Mondja ki háromszor hangosan, hogy rezsicsökkentés, majd idézze fel a Fidesz nevű pártot, amit a kommunikáció bajnokaként emlegettek: még ellenzékből is tematizálta a közbeszédet, vezetője precízen tudta, mikor milyen témára harap a lakosság, a miniszterelnöki tanácsadó pedig a zsigereiben érezte a közhangulatot. Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy hova tűnt ez a párt, viszont rendszeresen találkozunk azzal a Fidesszel, ami mintha direkt akarná viccesebbnél viccesebb, kínosabbnál kínosabb helyzetekbe sodorni magát. Vajon melyik húzása volt az utóbbi hónapok legnagyobb kommunikációs tréfája?
Összeszedtük a havi rendszerességű műsor fejezeteit, hogy megszavazhassa, melyiken szórakozott eddig a legjobban.
A kormány gigabájtonként 150 forinttal terhelte volna meg a netes adatforgalmat, amiről az embereknek nem a „Magyarország jobban teljesít” szlogen jutott az eszükbe, hanem hogy központilag akarják korlátozni a hozzáférésüket ahhoz, amit a szabad világgal azonosítanak.
Az adóra nehezen lehetett logikus magyarázatot találni, mert annyi hasznot nem is hozott volna az államkasszának, mint amennyi hátrányt jelenthetett a felhasználóknak. A kormány egy ideig igyekezett megmagyarázni, ez miért jó, majd előreküldték Rogán Antalt, aki bejelentette az adó felpuhítását.
Rogán sikeres kommunikációja után országos tüntetések kezdődtek, megdobálták a Fidesz-székházat, végül Orbán Viktor elmondta, hogy tehetnek ők bármit, az embereknek sajnos „nem számít, hogy mit mondunk”, akkor sem technikai módosítást, hanem új adót látnak a tervezetben. A miniszterelnök teljesen visszavonta az adót, ami helyett nemzeti konzultáció lett az internetről Deutsch Tamás vezetésével.
Kocsis Máté dobta be az ötletet, hogy vessék alá kötelező drogtesztnek a 12–18 év közöttieket, a politikusokat és az újságírókat. Már a három ötletszerűen kiválasztott csoport nyilvánvalóvá tette, hogy nem átgondolt intézkedésről, hanem kommunikációs trükkről van szó. A Habony-konyhában kikevert ötlettől azt remélhették, hogy a drogos témával azonosulásra késztethetik a Fidesz fogyó táborát. A trükk működött is, már abban az értelemben, hogy mozgósította a tömegeket: a szakemberek és a közvélemény napok alatt szedte ízekre a jogilag, morálisan és pénzügyileg is vállalhatatlan ötletet.
A Fidesz válaszul ismét Rogán Antalt küldte be, hogy elmondja: aki a drogteszt ellen kampányol, az a drogosokat támogatja. A konzervatív szavazók azonban vagy apatikusak maradtak, vagy nyugtalanok lettek: hiszen a legtöbb szülő nem szívesen látta volna a gyerekét egy állami kényszer-vizeletvizsgálaton.
A téma legemlékezetesebb fordulata mégis az lett, amikor Deutsch Tamás véletlenül túltolta a kommunikációt, nagy nyilvánosság előtt hangoztatva, hogy sosem drogozott, mégpedig egy NSZK tévéfilm miatt.
Ekkor már hiába állt bele Orbán Viktor is, mondván, „aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben. Tisztázni kell, ki hol áll.” Utána már csak arra koncentráltak, hogy lecsengessék az ügyet az ígérettel, miszerint lesz drogteszt, csak nem kötelező.
A december végén bedobott ötletben nem is az új fizetési kötelezettség jelentette a sokkot, hanem hogy kiderült, alig néhány nap van az országos bevezetésre. Az ország legutóbb talán a rendszerváltás idején egyesült ilyen sorsközösségben. Nemcsak az autósok háborogtak, hogy nem világos, hol és mennyit kell fizetni, de az utak kezelői is zavarban voltak, és összevissza rakosgattak ki táblákat. Az útdíjakkal foglalkozó cég egymásnak ellentmondó információkkal és hibás térképekkel sietett az emberek segítségére, miközben már fideszes politikusok is kritizálták a kormányt.
A kommunikációs hadjárat csúcsán egyértelművé vált, hogy az útdíj is csak egy ad hoc ötlet, semmilyen szinten nem készítették elő, így például volt olyan híd, amin eredetileg két megyei matricával lehetett volna átmenni, vagy a repülőtérre igyekvőknek egy 500 méteres szakaszért kellett volna fizetniük. A kormány hosszan magyarázta, hogy mindez az emberek érdekében történik, majd enyhített a rendszeren.
A Charlie Hebdo megrázó merénylete adta az ötletet a következő kommunikációs offenzívához. Az elmélet az volt, hogy a kormány a vélt közhangulatot kihasználva a menekültek ellen hangolja a konzervatív közvéleményt, miközben az emberi jogokra érzékeny liberális és balos réteg látványosan elkülönül. Így végre visszaáll a megszokott rend.
Orbán már a szimpátiatüntetés napján tett néhány belemenős, Jobbik-kompatibilis kijelentést a bevándorlók veszélyéről, később pedig egyenesen az ország bereteszeléséről beszélt. A propagandát azonban komolytalanná tette, hogy a merényletet nem is első generációs bevándorlók, hanem már franciaországi születésű francia állampolgárok követték el.
Ráadásul mindenki számára napi valóság, hogy magyarok tízezrei hagyják el az országunkat, hogy gazdasági bevándorlóként éljenek más országokban. A miniszterelnök ezt paradigmaváltó magyarázattal próbálta menteni: magyar kivándorlók valójában nincsenek, csak „egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk", mondta, de ezzel inkább a mémgyártóknak tett szívességet.
Ekkor dobták be sokadszorra Rogánt, aki instant csinált bohócot magából.
Ekkor megint belengettek egy nemzeti konzultációt, amelynek ezek szerint az az új jelentése, hogy csendben kihátrálunk.
Kapóra jött a Buda-Cash bedőlése, amit a kormány rögtön rá is húzott a szocialistákra. Ismét Rogán Antal mehetett ki a porondra, hogy bejelentse, a kilencvenes évek szociközeli Globex-botrányának egyik kulcsfigurája szerepet játszott a mostani krachban is. Az Index azonban kiderítette, hogy a nevezett Gyarmati János valójában két személy, és csupán egyszerű névazonosságról van szó. Később aztán az ezer fideszes szállal rendelkező Quaestornál mozdultak rá arra, hogy a cégcsoport a Gyurcsány-kormány idején is kapott nagy hitelt. A felmelegített elmúltnyolcévezés azonban nem tudta feledtetni Szijjártó Péter és Tarsoly Csaba meghitt, közös fotóit. Ráadásul kiderült, hogy nem fedezet nélküli volt az említett hitel, és amire adták, annak még a mostani kormány tagjai is nagyon örültek.
A Fidelitas a március 15-i Orbán-beszédet megzavarók ürügyén szervezte volna feljelentési közösségbe támogatóit. A terv az volt, hogy az állampolgárok a Facebookon és egy erre létrehozott oldalon jelentgessék fel egymást, remélve, hogy így a kedves választópolgárok maguktól tömörülnek a megfelelő pártzászlók alá.
A Fidesz vezetésével is egyeztetett terv egyetlen napig élt: az oldalt ellepték a kommentelők, akik az ötvenes évek kultúráját látták újraéledni a Provokátorfigyelőben, miközben sokan önmagukat jelentették fel. A többség eközben csak simán apatikus maradt, hiszen a 21. századi magyar történelem közismert fejezetét alkotják a balos megmozdulások, amelyeket Fidesz-szimpatizánsok zilálnak szét.
A Facebook-oldalt nem tisztázott okokból, feljelentések hatására levették, és bár a Fidelitas ígérte, hogy saját feljelentőoldalt indítanak, ennek azóta sincs jele.
A boltok állami bezáratásának magyarországi történetét talán egyszer tanítani fogják a politikai kommunikációban, a „Hogyan lépjünk bele a gereblyébe?” című fejezetben. A KDNP évekkel ezelőtt dobta be az ötletet, az egész ország felhördült, Orbán pedig kijelentette, „amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni", addig ilyen nem lesz. Harrach Péter szerepe maradt, hogy ennek ellenére tovább nyomja a témát, a kormány pedig elhatárolódott a hagymázos tervtől. A kommunikációs gépezet egy ponton azonban elkezdett visszafelé pörögni, de az emberek nem aggódtak, hiszen az ötlet még annyi hasznot sem hozott volna, mint a netadó.
Még javában nevetgéltek a boltban sorban állók, hogy micsoda hülye ötlet a közös családi vasárnapokkal magyarázni a tervet, amikor jött a megrökönyödés: máris megszavazták a törvényt. A közhangulatot jelzi, hogy a KDNP-s politikusok nyilvános oldalairól eltűntek az ájtatos kommentek, és ha Rétvári Bence egy kiscicáról tesz ki képet, akkor is 10 ezer méltatlankodó, anyázó komment lesz a válasz.
A hangulaton csak az a kétségbeesett kommunikációs vitustánc oldott, amelyet a minisztérium járt el, nem tudván, hogy melyik cikibb: ha azt kamuzza, mindenfajta tanulmány nélkül állt elő a hülye ötlettel, vagy ha bevallja, volt tanulmány, ami szerint ez egy hülye ötlet.
Orbán Viktor dobta be a lakosság/emberek/választók 2015-kompatibilis elnevezését, a keményen dolgozó kisembert (kdk). Persze ismét Rogánnak kellett a nyilvánosság előtt összekennie magát az új fejlesztéssel.
A kdk megalkotásának célja a Habony-művek tervezőasztalán még az lehetett, hogy szimpátiát keltő, a közösségi érzést erősítő címkét ragasszanak a párt szimpatizánsaira. A tesztpadról lekerült kifejezésről azonban már az első kilométereken kiderült, hogy annyira lesajnáló és elkedvetlenítő, hogy azzal még a CÖF-ösök sem szívesen azonosulnak.
Minisztereket szorítottunk sarokba, hogy mondják ki, ők maguk keményen dolgozó kisemberek-e, de senki nem vállalta magára a degradáló elnevezést. Jelenleg úgy tűnik, a kdk-ból a második k-t, a kisembert már el is hagyják.