Kétnapos látogatáson hazánkban tartózkodik a türkmén államfő, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow. A közép-ázsiai ország államfőjét Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök is fogadja. Berdimuhamedow ritka vendég a demokratikus országokban, pláne az uniós tagállamaiban, így igyekszünk az eseményt a látogatás jelentőségének megfelelően kezelni.
A türkmén delegáció férfi tagja nem szeretik a cipőfűzőket. Mindegyikük kizárólag belebújos bőrcipőt hord. Rajtuk kívül ilyet legfeljebb a Sándor-palota bizonsági őrei vesznek fel.
Túl korai még részletes életrajzot írnom. Az életrajzom sok szempontból jellemző a generációmra. Istennek hála, az életben elért fontos eredményeim inkább a képességeimnek, a kitartásomnak és a szorgalmamnak köszönhetők, mint egy pártfogónak vagy a rokoni kapcsolataimnak. Az orvosi pálya érdekelt. Fokozatosan lettem közhivatalnok, és ahogy nőtt a tapasztalatom és a tudásom, szükségessé vált, hogy mindezt megosszam a munkatársaimmal és a diákokkal. Némileg meglepett, de örültem neki, hogy szervezői készségeket fedeztem fel magamban. És mivel e készségeket a szükségletek uralják, ez a körülmény lett a karrierem meghatározója.
(forrás)
A Köztársasági Elnöki Hivatal tükörtermében az újságírók izgatottan találgatják, mit tartalmaz majd a két baráti ország közös nyilatkozata. Együttműködés a demokratikus normák terjesztéséért? Stadionépítési tapasztalatcsere? Közös agrárprogram a nomád állattartás fellendítésére?
Nabucco ugyan nincsen, de a türkmén delegáció egyik tagja szerint semmi akadálya nincs annak, hogy megépüljön a Kaszpi-tengeren át, Türkmenisztánból, Azerbajdzsánig futó vezeték, ahonnan Törökországon át technikailag Európa már hozzájuthatna a türkmén gázhoz. „Ez amolyan pót-Nabucco" − mondta forrásunk, elismerve, hogy a projekt nem olcsó, és nyilván Oroszország sem örülne neki. „De ha van politikai akarat, akkor ezt Oroszország nem tudja megakadályozni" − mondta. Forrásunk sejtetni engedte, hogy Magyarország akár a vezetéket megépítő konzorcium egyik megépítő tagja is lehet.
Arról az ügy súlyának megfelelően külön cikkben számolunk be. Ezzel lezárjuk a közvetítést a nemzetközi diplomáciában mérföldkőnek tekinthető látogatásról, köszönjük a kitartó figyelmet. És az érdeklődést. Sose feledjék: Soli Deo Gloria!