Index Vakbarát Hírportál

Tétényi Éva: Báb az esztergomi Fidesz új elnöke

2013. június 25., kedd 18:17

A várost korábban nyolc évig irányító Meggyes Tamás György Róbert javára elvesztette a helyi Fidesz elnökségéért folytatott küzdelmet, de ezzel a független Tétényi szerint nem szűnt meg a befolyása az esztergomi közélet felett. Az új elnök korábban egy városi cég ügyvezetője volt, szakértőként is dolgozott az önkormányzatnak. A Völner által ígért stílusváltás ugyan bekövetkezhet, de ettől még a város adósságterhei nem enyhülnek.

„Sajnos ezt a ciklust úgy fogjuk kihúzni, ahogy eddig tettük" – kommentálta Esztergom független polgármestere a hírt, miszerint Meggyes Tamás hat szavazattal lecsúszott a helyi Fidesz elnökségéről, sőt a testület tagjai közé sem került be. Az 52 voksból az új elnök, György Róbert 29, míg Meggyes Tamás 23 szavazatot kapott.  Ezzel egyesek szerint véget érhet a korábbi fideszes polgármester befolyása által meghatározott korszak a város életében, Tétényi Éva azonban nem vár komolyabb változást.

Meggyes Tamás befolyása a polgármesteri székének elvesztése óta tavaly májusban ingott meg először, mikor Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárral szemben elveszítette a Komárom-Esztergom megye 5. számú választókörzetének elnöki posztjáért folyó küzdelmet. Ezzel Tétényi Éva szerint ketrecharc kezdődött a városban: Völnernek el kellett döntenie, vele, vagy saját párttársával kerül szembe.

A Népszabadság információi szerint azonban már egy 2011 februárjában az alpolgármester irodájából előkerült feketelista alapján tudni lehetett: Völner nem tartozott a várost nyolc évig vezető, a polgármesteri széket mintegy 26 milliárd forintos adóssággal átadó Meggyes Tamás támogatói közé.

Stílusváltás

Ezt erősíti Völner hétfői, az MTI-nek adott nyilatkozata is, miszerint „az új elnök megválasztásával várhatóan stílusváltás következik be a párt helyi politikájában, mely a konszolidáció irányba mutat”. A kijelentést sokan úgy értelmezték, hogy ezzel a Fidesz hivatalosan is kihátrált a korábbi polgármester mögül, Tétényi Éva szerint azonban erről szó sincs. „Olyan, mintha Meggyes Tamás egy új bábot ültetne a maga helyére” – értékelte a személyi változást a város független polgármestere. Tétényi úgy véli, az igazi korszakváltást például a város állami gondozásba vett intézményeire kivetett 616 milliós inkasszó elengedése jelentené.

György Róbert több lap, többek között a szeretgom.hu információi szerint a volt polgármester szakértőjeként dolgozott, majd az önkormányzati tulajdonú ÉP Esztergomi Építőipari Kft. ügyvezetője lett. Előbbi cég a szintén esztergomi tulajdonú Strigonium Zrt.-hez tartozik, amelynek Meggyes Tamás 2011-ben mondott le a felügyelőbizottsági tagságáról, miután az LMP-s Szilágyi Péter felhívta rá a figyelmet, hogy ezen tisztsége összeférhetetlen országgyűlési képviselői munkájával.

Meggyes Tamás ennek kapcsán így nyilatkozott: „Sajnálom, hogy nem tudtam arról, hogy az önkormányzati cégben vállalt felügyelő bizottsági tagság összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel, most, hogy erről a számomra kissé meglepő tényről tudomást szereztem, a mai napon lemondtam ezen felügyelő bizottsági tagságokról”.

Destruktív együttműködés

Meggyes és Tétényi hívei között a 2010-es önkormányzati választások után alakult ki patthelyzet. Az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi civil szervezetek által támogatott pártonkívüli Tétényi Éva október 3-án majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. Viszont a Fidesz tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe.

Ezt követően Tétényi és a fideszes többségű testület – az éves költségvetéseken kívül – egyetlen lényeges kérdésben sem tudott megállapodni. Míg a polgármester a testület feloszlatásával és új választások kiírásával akarta feloldani a patthelyzetet, addig a kormánypárti városi képviselők Tétényi lemondását követelték.

Meggyes Tamás tavaly májusban kiegyezést ajánlott az új polgármesternek, miután a 2011-es évek testületi vitái a város kifizethetlen adósságai miatt a tömegközlekedés, a közvilágítás és a gyermekétkeztetés ideiglenes felfüggesztéséhez, valamint tüntetésekhez vezettek.

A polgármester és a fideszes önkormányzati képviselők közötti együttműködés azonban érdemben azóta sem javult, Tétényi Éva szerint annyi változott, hogy Meggyes Tamás újra „aktivizálta magát” Esztergomban, mivel belátta, hogy nincs esélye a 2014-es országgyűlési választásokon.

Félrenyomtak

Az együttműködés szelleme múlt héten egy véletlennek köszönhetően éledt fel: a Fidesz-frakció tévedésből Tétényi Éva polgármester javaslatát szavazta meg, miszerint nem adják át az államnak az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció városban található részét, csupán a másolatkészítést engedélyezik. Több képviselő és az aljegyző kérése ellenére a polgármester nem rendelt el új szavazást.

A fideszesek abban a tudatban nyomták meg az igen gombot, hogy a polgármester Zoltai Dániel képviselő indítványát teszi fel szavazásra, mely szerint a város ajánlja fel az államnak a Magvető szobrot, és cserébe megkapja a Parlament előtt álló Kossuth-szobrot. A polgármester szerint a testület tagjai a kormányhivatalnál tehetnek észrevételt, „a város lakossága pedig örüljön, hogy Önök véletlenül jól döntöttek” – közölte a fideszes képviselőkkel.

Rovatok