Az iménti bejelentés után, a nagy tülekedésben Dorner Lajosnál, a VEKE elnökénél maradt egy fekete mikrofon, ami ezúton keresi gazdáját.
A fővárosi közgyűlés mai ülésén arról dönt, hogy melyik budapesti közterületen nem lehet a hajléktalanoknak életvitelszerűen tartózkodni. A Város Mindenkié csoport élőlánccal, énekkel és kórussal lehetetlenné tette az ülést. Az aktivistákat végül rendőrök vitték el.
az elsőként kivitt tiltakozó, Szabolcs a szerkesztőségből most mondta, hogy a krétakörös Gulyás Márton volt az.
(még mindig nem tudok betelni a névvel) Tehát a most napirendre tűzött tervezet szerint januártól a teljes árú havi bérlet 10.500 forint helyett 9.500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 114.600 forint helyett 103 ezer forintba, a tanulókbérlet 3.850 forint helyett 3.450 forintba, a nyugdíjasoké pedig 3.700 forint helyett 3.330 forintba kerülne.
A fideszes Németh Szilárd 2013-re 56 milliárd forintra becsülte a jegyekből származó bevételt, ebből finanszíroznák a csökkentést. Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjasbérletek árát csökkentették volna, de a Fidesz-frakció - nyilván egy előre kitalált koreográfia szerint - módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.
(MTI)
és kezdődik a közlekedési rezsicsökkentés tárgyalása.
az állam hirtelen támadt jótékonykodási hajlamát, de még jobban bírom az indoklást: " hogy több pénz maradjon a családoknál".
A jobbikos Losonczy Pál 30 százalékos csökkentést tartana jónak a közösségi közlekedésben.
hogy valójában honnan is van a csökkentésre fedezet, és nem a szükséges fejlesztéseken fognak-e spórolni.
Mekkora igazságot mondott Tüttő Kata, de tényleg. Tarlós persze a maga elképesztő stílusában csak annyit nyög oda, hogy na "meghallgattuk Tüttő Kata nemlétező összefüggéseit".
A szocialisták frakcióvezetője elmondta, hogy egyetértenek a BKV-s tarifacsökkentéssel, de tudni akarja, milyen konkrét tudományos kutatással támasztják alá, hogy pont tíz százalék kellett. Korábbi emelésekre célozva közölte: elméjét fényesítgetné Tarlósnak néhány adattal.
Közben befutott az ORFK híre, ami tudatja, hogy a rendőrség szóbeli figyelmeztetésben részesítette a közgyűlésen tüntetőket.
1. Ha már demenciáról beszélt, ez jutott eszébe: Egy francia és angol kertész beszélget. Az angol azzal indokolja, hogy szép a gyep, hogy sokat nyírja, de sokat esik az eső is. Érdekes, válaszolja a francia, náluk is sok eső van, ő is sokat gondozza a füvet, mégsem olyan szép. Erre az angol: csakhogy mi már 300 éve ezt csináljuk. 2. Azért nem szeret Horváth Csabával vitatkozni, mert egy bácsikára emlékezteti, aki hosszasan tűnődik azon, hogy a tetű és a csiga versenyében ki lesz a győztes.
Figyelmeztetett a szocialista Tüttő Kata a fideszes padsorból hallatszó morgások kapcsán.
Senki se mert a 10 százalékos tarifacsökkentés ellen szavazni. A javaslat egyhangú szavazással átment.
Ezúttal azonban csak a hangosan korgó képviselői gyomrok miatt. Ebédszünet. Mi is megyünk. Jó étvágyat mindenkinek!
A hajléktalanokért tüntető aktivisták bekerítették Tarlóst, kórusban énekeltek, aztán egyesével vitték el őket a rendőrök. A délelőtti történések képekben: