Index Vakbarát Hírportál

MSZP: Önként kirakjuk a Honvédkórházra a célkeresztet

2016. május 25., szerda 09:25

Feljelentést fontolgat a Magyar Idők ellen Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, ugyanis a kormányközeli lap szerinte államtitkot sértett, amikor megszellőztette

2015 októbere óta ápolnak a Honvédkórházban kurd harcosokat, akik az Iszlám Állam elleni harcban sebesültek meg.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja a Népszabadságnak elmondta:

Nincs még egy ország, amely önként kirakja a célkeresztet a több mint félmillió ember ellátásáért felelős súlyponti kórházára azzal, hogy „tisztelt Iszlám Állam, itt gyógyítjuk az ellenségeiteket".

Harangozó ezért a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának jövő heti ülésén tárgyalná a kiszivárogtatást, kezdeményezését támogatja a bizottság szintén szocialista elnöke, Molnár Zsolt is.

A pesmergáknak nevezett iraki kurd harcosok ellátásáról a Magyar Honvédség és a Kurd Autonóm Tartomány közti megállapodás alapján van lehetőség, és eddig nyolc hadisérültet ápoltak a Honvédkórházban. Az ügyről nem egy névtelenségbe burkolózó politikus, hanem Dezső Tamás asszirológus, hadtörténész , az ELTE bölcsészkarának volt dékánja beszélt a Magyar Időknek. Dezső régészeti munkái révén épített ki kiváló kapcsolatokat iraki Kurdisztán területén.

Dezső nyilatkozata nyomán a Honvédkórház rendkívüli sajtótájékoztatóján Tamás Róbert megbízott orvos igazgató elmondta, hogy tavaly májusban a pesmerga kurd koalíció külügyminisztériuma kereste meg a magyar külügyi tárcát, hogy rehabilitációra küldenének ide harctéren megsérült katonákat. Erre Szijjártó Péter külügyminiszter engedélyt is adott.

A szocialistákat „megdöbbentették” a kurdokról szóló információk nyilvánosságra hozása; különösen miután újabb, szigorúan titkos minősítésű dokumentumokat kaptak az Iszlám Állam elleni magyar szerepvállalással összefüggő felkérésekről, javaslatokról (ezek egy része a lőszerszállításra vonatkozhat).

Rovatok