Index Vakbarát Hírportál

Nem vitték túlzásba a nyomozást a gyerekkínzási ügyben

2014. szeptember 29., hétfő 12:15

Egy egyeztető megbeszélésből állt a szigetszentmiklósi polgármesteri hivatal belső vizsgálata a gyermekbántalmazási botrány kirobbanása után. Ezt a hivatal ügyvédje mondta el abban a perben, amelyet az Index indított a fegyelmi nélkül végződött vizsgálat módszertanának megismeréséért. A gyermekvédelmi rendszer ellenőrzésének átláthatósága szerintünk közérdek.

A Budakörnyéki Járásbíróság megtartotta az első tárgyalási napot abban a közérdekű adatigénylési perben, amelyet az Index indított a szigetszentmiklósi önkormányzat ellen a tavaly ősszel kirobbant gyermekbántalmazási botrány ügyében. 2013 novemberének végén a Blikk írta meg, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három kiskorú gyerekét, a vád szerint fekáliát és patkányt etettek velük. Az ügy súlyos kérdéseket vetett fel a gyermekvédelem hatékonyságával kapcsolatban. A rendszer Szigetszentmiklóson kudarcot vallott, hiszen évekig képtelen volt megvédeni a gyerekeket saját szüleiktől.

Az önkormányzat a botrány kirobbanásának másnapján az Index kérdésére megígérte, hogy kivizsgálják az ügyet. „A szükséges belső vizsgálatok el lesznek végezve. Az ügyet kivizsgáljuk, és mint minden alkalommal, így most is megtesszük a megfelelő intézkedéseket” - írta tavaly november 27-én az önkormányzat sajtómunkatársa.

Január 10-én derült ki, mi lett a megígért belső vizsgálat eredménye. Az önkormányzat ezt a kétmondatos közleményt adta ki:

Hivatalunk hatáskörébe tartozóan a belső vizsgálatot lefolytatta a sajtóban 2013. november 27-én megjelent gyermekbántalmazási ügy kapcsán. Fegyelmi eljárás megindítására nem került sor.

Szerettük volna megtudni, hogyan, milyen módszerrel zajlott, mennyire volt alapos ez a vizsgálat, ezért megpróbáltuk közérdekű adatként kikérni az önkormányzattól a vizsgálat dokumentumait. Mivel kérésünket elutasították, pert indítottunk a dokumentumokért. A bíróságra beadott keresetünkben arra hivatkoztunk, hogy a közpénzből finanszírozott, a gyerekek jogait és érdekeit védő rendszer működésének átláthatósága mindannyiunk érdeke, szerintünk ezért jogunk van megismerni a kért adatokat.

Egyeztető megbeszélés=vizsgálat

A per első napján, szeptember 22-én ítélet ugyan még nem született, de így is sok minden kiderült a fegyelmi nélkül lezárt belső vizsgálat módszertanáról. A polgármesteri hivatalt képviselő ügyvéd elmondta, mi történt:

A polgármester összehívott egy egyeztető megbeszélést, amelyen jelen voltak az alsós iskolai tanárok, az alsós iskolai igazgató, a Családsegítő Szolgálat, a gyerekek óvónője, a helyi rendőrkapitányság képviselője és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két vizsgálótisztje. Ami itt elhangzott, az alapján született meg a belső vizsgálat eredménye. Az anyagot a polgármesteri hivatal egyik dolgozója írta meg mint jegyzőkönyvvezető, és a polgármester aláírta. Ez az a dokumentum, ami az ügyben keletkezett.

A tárgyaláson azt kértük, hogy megtudhassuk: mi történt ezen az egyeztetésen, mi áll a jegyzőkönyvben és az összegző jelentésben. A polgármesteri hivatal ügyvédje, aki egyébként az indexes kereset elkésettségre is próbál hivatkozni, azt mondta: szerintük amit kérünk, az nem nyilvános adat. A gyerekek érdekére hivatkozott, mondván „vérlázító és felháborító”, amit a sajtó művelt velük, megsértették a személyiségi jogaikat, és ezzel hátráltatták visszailleszkedésüket a mindennapi életbe.

Az Index ügyvédje újra elmondta: a személyes adatok kitakarásával kérjük a vizsgálat dokumentumait. Nem a gyerekekre vonatkozó érzékeny adatokra vagyunk kíváncsiak, hanem a gyermekvédelmi szereplők felelősségét kutató vizsgálat módszertanára. A következő tárgyalást november 26-ra tűzte ki a bíróság, ezen a napon akár már ítélet is lehet.

Később mégiscsak kirúgtak valakit

A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében nem ez volt az egyetlen vizsgálat.  A Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala is vizsgálódott, januárra azt derítették ki, hogy éveken keresztül se a védőnő, se a gyerekorvos, se az óvoda, se az iskola, se a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három kisgyereket, végül csak elhanyagoltságuk miatt kerültek el a szüleiktől, akiknek a láthatási joga egy darabig még azután is megmaradt. Fegyelmi eljárás megindítását a hivatal ezután a vizsgálat után nem javasolta.

Január 17-én Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter közbeavatkozására állt csak be fordulat: újabb rendkívüli vizsgálat indult, amelynek eredményeképp aznap estére egy családgondozót azonnali hatállyal kirúgtak, és eldőlt, hogy fegyelmi eljárást kell indítani a szigetszentmiklósi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat intézményvezetőjével szemben. Az ügy ezzel visszakerült a szigetszentmiklósi önkormányzathoz. Hónapok teltek el, mire eredmény született.

A fegyelmi ügyében június 18-án mondta ki a szigetszentmiklósi képviselő-testület a végső szót: fegyelmi felelősséget nem állapítottak meg, vétkes kötelezettségszegés miatti hátrányos jogkövetkezményt nem alkalmaztak az intézményvezetővel szemben. A döntést zárt ülésen hozták, az indoklás nem nyilvános.

Rovatok