A vasárnapi veszprémi választáson eldőlt, hogy a Fidesz egy időre búcsút inthet a 2010 tavasza óta élvezett, kényelmes, kétharmados parlamenti többségének. Az Országgyűlésnek már az elkövetkező hetekben kétharmados ügyben kell döntenie. Politikai alkuk jönnek, vagy elég Orbán Viktornak a lusta ellenzékiekben bíznia?
A Fidesz vasárnap jó időre búcsút inthetett az elmúlt közel öt évben megszokott, kényelmes hatalomgyakorlást biztosító parlamenti szupertöbbségének. A kétharmad amúgy technikailag nem most, hanem január 8-án, Lasztovicza Jenő halálával szűnt meg, most csak véglegessé vált a helyzet. Novemberben már összeszedtük, hogy mit jelent ez a kormánypártra nézve, most ismét áttekintjük a helyzetet.
A közjogi átalakulás a Fidesz szerint már lezárult, és Orbán Viktor a választások óta azt mondogatja, hogy a kétharmadnak nincs valódi tétje. Ez azonban nem teljesen van így, mivel az Országgyűlésnek már az elkövetkező hetekben kétharmados ügyben kell döntenie.
Paczolay Péter alkotmánybírói mandátuma a héten lejárt, és a megüresedő posztra a pártoknak hamarosan jelölteket kell állítaniuk. A testületben 2016 áprilisáig még három poszt ürül meg, köztük Lenkovics Barnabásé, az Alkotmánybíróság (AB) új elnökéé is. Az új alkotmánybírók megválasztásához az összes képviselő kétharmadának támogatása szükséges.
Orbán előtt két út áll. Megbarátkozhat a gondolattal, hogy egy korszak véget ért, a centrális erőtéren kívül is van Magyarország, és alkut ajánlhat az ellenzéknek, hogy Paczolay helyére például a Jobbik, az LMP vagy valamelyik baloldali párt juttasson be egy jogászt a testületbe.
Csakhogy erre kicsi az esély: míg a Fidesznek a nemzeti ügyek kizárólagos, tekintélyelvű, erőpolitizáláson alapuló képviselete, az ellenzéknek (elsősorban a baloldalnak) ennek totális elutasítása lett az egyik legfontosabb identitáseleme. Amíg (legalább a ciklus végéig) a Fidesz feles többsége megkérdőjelezhetetlen, e két oldalnak a status quo fenntartása az érdeke, egy-egy kétharmados alkufolyamat túl nagy arcvesztéssel, magyarázkodással járna.
Mivel egyetlen alkotmánybírónak kicsi a súlya, az LMP és a Jobbik se nyerne sokat egy, az ízlésüknek megfelelő bíró jelölésével, majd megválasztásával, hiszen ezzel az egész, a Fidesz által és a Fidesz érdekeinek megfelelően felduzzasztott testületet legitimálnák. Ennek az sem mond ellent, hogy szeptemberben Sulyok Tamás alkotmánybíróvá választását legalább hat, Czine Ágnesét pedig minimum 23 nem fideszes képviselő is támogatta. Nem azonos ugyanis a politikai súlya annak, ha képviselők egy csoportja alkalmasnak tart egy, a Fidesz által kitalált jelöltet egy posztra azzal, hogy egy ellenzéki párt egy nevesítetten hozzá köthető, szükségképpen súlytalan jelöltet juttat be az egypárti uralom kiszolgálására átalakított Alkotmánybíróságra.
Mindezek miatt a másik út látszik valószínűbbnek: Orbánék nem, vagy csak látszólag próbálnak majd egyezkedni, és inkább megpróbálnak egy saját alkotmánybíró-jelölt mögé plusztámogatót szerezni. Mivel az alkotmánybírókról szóló szavazások titkosak, nem feltétlenül derülne ki, hogy ki az a nem fideszes képviselő, akit sikerült valamivel meggyőzni.
Persze a kormányoldalon valószínűleg nem fognák fel tragédiaként, ha Paczolay helyére nem sikerülne új alkotmánybírót választani, hiszen az Ab 14, vagy akár 11 bíróval is elmuzsikál. A három, jövőre lejáró mandátumú, még 2010 előtt, többpárti alku keretében megválasztott bíró közül Lenkovics Barnabás az egyetlen, akinek a megtartása igazán fontosnak tűnik a kormányoldal számára, hiszen őt épp decemberben választották meg a kormánypártok az Ab elnökévé.
Ugyanakkor lebecsülni sem szabad az Alkotmánybíróságot: bár a testület intellektuális összteljesítménye nem mérhető azokhoz az időkhöz, amikor még nem zsúfolták tele olyan emberekkel, akiknek a felkészültségénél többet nyomott a latba a lojalitása, az AB néha okoz meglepetést. És a Fidesz számára kellemetlen döntések megszaporodhatnak, ha tovább gyengül a kormánypárt hatalmi pozíciója, és a bírák közül páran esetleg az Orbán utáni időkre kezdenek készülni.
A Fidesz külpolitikájának bizonytalanságai miatt egyáltalán nem biztos, hogy a kérdés a parlamentben valóban napirendre kerül, de hamarosan más okból is szükség lehet a képviselők kétharmadára. Az elmúlt hetekben Orbán Viktor és Szijjártó Péter is említette a magyar katonai szerepvállalás szükségességét Kurdisztánban. Ez csak a jelenlévő képviselők kétharmadának felhatalmazásával lehetséges.
Ilyenkor már könnyebb a helyzet, hiszen elég biztosítani, hogy az ellenzékből páran biztosan ne legyenek ott, és máris adott a kétharmados többség. Decemberben, az utolsó őszi ülésnapon Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Szabó Tímea távolmaradásával úgy is sikerült sarkalatos törvényeket módosítani, hogy a Fidesznek Lasztovicza Jenő távollétében már nem volt meg a kétharmada.
A fontosabb kétharmados ügyekben késhegyre menő harc kezdődhet, és mindkét oldalon nagyon komoly indokkal lehet csak majd távol maradni a szavazástól. Emlékezetes, hogy a Lenkovics AB-elnökségéről szóló december 1-ji szavazásnál az aktuális 198-as képviselői létszámhoz képest épp megvolt a kétharmadot érő 132. Ehhez – miként a névjegyzékből kiderül – az is kellett, hogy halála előtt pár héttel Lasztovicza Jenő is jelen legyen; őt az Index értesülése szerint mentő hozta Tapolcáról a Parlamentbe.
Valódi tét híján Paczolay utódlása így is, úgy is legfeljebb tesztüzem lesz a Fidesz számára. Kétharmados többségre azonban ma még előre nem látható esetekben is szükség lehet. Csak az Alaptörvényt négy év alatt eddig ötször kellett módosítani. Ha a közjogi rendszer további gyenge pontjára derül fény, egy strasbourgi, brüsszeli döntés miatt kell reszelni valamelyik kétharmados jogszabályon, ha lazítani kell a költségvetés vagy a nyugdíjrendszer alkotmányos korlátjain, vagy személyi változásra kerül sor egy kiemelt közpozícióban, hirtelen valódi súlya lesz a hiányzó 1-2 szavazatnak.
A kétharmad hiánya ekkor lesz majd igazán fájdalmas a Fidesznek, hiszen 2010 óta először kényszerülnének kompromisszumra az ellenzékkel – hacsak nem próbálják majd fű alatt megszerezni a hiányzó képviselői támogatást.