SMS-eket ugyan nem küld a Civil Összefogás Fórum, de „minimális költségen” azért minél több embert próbálnak elhívni a Békemenetre. Íme:
Nagyon-nagyon ajánljuk mindenkinek ezt a videót is, amiben Fritz Tamás, a CÖF egyik alapítója meglepően őszintén beszél seggnyalásról, szervilizmusról és a Fidesz gazdasági hátterét adó oligarchákról.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Az Összefogás már nem Összefogás, hanem Kormányváltás. A kormanyvaltas.hu domain azonban már foglalt. A domaintulaj Arold Péter, aki mindenféle politikai híreket közöl az oldalon.
Jó hír! Ma reggeli rendkívüli testületi ülésünkön megszavaztuk a BVSC pályázati támogatásához szükséges önrészt, így elindulhat a korábban már elfogadott sportfejlesztési program megvalósítása!
- írta a Facebook-oldalán Zugló fideszes polgármestere, Papcsák Ferenc.
A fideszes képviselőt ugyanis vitára hívta Rózsa Péter. Az Összefogás, vagyis Kormányváltás jelöltje Mezőtúron csapna össze Boldoggal, akinek március 15-ig kell válaszolnia, elfogadja-e a kihívást.
Ha ezzel a címmel írnék egy könyvet, tuti ez a kép lenne a borítóján (via törökgáborelemez)
Csütörtökön kiderült, hogy a baloldali Összefogás most már csak ex-Összefogás: hogy ne keverjék őket Szepessy szociáliskártya Zsoltékkal, új márkanéven, Kormányváltásként fut tovább az ötösfogat.
Az MSZP az imént közleményt adott ki, amiben megmagyarázza, hogy
eddig sem volt neve a pártszövetségnek, csak a választóktól kapott elnevezés volt az összefogás,
már nem is nagybetűvel.
Tyű, döbbentünk meg, mint egyszeri kisnyugdíjas fog, amikor nem bírja majd felemelni a szavazólapot. Határozottan másra emlékeztünk ugyanis. Arra, hogy az öt párt január 23-án döntötte el, hogy közös névvel és egységes arculattal kampányol majd, és pár napon belül ki is találja, hogy mi lesz az. Majd négy nappal később meg is írtuk:
a Nagy Ellenzéki Összeborulás pártjai megtalálták azt a nevet, amelyre közös kampányukat építhetik (...) több név is szóba került. A pártok olyan nevet szerettek volna választani, ami a szervezetek neve helyett önmagában szimbolizálja a baloldali összeborulást.
Nem nagy ügy persze, hogy akkor hogy is lettek összefogás. Na de hát olyan ez, mint amikor egy kocsmasztoriban akár csak egy apró részletről is kiderül, hogy nem igaz (a főszereplőn póló helyett ing volt, vagy balról jobbra helyett jobbról balra ment): ha már ebben a részletben sem lehet hinni, hogy lehetne a többiben?
Ha Szanyi Tibor billentyűzetet ragad, abból ilyenek születnek:
Orbán bizony Putyin pincsikutyája, Vona pedig egy kövér bolha rajta.
És ezt fontosnak érezte megosztani a Facebookon.
Vadai Ágnes elkezdett gyanakodni, kinek van igazán rejtegetnivalója az őszödi beszéd ügyében. És rájött.
Az egész úgy kezdődött, hogy Vadai be akart menni a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki, az őszödi beszéddel foglalkozó ülésére, hogy megtudja:
Orbánnak és a fideszes vezetőknek milyen konkrét szerepük volt a Szabadság téri TV székház ostromában, és Budapest 2006-os feldúlásában.
Csakhogy ő 2011 ősze óta már nem tagja ennek a bizottságnak (addig elnöke is volt), akkor ugyanis átkerült a hasonló nemzetpolitikai jelentőségű sport- és turizmusbizottságba. Mivel nem bizottsági tag, nem mehetett (volna) be csak úgy:
hozzájárulást kértem, hogy bent lehessek. A Fidesz és az LMP nem támogatta. Nyilván takargatnivalójuk van.
Szöllősi Györgyné, aki az MSZP pedagógustársadalomba telepített taktikai atomfegyvere volt a kilencvenes években, és most a Schmuck-féle tiszteletkorú szocdemek képviselőjelöltje, beszállt a belvárosi nem-vitázik-a-gyáva-nyúl kampányba. A baloldali ex-Összefogás, most már Kormányváltás jelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs reggel rugózott azon, hogy a fideszes Rogán Antal ötször mondott neki nemet a nyilvános tévévitára; pár órával később Szöllősiné osztotta ki Kerék-Bárczyt, hogy az
nem kíván nyilvános vitában kiállni velem az ATV Hírvita című műsorában annak érdekében, hogy a baloldali, kormányváltó gondolkodású választópolgárok tisztán és világosan lássák: kik és milyen programok mentén kívánják képviselni a baloldali értékeket.
Ha minket kérdeznek, az egész belvárosi kampány az ATV mesteri ravaszsággal összerakott gerillamarketingje, már várjuk, hogy Hegedüs Lórántné mikor hívja tetemre Schiffer Andrást a Hírvitába.
A választási kampányt be lehet fejezni, ennél jobb már tényleg nem lesz. A Közlemény, Amit Tényleg Muszáj Szó Szerint Idézni:
OS - A Nemzeti Szociáldemokraták közleménye
Budapest, 2014. március 6., csütörtök (OS) - HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: EURÓPA AZ EURÓPAIAKÉ – RÁGÓGUMISOK, HAZA! – UKRAJNA VIGYÁZZ!
A civil szervezet aggódik Magyarország, Európa jövője miatt. Amerika tovább nyomul, gyarmatosítja a ma még szabad kelet-európai országot. Ukrajna, vigyázz! Jön a yankee, hozza a Coca Colát, a rágógumit, a GMO-t, a szappanopera-kultúrát, a melegházasságot, a gender-elméletet, bankjait. Ukrajna! Őrizd meg európai értékeidet, piacaidat, önállóságodat, dúsan termő földedet. Magyarország? Elveszti 46 milliós piacát, vállalkozóink befektetési lehetőségeiket, Kárpátaljai honfitársaink munkanélkülivé válnak. Ukránok! Ne hagyjátok, hogy az USA, az EU és a NATO rátelepedjen országotokra. Ne higgyetek az ígéreteknek! Magyarországot már megszállták a multik, a bankok, a liberális hódítók. Rátok is ez vár, ha felültök az ígéreteknek. Rágógumisok, menjetek haza! Európa az európaiaké!
A Honfoglalás 2000 Egyesület jelen közleményét – melyet a Nemzeti Szociáldemokraták is támogatnak – megküldte Ukrajna budapesti nagykövetségének.
Honfoglalás 2000 Egyesület – Szilvásy György
Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták
Legalábbis a brüsszeli lépcsőn. Ezt nemrég posztolta; a szűkszavúság jobban teljesít.
Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport – Oliver Cromwell bölcsessége lebeghet a honi honvédelem nagy stratégája, Hende Csaba szemei előtt, aki, noha már biztosan jelölt, sőt, már le is zárult a jelöltállítási időszak, még mindig gyűjti az aláírásokat Szombathelyen.
Vajon meddig viszi a lendület? Talán ha létrehoznánk egy Egymillióan Hende Csaba Jelöltségéért Facebook-csoportot, az elég lenne?
Legalábbis ezt állítja a baloldali Összefogás, miket is beszélünk, Kormányváltás. Vagyis ezt fogják állítani fél háromkor, Szabó Szabolcs, a baloldal csepeli jelöltje és Gréczy Zsolt.
Tűkön ülünk a következő órákban, míg az idő homokszemei ólomlábon vánszorognak.
Miután Szepessy Zsolt Összefogás Pártjának is lesz országos listája, az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP csapat nem akarja, hogy bárki odaszavazzon helyettük – arra bezzeg nem gondolnak, hogy ez fordítva is történhetne! –, ezért a nagyjából egy hónapja kitalált, és Szepessy által azonnal támadott Összefogás nevet Kormányváltásra cserélik, és ezentúl ezzel kampányolnak.
Mesteri kommunikációs húzásnak érezzük ezt. Mert kreatívfaktorban olyan erős, mintha Szocialisták-Egykorvoltszocialistákelleniek-Voltszocialistagyurcsányisták-Egykorvoltgyurcsánnyalsosemisták-Nemlétezőpárték néven, vagy rövidebben SEVEN-ként futnának tovább. És mert hol van még választás!, simán lehet ezt is nyomatni egy ideig, aztán április 5-én még lehet váltani mondjuk a Bizonytalanok Ide! Koalíció Alakulat (BIKA) elnevezésre; utóbbit kifejezetten Szanyi kedvéért.
Közelebb került az ország ahhoz, hogy megtudja. Első fokon pert nyert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellen az LMP országgyűlési képviselője, Lengyel Szilvia, így a KEHI-nek át kell adnia a gödöllői Szent István Egyetemhez tartozó Dóra major gazdálkodásáról szóló vizsgálat iratainak másolatát. A képviselő szerint feltételezhető a sikkasztás és az állami vagyonnal való visszaélés gyanúja, ami akár több százmilliós kárt is okozhatott – írja az ATV.
És persze ennél jobb alkalmat nem is találhatna a KDNP webkettes megmondóembere egy kis rejtett gyurcsányozásra is:
Tegnap érkeztem meg Dublinba. [...] A szállodában magyarul köszönt egy hölgy, a feleségem után érdeklődik, az ő édesapja és az én feleségem kollégák voltak. Az étteremben magyarul köszönt a pincér, ès magyar, aki a szobámban rendbe teszi a fűtést. A recepciós már kilenc éve van kint. Szabad mozgás az Unión belül. Milyen aljasság ezt az Orbán kormány hibájaként beállítani!
Ki is mondta, hogy el lehet menni innen?
Egyelőre nem tudjuk, a szikár tény ennyi:
Elmarad Józsa István és Pál Béla (MSZP) sajtótájékoztatója
Budapest, 2014. március 6., csütörtök (MTI) – Elmarad Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Pál Béla országgyűlési képviselő 15.30-ra meghirdetett veszprémi sajtótájékoztatója.
beszállt a finnezésbe, a szórakoztatás helyett a „Foci az Emberi Tragédiák Ellen” megközelítésben, így ni:
Nakérem, így lehet a Kép Erejével egzakt módon bemutatni, mi is történik a gazdaságban. A hibátlan találatért FA olvasónkat illeti a kredit, de Puskás Imrének az infografikához tartozó "elemzése" is kötelező!
És aztán egy kommentben közgazdasági megvilágításba is helyezi a vízzel működő akkumulátortöltőről szóló írásunkat Puli Diána Klaudia, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt balatonfüredi képviselőjelöltje. Tessék csak nézni:
Ebben a percben érkezett:
Izgatottan várjuk, ki lesz az álbaloldal, akivel leszámol. Az egyik szocdempárt talán? Vagy a másik? Vagy Thürmerék nem elég kommunisták már? Talán még az Összefogással is foglalkozhatna, de annyi együtt töltött szép év után (1994-től 2010-ig MSZP-sként szerzett mandátumot, volt házelnökük és államfőjelöltjük) ez aligha lenne elegáns.
És még kacsint is hozzá, amikor ezt közzéteszi! Ez már a tripladuplafenekű poén az MSZP vörös vasöklétől, legalábbis mi így értelmeztük.
Szél Bernadett szerint ez történik a paksi üggyel kapcsolatban az NFM-ben: kedden, amikor rájuk törte az ajtót, Németh Lászlóné neki elismerte, hogy hamarabb tárgyaltak Pakssal, mintsem meglett volna a felhatalmazás, majd aztán letagadta, mert az a kormánynak kínos.
No, ezért nem valók nők a politikába, mert mindig csak a pletyka, aztán meg a magyarázkodás! – állapíthatná meg Varga István szélsebesen.
A szocialisták csütörtök reggel közleményben reagáltak egy szerdai Tarlós-interjúra, amelyben szerintük a budapesti városvezető „lazán kezelte a tényeket”. Felhúzhatnánk a szemöldökünket, hogy miért kellett egy napig emészteni ezt az interjút, de sokkal érdekesebb, hogy az MSZP-sek egy tippmixelő futballbíró bátorságával jósolnak, a közleményben ugyanis „leköszönő főpolgármesterről” írnak, és tanácsot adnak neki, mivel (ne) töltse „a végleges nyugdíjazásáig tartó néhány hónapot”.
A tél utolsó hónapja a Fidesz gyengülését és a Jobbik határozott erősödését hozta – áll a Medián legfrissebb, február végén készült felmérésében. A Fidesz most is magasan vezeti a pártok versenyét, de mostani fölénye jócskán elmarad a négy évvel ezelőtt ilyenkor mért Medián-adattól.
A baloldali Összefogás pártjai, erről csütörtök délelőtt Szanyi Tibor (MSZP) és Karácsony Gergely (Együtt-PM) tart sajtótájékoztatót. A korábbi bejelentések fényében valószínűleg azért, hogy elérjék: Paksról ne szerződjünk addig az oroszokkal, amíg a nemzetközi helyzet fokozódott állapotban van. Az erőviszonyok fényében valószínűleg nincs sok esélyük.
rakott krumplis cikke:
Sokan jelölnek ismerősnek, de a facebook korlát miatt nem tudok mindenkit visszaigazolni
– írta az imént Török Zsolt Bernát a Facebookon. De sebaj, van politikusi oldala is, azt ajánlotta mindenki figyelmébe szeretettel.
A baloldali Összefogás jelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs tévévitát szeretne Rogán Antallal, két hét alatt négyszer hívta ki, de hiába. De ő nem csügged, és az elképzelhető legvonzóbbnál is vonzóbb lehetőséget kínált Rogánnak: csapjanak össze az ATV-ben! Mertmivelhogy:
Demokráciákban elképzelhetetlen, hogy egy jelölt ne állna ki vitára legkomolyabb ellenfelével. Az ötpárti Összefogás az egyetlen politikai alternatíva, amely legyőzheti a Fideszt, és emelkedő pályára állíthatja Magyarországot. Ezért ismételten kihívom vitára Rogán Antalt, és felkérem az ATV-t, hogy a Hírvita című műsor keretében adjon lehetőséget kettőnknek arra, hogy a polgárok érdekében ütköztessük érveinket.