Minden eddiginél hangosabban és egységesebben mondja az ellenzék, hogy meg kell állítani a Putyin láncos kutyájának beállított kormányfőt, mert Magyarország nem Moszkvához, hanem Európához tartozik. A Fidesz nem fog belemenni, hogy a Kelet vs. Nyugat kérdés dominálja a 2018-as választásokat, mert nem akarnak arról beszélni, hogy mennyire kerültünk közel Oroszországhoz. Ettől függetlenül olyan ruszkizás kezdődött a hazai közéletben, amekkorára még nem volt példa. Mennyit profitálhatnak ebből az ellenzéki pártok, és mennyire lehet veszélyes Orbánra, ha rásül az oroszbérenc bélyeg? Elemzés.
Kevesebb mint egy évvel a 2018-as országgyűlési választások előtt nincs olyan közvélemény-kutatás, amely ne azt mutatná, hogy a Fidesz a legnépszerűbb párt Magyarországon. Ha holnap lenne a szavazás, Orbán Viktor pártja valószínűleg képes lenne önállóan kormányt alakítani, és az sem okozna különösebben nagy meglepetést, ha kétharmados többséget szerezne a parlamentben.
Pedig 2010 óta kemény kritikák hosszú sora érte az Orbán-kabineteket az egészségügy, az oktatás, a korrupció és a demokrácia állapota miatt. Ezekben a témákban hazai és külföldi szervezetek folyamatosan a hanyatló hazai helyzetre figyelmeztetnek, hét év kormányzás után pedig nehéz lenne azt mondani, hogy a romló tendenciák miatt nem Orbánékat, hanem az egykor sokat hangoztatott elmúltnyolcévet terheli a felelősség.
Érzi ezt a közvélemény is, az elmúlt évek kormánykritikus slágertémájával, az egészségüggyel kapcsolatban még a fideszes szavazótáborban is nagy az elégedetlenség a Fidesz politikájával szemben. De hiába sulykolja az ellenzék, hogy Orbánék „nyomorba döntik az országot”, a kormánypárt tábora nem apad, a többi párt népszerűsége pedig nem nő. (Hogy miért, azon lassan az ellenzék is elkezdett gondolkodni.)
Az egészségügy, oktatás és korrupció meddőnek tűnő témái után az elmúlt hetekben érezhetően máshova helyezik a hangsúlyt az ellenzéki pártok, amelyek a jelenlegi legfontosabb témájukat a 2018-as választás egyik meghatározó kérdésévé próbálják tenni. Ezt röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy
Az állítás nem új keletű, az előző egy évben már gyakran előkerült a téma, az elmúlt hetekben minden korábbinál koncentráltabban és egységesebben jelenik meg a politikai kommunikációban.
Az Oroszország helyett Európát jelenleg az ellenzék leghangosabb Orbán-ellenes állítása lett:
Van még egy fontos szereplő, aki a nyilatkozataival komolyan segíti, hogy Orbánt túlzott oroszbarátsággal lehessen vádolni: Simicska Lajos. A kormányfő egykori legjobb barátja közvetlenül a szakításuk után arról beszélt a Magyar Narancsnak, hogy nagyon nem tetszik neki a kormány oroszbarát kül- és energiapolitikája, az interjúban pedig egyenlőség jelet tett a jelenlegi Oroszország és az egykori Szovjetunió közé:
Én még akkor nőttem fel, amikor itt Szovjetunió volt, és nincsenek jó emlékeim a ruszkik magyarországi tevékenységéről. Finoman szólva nem tudok határozott különbséget tenni az akkori szovjetek és a mai oroszok politikai viselkedése között.
Az egykori csúcsoligarcha az áprilisi tüntetéshullám kezdetekor ismét megszólalt, és elmesélt egy Orbán szempontjából kellemetlen történetet. Simicska szerint a kormányfő a 2014-es választási győzelem után felment a lakására, és arról értekezett neki, hogy ha kérne, az oroszoktól (egész pontosan a Paks 2-t építő Roszatomtól) kapna 100 milliárd forintot, amiből meg tudná venni az RTL Klubot, hogy aztán bezárhassa.
A miniszterelnök sajtófőnöke mindezt képtelen állításnak nevezte, amivel nem kívánnak érdemben foglalkozni. A teljes magyar sajtón körbefutó Simicska-történet, ha másra nem, arra egész biztosan alkalmas volt, hogy valamennyit roncsoljon „a ruszkikat '89-ben elüldöző” kormányfő politikai hitelességén.
A CEU-üggyel kezdődő áprilisi tüntetéshullám megmutatta, hogy sok budapesti – főleg fiatalok – fogékony az Orbán-kormány oroszbarátságával szembeni kritikára. Többször több ezren skandálták a belvárosban, hogy „ruszkik, haza!”, illetve az is gyakran felcsendült a miniszterelnökkel kapcsolatban, hogy „Putyin kutyája”.
Ezzel szemben az is nagyon látványosan kiderült, hogy mit szeretnének a demonstrálók. Szinte minden tüntetés után megpróbálták kitűzni az EU-s zászlót az Országházra, a magyar himnuszt énekelték, miután sikerült feltenni az unió szimbólumát a rádió épületére, és talán semmit sem skandáltak annyiszor, mint hogy „Európa, Európa”. Egészen szürreális, de egyértelmű jelzés volt a kormány felé, hogy még éjszakánként is, az Oktogont elfoglalva, technóra skandálták, hogy Európához szeretnének tartozni:
A múlt hétvégi, Szabadság téren tartott tízezres tüntetésnek pedig az egyik legintenzívebb pillanata volt, amikor a demonstráció elején bejátszották azt a beszédet, amelyet Orbán 2007-ben mondott a Fidesz születésnapi rendezvényén.
Azt üzenjük innen egyfajta új nyugat nemzedékként a fiatalabbaknak, hogy igen továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék. (...) Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. A demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, csak az emberek szívéből nőhet ki, és rendezheti be az élhető magyar életet.
Abban, hogy az Európa mellett kardoskodó hangok ennyire felerősödtek az utóbbi időben, nyilván komoly szerepe van annak, hogy az országot nemrég beborította a kormány legújabb, nemzeti konzultációnak csúfolt Brüsszel-ellenes propagandakampánya. A helyzetet pedig tovább élezte, hogy a CEU-t ellehetetlenítő és a civileket megbélyegző törvényjavaslatai mögött sokan azt feltételezték: a miniszterelnök Putyin kottájából játszik.
A jelenlegi tudásunk szerint az nem valószínű, hogy Orbán Putyin megrendelésére törvénykezne, viszont az biztos, hogy a CEU- és civilellenes törvények a 2014-ben meghirdetett illiberális állam további építgetésének fontos mérföldkövei. Illiberalizmus tekintetében pedig Orbán egyik fontos példaképe nem titkoltan Putyin.
Az, hogy a Jobbik kivételével a teljes ellenzék az Európa vs. Oroszország tengelyen helyezi el most az üzeneteit, nem véletlen, hanem az Orbán-kormányok kommunikációjának természetes következménye.
A Fidesz már a 2014-es választási kampányában arra kérte a szavazóit, hogy a rájuk leadott vokssal üzenjék meg Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak. Tavaly azért kérték az embereket, hogy vegyenek részt a menekültellenes népszavazásukon, mert különben Brüsszel nem fogja megérteni, hogy mit akar a kormány. Most pedig azért kell Brüsszel megállításáról konzultálni Orbánékkal, mert azt állítják, hogy az EU bele akar szólni a magyar belpolitikába, pedig ez távolról sincs így.
Emellett a miniszterelnök minden uniós csúcstalálkozó előtt elmondja, hogy háborút vív a magyarok szabadságát veszélyeztető Brüsszellel – Orbán erre vonatkozó nyilatkozatait naphosszat lehetne idézgetni. Amíg pedig a kormányfő évek óta ostorozza az EU-t, és a nyugati értékek, a nyugati politikai kultúra hanyatlásáról beszél, tálcán kívánja magát az ellenzéknek, hogy rásüssék az oroszbarát bélyeget.
Az ukrajnai háború kirobbanása után Magyarország volt az első uniós tagállam, ahol kétoldalú csúcstalálkozón fogadták Putyint. Az orosz elnök idén februárban is Budapestre látogatott, amivel ő és Orbán ismét erős üzenetet küldött a Nyugat felé. 2014 óta egyébként Putyint csak négy EU-tagországban fogadták kétoldalú találkozón (Magyarország, Olaszország, Finnország, Szlovénia) – ráadásul különösen látványos, hogy nálunk kétszer is volt, míg a többi helyen csak egyszer.
Az is elég beszédes, hogy
A beszélgetés tényét nem a magyar fél közölte, hanem az orosz hírügynökség jelentéséből derült ki. Ez azt is jelentheti, hogy a kormány nem akart feleslegesen olajat önteni a kormány- és oroszellenes tüntetések tüzére, de mindenesetre jelzésértékű, hogy Szijjártó nem a német vagy az amerikai külügyminisztert hívta. (Igaz, utóbbiakat valószínűleg hiába keresné, ugyanis a kelet felé forduló diplomáciánk eredményeként nem vagyunk olyan viszonyban Németországgal vagy az USA-val, hogy egy magyar kormánytag sikerrel kezdeményezzen egy ilyen, nem túl előkészítettnek tűnő beszélgetést.)
Nehéz arra objektív választ adni, hogy a jelenlegi magyar kormány mennyire van közel Putyinhoz, de azért jelzésértékű lehet, ha magunkban felidézzük:
Egyszer sem, és mindössze egyetlen jelentéktelen ügyben konfrontálódtunk bármennyire is Moszkvával. Pedig ha valami erőteljesen jellemzi az orbáni külpolitikát, az a beszólogatás. A nyugat felé harcos és kemény retorikából keletre már nem jutott, amit a kormány azzal szokott indokolni, hogy geopolitikailag kiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk, mint például a németek.
Miközben az EU-ból akkor is dől a hazai költségvetésbe a pénz, amikor a kormány fűt-fát-hazugságot összehord Brüsszelről – ha a Putyin-kabinettel csinálnák ugyanezt, nem biztos, hogy az unióhoz hasonlóan elnézőek lennének. Fontos ugyanakkor, hogy Orbánék nem csak elnézőek és óvatosak Moszkvával, hiszen két év alatt két Putyin-látogatás Budapesten bőven több egyszerű udvariasságnál.
A Fidesz eddig nem reagált az ellenzék túlzott oroszbarátságról szóló vádjára, de nem is várható olyasmi, hogy Orbán kiálljon, és elmondja akár ugyanazt, amit a 2007-es Fidesz-születésnapon. A kormányfő ugyanis következetesen azt ismételgeti, hogy a Fidesz a nemzeti érdekek mentén alakítja politikáját, bárkivel hajlandó együttműködni, ha az megfelel a magyar érdekeknek. Értékítéletekbe, „ízlésbeli" dolgokba már nem megy bele.
A legélesebb reakciót az áprilisi Simicska-nyilatkozat váltotta ki, amely után a miniszterelnök sajtófőnöke közölte: „Szórakoztató, hogy éppen annak a Jobbiknak az új gazdája vagdalkozik ilyen állításokkal, amely a mai napig soraiban tudja és védelmezi az orosz kémbotrány kulcsfiguráját, Kovács Bélát.” A Fidesz tehát a kormányfő orosz közeledéséről szóló állításra azzal vágott vissza, hogy a Jobbikkal kapcsolatban is felmerült, hogy orosz kém van a soraiban. (Ennek a kommunikációs manővernek az abszurditásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.)
Nem valószínű, hogy a Fidesz ennél masszívabban beleálljon a kérdésbe, már csak azért sem, mert a kormánypárt nem az ellenzék vádjaira szokta építeni a kommunikációját. Egy korábbi cikkünkhöz folytatott háttérbeszélgetéseken pedig egyértelműen kiderült, hogy a párt választási kampányát a 2010 óta tartó kormányzásuk eredményeinek hangsúlyozása fogja dominálni.
A Fidesz kommunikációs csapatában dolgozó forrásunk most azt mondta a kérdésünkre, hogy Orbántól nem várható annál erősebb kiállás a Brüsszel vs. Moszkva kérdésben, mint hogy a brexit után nyilvánvalóvá tette: amíg ő a miniszterelnök, Magyarországon nem lesz népszavazás arról, hogy kilépjünk-e az EU-ból.
A miniszterelnök taktikája nem meglepő: minden kutatás szerint a magyarok EU melletti elkötelezettsége „gránitszilárdságú", nem akarnak kilépni az unióból, viszont sokan vevők a Brüsszellel szembeni kritikákra. Ezért definiálja magát a kormányfő az EU „reformellenzékének”.
A britekkel szemben mi maradunk az EU-ban. Nem vagyunk sziget, a mi országunk és életünk Európa része. Itt a helyünk. A sorsunk össze van kötve a kontinens többi országáéval. Egyetlen lehetőséget látok, és ez az Európai Unió működésének megreformálása. Ezért vagyunk mi Brüsszelben reformellenzék
– foglalta össze a magyarok és Európa viszonyát Orbán a kormánypárti Magyari Időknek adott húsvéti interjújában. Az elsősorban a fideszes tábornak küldött üzenet egyértelmű: nem kell felülni az ellenzék moszkvázásának, Magyarország Európa része és ez így is marad.
De hogy közben mennyire kerülünk közel Oroszországhoz, azzal Orbánék szerint nem kell a választóknak foglalkozniuk, ez a kérdés egyszerűen nem létezik a Fidesz kommunikációs térképén.
Az már biztosnak tűnik, hogy az ellenzék (elsősorban a 2010 utáni pártok) kampányában fontos elem lesz a Fidesz oroszbarátságával szembeni Európához tartozásuk hangsúlyozása, de nehéz megjósolni, hogy mire mehetnek ezzel. A Závecz Research Index számára készített közvélemény-kutatásaiból ugyanis az látszik, hogy a magyar társadalom megosztott a kérdésben, a törésvonalak feloldása pedig eléggé ellentmondásos.
Ugyanakkor kevesebben vannak azok, akik szerint Oroszország vezetői veszélyeztetik Magyarországot (51 százalék), mint akik az Európai Unió vezetőiről gondolják ugyanezt (57 százalék). A hazai közvélemény nagyobb része szimpatizál Putyinnal, mint Merkellel, és Moszkvához is többen közelednének (48 százalék), mint ahányan távolodnának (41 százalék).
Kiugróan fontos ebben a kérdésben a pártszimpátia. A Fidesz-szavazók 67 százaléka Moszkva-barát, míg csupán 21 százalékuk távolodna Oroszországtól. Nagyjából ugyanígy viszonyulnak ehhez a Jobbik szimpatizánsai is, viszont nagyot csavar a helyzeten, hogy a kormánypárt szavazóinak 65 százaléka az EU-hoz is közeledne, pedig nehezen feloldható ellentmondásnak tűnik, hogy egyszerre közeledjünk az EU-hoz és Oroszországhoz is.
A baloldali-liberális szavazóknál jóval egyértelműbb a helyzet: 73 százalék közeledne az EU-hoz, 64 százalék pedig távolodna Oroszországtól. Az ellenzéki pártok már meglévő baloldali szavazói tehát valószínűleg szívesen hallják, ha a pártjaik tovább ütik a Moszkva helyett Brüsszel topikot.
A szavazóik megtartása mellett az ellenzéki pártok szempontjából inkább az az érdekes, hogy maguk mellé tudnak-e csábítani tömegeket abból az egymillió bizonytalan szavazóból, akik kormányváltást szeretnének (és ezért hajlandóak is lennének voksolni), csak még nem találtak pártot.
A Závecz kutatásából az derül ki, hogy a szavazni hajlandó bizonytalanok között kicsit többen vannak azok, akik távolodni szeretnének Oroszországtól, mint azok, akik közelednének.
Ebből még nem következik automatikusan, hogy a szavazni hajlandó bizonytalanok nagy számban voksolnának EU-párti ellenzéki erőkre, hiszen a fideszesek többsége is inkább közeledne Európához, mégsem fordulnak el az EU-t megállás nélkül ostorozó kormánypárttól.
De az biztos, hogy az Európa-pártiság hangsúlyozása egy olyan terep, ahonnan csak az ellenzék lehet képes új szavazókat bevonzani, a Fidesz Brüsszel-ellenes retorikája erre nem alkalmas. Más kérdés, hogy a Fidesz nem is próbálkozik új szavazók megszólításával, nekik bőven elég, ha az eddigieket megtartják. A kutatásokból pedig az látszik, hogy önmagában az oroszozással és putyinozással az ellenzék nem fogja radikálisan roncsolni a nagyrészt Moszkva-barát Fidesz-tábort.
Borítókép: Molnár Zsolt / Index.