Az álmos-borongós időnek megfelelően csak lézengenek a Hajógyári szigeten a jobbikos sátrak között a kisgyerekes családok, rovásírásos melegítőpólósok és bakancsos ifjak, akik közül sokan a kistesójukat is kihozták, hogy fényképezkedjenek egyet a sellőlány szobra mellett. Morvai Krisztina épp most kezdi beszédét a Nagy Fehér Sátorban. A turulos-székely-árpádsávos zászlós szuvenírárusok egyelőre nem túl boldogok, és nem kígyóznak a sorok a nemeztarsoly-dílerek előtt sem. Miért nincsen itt zenebona? – kérdezi egy nemzeti színű melegítős öregúr már a Hajógyári sziget bejáratánál, nem mintha elvárható lett volna, hogy egy ilyen borús május elesején a Jobbik rendezvénye túldübörögje a szigetet.
Május elseje idén majdnem egyenlő távolságra esett az április 6-i országgyűlési választásoktól és közelgő európai parlamenti választásoktól. A munka ünnepén szokásos szólamok helyett ezért inkább az EU-s üzenetek határozták meg a beszédeket. A baloldali összefogás külön ünneplő pártjai érthető módon kerülni igyekeztek a vesztett választást.
Kisgyerekek rúghattak gólt az Együtt-PM vezetőjének, volt nagy közös csatakiáltás is a párt május 1-jei rendezvényén.
Egy normális városban odafigyelnek, hogy a helyben élők mit gondolnak, mondta Horváth Csaba a Városligetben rendezett fórumon. Ő például a kormány helyében erősen elgondolkozna azon, hogy érdemes-e ragaszkodni a Városliget lebetonozásához, ha a környéken az összes választókerületet elveszitették. Lehet hogy nem tetszik az embereknek a betonozás. Rákosrendezőnél a vidámpark és a múzeumnegyed is elférne. A német megszállási emlékműről azt mondta: Orbán szívéhez nem Gábriel arkangyal áll közel, hanem a birodalmi sas. A fórumra benézett Mesterházy is. Horváth ekkor éppen arról beszélt, hogy a politika abban hibás, hogy nem tudták megmutatni, mit csinál az Orbán-kormány. Horváth szerint az őszi önkormányzati választáson nyerni fognak Budapesten.
Kb. háromszázan tüntetnek most is a német megszállási emlékmű ellen. Mécs Imre arról beszél, hogy a magyaroknak első rendű érdeke az EU-tagság, hiszen Magyarországnak akkor volt jó a tortenelemben, amikor Európa része volt. Az Osztak-Magyar Monarchiában is szabad piac volt, ami az EU egyik előkepe volt. Magyarország akkor fejlődött, Budapest akkor épült fel.
Szanyi Tibor, az MSZP EP-listájának vezetője arról beszélt a Városligetben, hogy a jobbikosok, mint "lélektelen páriák lebegnek" az EP-ben:
Még a szélsőjobbos frakció gusztusát sem tudta eltalálni a Jobbik. Még az európai szélsőjobb sem tűri az antiszemitizmust és rasszizmust.
A szocialista politikust arról kérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy a Fidesz EP-listájának bejutó helyén szerepel Tőkés László, aki nem magyarországi politikusként akarja képviselni a magyarokat. Szanyi úgy fogalmazott:
Mi ezt úgy látjuk, hogy ez egy talajt vesztett karrierpolitikus szélsőséges nyalogány munkájának eredménye. Felnyalta magát a Fideszben, mert Erdélyben már a kutyának sem kell.