– kérdezte a Türkmenisztán Magazin újságírója Berdimuhamedowot.
Az ősi időkben, amikor a türkmének elsősorban nomád életmódot folytattak, nem volt alkalmuk mecsetekben imádkozni. A nomádok az imaszőnyegüket kiterítve beszéltek Allahhal. Az idő ezen mit sem változtatott. Az ember mindig Istennel kommunikál. Nincs helye hazugságnak, mesterkéltségnek. Hiába köntörfalaz, Isten akkor is látja. Valójában az, aki Isten mellett az emberekkel is őszintén beszélhet, boldog ember. Egész életem arról szól, hogy így cselekedjek, hogy az őszinteség és a kedvesség határozza meg a kapcsolatomat a világgal
– válaszolta tömören Berdimuhamedow. Mit is mondhatnánk erre?
Talán csak Orbán Viktort lehet idézni: Soli Deo Gloria.
Kétnapos látogatáson hazánkban tartózkodik a türkmén államfő, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow. A közép-ázsiai ország államfőjét Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök is fogadja. Berdimuhamedow ritka vendég a demokratikus országokban, pláne az uniós tagállamaiban, így igyekszünk az eseményt a látogatás jelentőségének megfelelően kezelni.
A türkmén delegáció férfi tagja nem szeretik a cipőfűzőket. Mindegyikük kizárólag belebújos bőrcipőt hord. Rajtuk kívül ilyet legfeljebb a Sándor-palota bizonsági őrei vesznek fel.
Túl korai még részletes életrajzot írnom. Az életrajzom sok szempontból jellemző a generációmra. Istennek hála, az életben elért fontos eredményeim inkább a képességeimnek, a kitartásomnak és a szorgalmamnak köszönhetők, mint egy pártfogónak vagy a rokoni kapcsolataimnak. Az orvosi pálya érdekelt. Fokozatosan lettem közhivatalnok, és ahogy nőtt a tapasztalatom és a tudásom, szükségessé vált, hogy mindezt megosszam a munkatársaimmal és a diákokkal. Némileg meglepett, de örültem neki, hogy szervezői készségeket fedeztem fel magamban. És mivel e készségeket a szükségletek uralják, ez a körülmény lett a karrierem meghatározója.
(forrás)
A Köztársasági Elnöki Hivatal tükörtermében az újságírók izgatottan találgatják, mit tartalmaz majd a két baráti ország közös nyilatkozata. Együttműködés a demokratikus normák terjesztéséért? Stadionépítési tapasztalatcsere? Közös agrárprogram a nomád állattartás fellendítésére?
Nabucco ugyan nincsen, de a türkmén delegáció egyik tagja szerint semmi akadálya nincs annak, hogy megépüljön a Kaszpi-tengeren át, Türkmenisztánból, Azerbajdzsánig futó vezeték, ahonnan Törökországon át technikailag Európa már hozzájuthatna a türkmén gázhoz. „Ez amolyan pót-Nabucco" − mondta forrásunk, elismerve, hogy a projekt nem olcsó, és nyilván Oroszország sem örülne neki. „De ha van politikai akarat, akkor ezt Oroszország nem tudja megakadályozni" − mondta. Forrásunk sejtetni engedte, hogy Magyarország akár a vezetéket megépítő konzorcium egyik megépítő tagja is lehet.
Arról az ügy súlyának megfelelően külön cikkben számolunk be. Ezzel lezárjuk a közvetítést a nemzetközi diplomáciában mérföldkőnek tekinthető látogatásról, köszönjük a kitartó figyelmet. És az érdeklődést. Sose feledjék: Soli Deo Gloria!