Index Vakbarát Hírportál

Kövér végül aláírta a botrányos MNB-törvényt

2016. március 6., vasárnap 11:45 | aznap frissítve

Nem siette el, de végül csak aláírta Kövér László házelnök az országgyűlés által kedden elfogadott törvényt, amellyel a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak költéseit titkosítják. Az országgyűlés elnökének a szabály szerint öt napja van rá, hogy szignózza a törvényeket, de általában ez csak formaság. Pénteken írtunk róla, hogy valamiért Kövér László ezúttal halogatja a dolgot. Végül a maximális időkeretet kihasználva vasárnap aláírta a törvényt, ami most Áder János köztársasági elnök elé kerül, akinek szintén öt napja lesz, hogy hitelesítse, vagy az Alkotmánybíróság elé küldje. 

A kedden 118 igen szavazattal elfogadott törvény hatalmas vihart kavart, mivel az MNB-vezetők fizetésének radikális emelése mellett arról is szól, hogy az MNB-alapítványok kikerülnek az infotörvény alól, vagyis ezután nem juthatnak majd nyilvánosságra a 260 milliárd forintos gazdálkodásukkal kapcsolatos részletek. A képviselők a szavazás előtt nem voltak különösebben tájékozottak a javaslattal kapcsolatban, ami ennek ellenére gond nélkül átment a parlamenten, erről készült videónkat itt nézheti meg

A Magyar Nemzet hétfőn arról írt, hogy Áder János nem tervezi aláírni a törvényt, de a Köztársasági Elnöki Hivatal ezt nem támasztotta alá, sejtelmesen csak annyit közöltek, Kövér aláírásától számított öt napon belül kiderül. 

Rovatok