A honvédelmi miniszter, Eddy és a naplemente.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
a megújult Kossuth tér első március 15-i ünnepségére.
Ezt írja a Facebookon a fideszes EP-képviselő:
Milyen szép lenne, ha ezt a napot ünnepre szánnánk, a kampányt, mint a régi görögök a háborút az olimpia alatt, mára elfelejtenénk.
Mit gondol?
A várható viharok miatt figyelmeztetést adott ki az OMSZ majdnem egész Magyarországra. Koradélután észak felől egy hidegfront érkezik, ami Pest megyében például 90 kilométeres széllökéseket is okozhat.
Néhány helyen ráadásul homokvihar is kialakulhat.
Novák Előddel teleszórni hírfolyamunkat, de most meg kigyulladt az autója. A kép alapján nagyon nagy kár nem keletkezhetett, de valami tényleg lehetett, mert ott van négy tűzoltó.
A Kossuth téri zászlófelvonás után itt folytatódik majd az állami ünnepség, 10:30-kor.
Ezt jelentette a 9 órai zászlófelvonás előtti üzenetében a miniszterelnök.
Teljes készültségben megkezdte a munkáját az operatív törzs a nemzeti ünnepen. A meteorológiai előrejelzések szerint délig szép időre számíthatunk, délután megnövekszik a szél erőssége. Az operatív törzs folyamatosan ülésezik a nap folyamán a programok végéig és munkájáról folyamatosan tájékoztatást ad. (MTI)
Minden kedves olvasónknak jó szórakozást kívánunk!
akiket a Jobbik plakátrongáláson ér.
A kormányváltók 27 éves éves kecskeméti 02-es jelöltje elindult a délután 3 órás budapesti nagygyűlésre.
Gyurcsány Ferenc még valamikor a hét közepén töltötte fel március 15-i videóját, ahol egy bérház tetején, idegesítő kameramozgással (és szemmel láthatóan még eléggé betegen) hívja meg a baloldal híveit a Szabad sajtó úti nagygyűlésre. Mostanra kiderült, hogy ez koncepció, Bajnai Gordon ugyanis ugyanonnan, ugyanolyan kameramozgást bevetve teszi ugyanezt.
Már előre rosszul volt szegény taxis, aki kora reggel behozott a szerkesztőségbe. Vonulás lesz a Kossuth tértől a Múzeumkertig, a Múzeumkerttől a Várba, a Vár teljesen le lesz zárva, a Szabadság híd dettó. "Hogy fogok itt közlekedni?" – tette fel a kérdést. Hümmögés helyett sok-sok ferihegyi fuvart kívántam neki, de ez se vidította fel, azt mondta, szombaton arrafelé jóval kisebb a forgalom. Ha meg akarja nézni, merre lesznek Budapesten ünnepi rendezvények, itt megteheti>>>
Kunhalmi Ágnesnek háromórás fórumot tartottak, ahová elment Bajnai Gordon és eltelefonált Mesterházy Attila is. És alig volt kétszáznegyvenmilliózás.
A Demokratikus Koalíció pénteken közleményben erősítette meg, hogy
továbbra is bojkottálja az állami televíziót (...) tekintettel arra, hogy a köztelevíziónak hazudott Fidesz-híradó továbbra sem felel meg a hiteles és pártatlan hírszolgáltatás minimális feltételeinek.
Hát nem fizeti be édeskönnyes mosollyal arcán még a legkomenistább angyalföldi nyugdíjasnéni is a csekkadót, amikor ilyen fotót lát?
Varga Mihálytól kikértem az ominózus Matolcsy-ebéd számláját. Beszédes lesz!
– ezt a Facebookon jelentette be a szocialista politikus. Mint ismert, néhány napja megjelent könyvében Matolcsy jobbkeze arról írt, hogy a mostani jegybankelnök még gazdasági miniszterként fontos titkokat kotyogott ki IMF-ügyben egy ebéd közben. A könyvet dokumentumkötetként bemutató Matolcsy később fikcónak nevezte ezt az állítást.
Az ózdi körzetben induló MSZP-s politikus minden kommentár nélkül osztotta meg péntek este Facebookján a Recorder blog Lovasi Andrással készített nagyobb lélegzetű, az új cd megjelenése apropóján megjelent interjúját.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország a kormányváltó összefogásra fogja bízni a kormányzást április hatodikán. A DK elnöke a pécsi választási fórumon arról is beszélt:
Az ország látszólag csendes, nincsenek tüntetések, de muszáj, hogy felhívjuk az önkényúr figyelmét arra, hogy ez a csend nem a támogatás, az elfogadás, a boldogság csendje, ez a csend a félelem, a megnyomorítottság csendje.
Lázár János olyat mondott Makón, hogy Török Gáboron edzett Lakner Zoltán legyen, akinek nem rebbent meg a szeme tőle. Szerinte az „ország rebellis kormánya” igazi szövetségese minden rebellis makóinak, minden 48-asnak, és mindazoknak, akik olyan Magyarországot akarnak, amely önálló és független.
Hogy hány még élő 48-as van, arról remélhetőleg a Veritas Intézet hamarosan pontos statisztikát közöl, addig is hadd hívjuk fel Lázár figyelmét a Pallas Nagylexikon egy címszavára:
rebellis – aki a törvényes hatalomnak nyiltan, habár fegyvertelenül ellenállt.
Szóval a kormány ellenáll a törvény hatalomnak, ami ő képvisel. Világos.
Reméljük, a szekszárdi bajtársak nem meglepetésnek szánták a programot, mert akkor bizony a HM sajtóosztálya jól kibabrált velük. Most kaptuk a miniszter – és szombathelyi képviselőjelölt – jövő heti programját, és benne ezt:
Hende Csaba honvédelmi miniszter 13.30 órákor megnyitja a fennállásának 25. jubileumát ünneplő Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Tagozatának új kiállítását és átveszi tiszteletbeli tagsági kártyáját.
Legalábbis a baloldali pártszövetség jelöltjét, Laskovics Diánát, aki nemrég fényképpel illusztrált posztban mutatta be a helvéciai nagy találkozást.
Pócs János fideszes országgyűlési képviselő templomban kampányolási stílusa sokat finomodott az elmúlt hónapokban: míg karácsonykor még világító kulcstartót osztogattak az aláírásával, most egy szerény, templomban kokárdával ülős fotóval is beérte.
Az MSZP alelnöke párhuzamot vont a „kormányváltó erők” március 15-i miskolci megemlékezésén 1848 és 2014 között: a márciusi ifjak felelős kormányt és sajtószabadságot követeltek, ez pedig ma is aktuális.
Itt az idő, talpra magyar, ez az ország nem Orbáné, ez az ország minden magyar emberé
- mondta.
Gúr szerint április 6-a "vízválasztó" lesz Magyarország életében, mindenkinek, aki elégedetlen ennek a kormánynak a munkájával, annak el kell mennie szavazni.
A rendezvényen körülbelül ötszáz ember vett részt.
A választási iroda munkatársáéval semmiképp. Pedig ez történt: a saját nevét és adatait találta meg az egyik párt által leadott jelöltállító aláírásgyűjtő íven a mohácsi helyi választási iroda munkatársa, pedig nem támogatta a jelöltjüket.
Török Zsolt Bernát sokkoló adatta riasztja autós olvasóit, és természetesen levonja a következtetést: köszi, Orbán!
Adjátok tovább, mert ez az, amit soha nem fogtok látni a tévében! – ezzel a felszólítással osztotta meg a Facebookon az MSZP elnöke a tatabányai sajtótájékoztatójáról készült videót. Továbbadtuk.
De legalábbis azt, hogyan lesz nonprofit rezsink: „a kormányfő tervei szerint országos nonprofit szolgáltató szervezetet hoznak létre, amely csak a rendszer fenntartását és a szolgáltatás tényleges költségét fizettetné meg a fogyasztókkal” – írja az MTI. A kormányfő erről a Rákosmente TV-nek adott interjút.