljes útlezárás, többségében a Dunakanyarban.
Győrújfaluból a betegeket, nőket és gyermekeket már evakuálták, írja a megyei védelmi bizottság közleménye. Hét betegszállítást igénylő személyt szállítottak el, hármat a győri kórházba, négyet rokonokhoz. A kitelepítettek elszállásolására kijelölt befogadóhelyek berendezése folyik, az oda kerülő személyek ellátásáról a Máltai Szeretetszolgálat intézkedik (kisalföld.hu)
Az éjjel tíz órakor mért adatok szerint Gönyűnél 852 centiméteren áll a Duna; az eddigi legnagyobb vízállás 832 centi volt.
Súlyosbodik a helyzet Nagymaroson – jelentette a Dunakanyarból a helyi védekezési munkában is részt vevő kollégánk. A homok ugyanis elfogyott, mert a gödi homokbányába nagy teherautók már nem is tudnak bemenni – amelyik bement, azt lánctalpasoknak kellett kihúzniuk –, csak kisebbek, így lassabb az utánpótlás. Közben viszont a Mainzi utcánál és a Király utcánál ismét megrogyott az eddig felépített védőgát, így oda most más helyekről kell átvinni a homokzsákokat. A helyzetet tovább nehezíti, hogy itt augusztusra épült volna mobilgát, amihez a gödröket már kiásták, így rengeteg homokra van szükség.
Informatív térkép az aktuális helyzetről a Kisalföld.hu-tól
Árvíz a Dunán és a Mosoni-Dunán nagyobb térképen való megjelenítése
Győrben nincs (Nagy) Duna, de a gondot az okozza, visszaduzzasztva a Mosoni-Dunát, az pedig visszaduzzasztja a Rábát és a Rábcát, azok pedig visszaduzzasztják az összes többi kisebb vízfolyást (Iparcsatorna, Marcal, Bakony-ér Koroncón, Pándzsa-patak stb.). Ez a valóságban úgy néz ki, hogy az említett folyók a megszokott folyásirányukkal szemben folynak már néhány napja.
írja István
Az este 10 órás adatok szerint. Az eddigi csúcsa 875 centiméter volt.
Péntek este tíz órától megállási tilalom van a budapesti Bem rakparton. Az ott parkoló autók tulajdonosait a BKK arra kérte, hogy
azonnal, de legkésőbb holnap, június 8-án, szombaton délelőtt 10 óráig vigyék el járműveiket. Az ott hagyott gépjárműveket kénytelenek vagyunk elszállítani a szombati nap folyamán.
A miniszterelnök a Bridgestone gyár alapkőletételénél kezdte a mozgalmas pénteki napját, de délután már távcsővel és Katasztrófavédelem-feliratú pólóban szemrevételezte, hogyan halad a homokzsákpakolás Tatabányától Pilismarótig. Még a 99-es szolnoki árvízi munkálatok veteránjaival, "az öreg harcosokkal" is kezet rázott!
Bár a Facebookon közzétett fotója alatt kommentelők szerint az ő kezei nem erre valók.
Több utcát elöntött a víz a Duna menti településeken, ezért azokat le kellett zárni, közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Németh-Kész Mónika. A rendőrök lezárták Dunaújvárosban a Halász sort, az alsó Duna parti utat és az Üdülő sort, Adonyban a Lórév felé vezető utat, Kulcson a Hajós utcát és a Duna parti utcát, Rácalmáson az Esze Tamás, Páskom és Madách utcát, valamint Ercsiben a Hajóállomás környékét. Lakosságvédelmi intézkedésre egyelőre nem volt szükség. (MTI)
A nagymarosi Váci utat – ez lényegében a Dunával párhuzamosan kanyargó út – már le kellett zárni fél pályán, az úton is építik a gátat. A leendő mobilgát alapjára – amelyen folyamatosan folyik át a víz – zsaludeszkából építettek ideiglenes védművet, de ez most 10 centivel alacsonyabb annál, mint ahol a várakozások szerint tetőzni fog a folyó, jelentette munkatársunk a helyszínről.
Egy, a helyszínről jelentkező olvasónk szerint a győrzámolyi polgármestert is alig engedték át a rendőrök. Míg a két település közötti úton a homokzsákot vivő önkéntesekkel teli járművet visszafordították.
Közben viszont újabb homokszállítmány érkezett, így a gátakat meg tudják erősíteni és magasítani, érkezett a hír a helyszínről.
A helyszínen lévő munkatársaink jelentették: a dunaszentpáli krízist most az okozza, hogy a nagy Duna-ág árvize visszaduzzasztja a falu határában lévő Mosoni Duna-ágat, így az ottani töltéseken egyre nagyobb a víznyomás, egyre több helyen folyik át a víz. Az imént 8 gép érkezett 40 tonna homokkal, hogy erősítsék a gátat. Az itteni helyzetet az oldaná meg, mondják a helyiek, ha a nagy Duna-ágon átszakadna valahol a gát.
Péntek estétől 21 óra után is, szünet nélkül sugároz adást középhullámon az MR1 Kossuth Rádió, és a hírekben friss árvízi információkat közöl , mondta Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken este. Hozzátette: addig lesz meghosszabbított adás, amíg az árvízi helyzet miatt arra szükség van. Az MR1 Kossuth Rádió középhullámon az 540 kilohertzes hullámhosszon érhető el. (MTI)
Tragédiák árnyékában szökken csak igazán szárba a primkóhumor: "Eredeti dunai árvíz Vác árterületéről, igényesen palackozva, címkével ellátva. Mivel még korlátlan mennyiség van készleten, utánrendelést is vállalok, nagy tételben is."
A szakemberek felkészültek arra az esetre, hogy a Mosoni-Duna bal partján töltésszakadás lép fel – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs péntek éjfélkor. A feltételezett helyen történő szakadás esetén 4-5 óra áll rendelkezésre arra, hogy a Győrt védő körtöltés nyitott szakaszait bezárják.
És még milyen nagy lesz, ha a tumbászvilág szombat reggel felkel és vicces animgif-cunamit szabadít a világra a miniszterelnöki videó legjobb 10 másodpercéből!
A legfrissebb vízállási adatok a Dunán (forrás: Országos Vízügyi Főigazgatóság):
Vízmércék | Korábbi vízállás | Aktuális vízállás | Tetőzés | Tetőzés várható időpontja | Eddigi legnagyobb vízszint | Idő-pontja |
Nagybajcs | 905 cm | 905 cm | 910 + - 10 | 2013. 06. 08. hajnal | 875 | 2002 |
Komárom | 823 cm | 830 cm | 840 + - 10 | 2013. 06. 08-09. | 802 | 2002 |
Esztergom | 766 cm | 776 cm | 805 + - 10 | 2013. 06.09. reggel | 771 | 2002 |
Nagymaros | 689 cm | 700 cm | 740 + - 15 | 2013. 06. 09. este | 714 | 2006 |
Budapest | 817 cm | 828 cm | 885 + - 20 | 2013. 06.10. hajnal | 860 | 2006 |
A helyiek szerint tévedés volt megpróbálni a Váci úton megfogni a Dunát, mert azt 2006-ban is elöntötte a víz. „Az sem volt gáz, hogy itt ladikoztunk” – mondta egy helyi asszony homokzsák-cipelés közben a kollégánknak.
A Váci úti beömlést azt okozta, hogy beomlott a partvonal védelméhez felhasznált téglakerítés az út egy házában, írja kollégánk. De a helyi tűzoltók szerint nem a házak beomlásától.
és nem ki, talán ez azt jelenti, hogy mégsem szakad - jelentik munkatársaink a helyszínről.
Kizárólag ételre és dolgos kezekre volt szükség pénteken a Gödi SE Kajak-kenu Szakosztályának csónakházánál, írja a godikajak.hu, ahol az árvízvédelmi eseményekről Sinkó László edző számolt be. De vajon mi van "a régi leányöltözőben lévő tartalék hűtőben", hogy ennyire féltik a helyi sportbarátok? Sör?
Legalábbis ezt látja hajnali egy után elküldött levele szerint a helyszínen Roland.
Olvasónk, Roland lőtte ezt az éjszakai képet, köszönjük!
de most alszunk egyet. Ahogy pénteki híradása szerint a honi zsidóságot is gátakat szervező Köves Slomó búcsúzott a közleménye végén: gut sábesz!