"Zseb-Putyin" és "Putyin kutyája" - a tavaszi tüntetéseken gyakran lehetett ilyen és ezekhez hasonló kommentárokkal találkozni Budapest utcáin Orbán Viktorral kapcsolatban. A kormányfő kritikusai, politikai ellenfelei gyakran mondják (főleg az utóbbi hónapokban), hogy Putyinéhoz hasonló rendszert épít ki Magyarországon. De arról már ritkábban esik szó, hogy a magyar kormányfő pontosan miben is követi az orosz államfőt. Bemutatjuk, miért hasonlít nagyon az orbánizmus a putyinizmusra, de számba vesszük a legfontosabb különbségeket is.
Putyin és Orbán politikai karakterének kialakulásában egyaránt fontos, hogy milyen hangulatban és állapotban voltak országaik a hatalomra kerülésük idején.
A Putyint megelőző Jelcin-érában az orosz gazdaság hanyatlott, miközben a zálogárverések miatt oligarchák kirívó befolyást szereztek és váltak Oroszország leggazdagabb embereivé. Borisz Jelcin alkalmatlansága az utolsó éveiben teljesen nyilvánvaló volt, elvesztette politikai támogatottságát, elnöki rendeletekkel próbált kormányozni, de törekvéseit számtalanszor megfúrták a Dumában. A 2000-es évekre alkoholizmusától nem függetlenül egészségügyi állapota is rendkívül leromlott, több műtétet is végre kellett hajtani rajta.
Putyint hatalomra kerülésekor igyekeztek erősen kontrasztba állítani Jelcinnel: az öreg és gyenge elnök után Oroszország egy fiatal és erős vezetőt kapott, aki képes menedzselni a gazdasági és politikai válságot.
2010-ben Orbán Viktor is egy elhúzódó gazdasági és politikai válságban lévő országban került hatalomra. A csúnyán elbukó Gyurcsány Ferenc után Bajnai Gordon társadalmi támogatottság nélkül lett kormányfő, és olyannyira nem is próbált az ország vezetőjének tűnni, hogy magát kapusként definiálta. Orbán pozícióját erősítendő, a kétharmados győzelmet szerző Fidesz számtalanszor hangsúlyozta, mennyire rossz állapotban van az ország. Kósa Lajos például államcsőd-közeli helyzetről beszélt, ennek hatására pillanatok alatt 2,5 forintot esett a magyar valuta árfolyama.
Az analógia egyáltalán nem Putyin- vagy Orbán-specifikus, súlyos problémákkal küzdő országokban gyakori, hogy fiatal és erős váltja a korábbi gyengét.
Putyin a stabilitás elnöke. Aki Putyin ellen van, a stabilitás ellen van
– mondta Vlagyiszlav Szurkov. A Kreml egyik főideológusa, aki stábjával nagyon sokat dolgozott azért, hogy az orosz politikát leredukálják erre a nagyon egyszerű képletre: Putyin békét teremt és megvédi az országot, bárki más van hatalmon, az káoszt és pusztulást hoz Oroszországnak. (Szurkov tevékenységét ebben a cikkben mutattuk be részletesen.)
Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, a határainkat és Európát is meg fogjuk védeni
– mondta a kormányfő idén Tusványoson. Ezt megtámogatandó a kormánypárt is azzal kampányol, hogy a jövőre vagy Orbán Viktort, vagy a kerítés lebontását választjuk. Emellett politikai elemzők és újságírók között gyakori beszédtéma, hogy ha nem lenne Orbán, szétszakadna a Fidesz, mert csak ő képes egyensúlyban tartani az egymásnak feszülő érdekcsoportokat. Úgy tűnik, Putyinhoz hasonlóan Orbán stábjának is sikerült kialakítani a kormányfő nélkülözhetetlen imázsát.
Hatalmon lévő politikusok gyakran kampányolnak azzal, hogy ők képviselik a stabilitást, pláne választások előtt. Így tett most például Angela Merkel is. Az azonban fontos különbség, hogy míg Németországban a magát a stabilitás zálogának beállító vezető nem próbálja ráhúzni ellenfeleire, hogy ők pusztulásba vinnék a nemzetet, addig ez Ororszországban, és az utóbbi időben már Magyarországon is bevett toposszá vált.
Érdekesség, hogy Orbán nemcsak hatalmi pozícióban jelölte ki magát a politikai paletta egyetlen legitim szereplőjének. "A haza nem lehet ellenzékben" – mondta, miután első miniszterelnöki ciklusa után elbukta a 2002-es választást.
Putyin belpolitikai rendszere maga a centrális erőtér. Az elnök pártja (Egységes Oroszország) öndefiníciója szerint ódzkodik a jobb- és baloldali szélsőségektől, 2003 óta mindig akkora támogatottságot sikerül egyedül is szerezniük, hogy nem kényszerülnek koalíciós kormányzásra, 2016-ban pedig kétharmados többséget szereztek. Putyin ellenzékét sok kicsi, jellemzően parlamenten kívüli párt alkotja. A Kreml stábja másfél évtizede nagyon hatékonyan osztja meg az ellenzék erőit, szivárog be közéjük, de ha a helyzet úgy kívánja (pl. egy választás), kamu ellenzéki pártot is alapítanak. (Erről ebben a cikkünkben szintén részletesebben írtunk.)
Orbán 2009-ben deklarálta, hogy centrális erőteret akar kialakítani. Ennek lényege, hogy nem hagy másik pártot nagyon megerősödni, hanem legfeljebb közepes és kisebb pártok létezhetnek a Fidesz mellett jobbra és balra. A putyini rendszerhez hasonlóan pedig Magyarországon is felbukkantak államilag támogatott kamupártok, és évek óta szó van arról, hogy az ellenzék soraiban egyesek Orbán kollaboránsai. Erről bizonyíték nem került elő, de az MSZP-ben már többször és elég magas szinten beszéltek ilyesmiről.
Oroszországban a Putyin-érában megszokottá vált, hogy a parlamenti ellenzék támogatja a kormány javaslatait, ezáltal a törvényhozás el is veszítette azt a szerepét, hogy bármilyen fontos dolog ott dőljön el, esetleg a különböző csoportokat és érdekeket képviselő pártoknak szükséges legyen konszenzusra jutniuk.
A helyzet Magyarországon is hasonló, azzal a fontos különbséggel, hogy a 2010-es és 2014-es kétharmados felhatalmazás megszerzése után Orbánnak nem volt szüksége arra, hogy támogassa az ellenzék, könnyedén érvényesítette az akaratát nélkülük is. A kétharmad elvesztése után kicsit változott a helyzet. Orbán néhány ügyben – például az új alkotmánybírók személyében és a terrorvészhelyzetes alkotmánymódosítás részleteiben – egyezkedésre kényszerült, igaz, az Alkotmánybíróságban így is többségben maradtak a csak a Fidesz által jelölt és megválasztott tagok, az alkotmánymódosítás pedig a végleges formájában nem használható arra, amire Orbán szerette volna. Orbánnak volt terve – a kvótákról szóló alkotmánymódosítás – ami a parlamenti kétharmad híján fuccsolt be, és olyan is – a közigazgatási bírósági reform – ahol sikertelenül próbálta feles törvénnyel megkerülni a kétharmad hiányát: mindez jól mutatja, hogy a valódi súllyal bíró kérdésekről, amíg nem muszáj, egyedül akar dönteni.
A centrális politikai tér kialakítása egy eszköz, Putyin hatalomban maradásának alapját a gáz- és olajár adja. Oroszország a 2000-es években megemelkedő nyersanyagáraknak köszönhetően tudta kevesebb mint egy évtized alatt megduplázni a GDP-jét, ez pedig széles körben és jelentősen érzékelhető életszínvonal-emelkedéshez vezetett.
Orbán politikai sikerének alapján szintén a prosperáló gazdasági eredmények adják. Bár a miniszterelnök igyekszik úgy beállítani, mintha ezt Magyarország külső segítség nélkül érné el, a gazdaság növekedés valójában az Európai Unióból folyósított támogatásoknak köszönhető.
Oroszországban a 2000-es évektől koncepciózusan és jelentősen csorbították a polgárok politikai jogait, ez azonban senkit sem érdekelt mindaddig, amíg jók voltak a számok.
A helyzet nagyon hasonló: amíg magas az olaj ára és rendben jönnek az EU-s pénzek, Putyin és Orbán hatalma nincs igazán veszélyben, hiába alakítottak ki mindketten erősen tekintélyelvű, autokratikus, vagy abba hajló rendszert. Máshonnan nézve: amíg a vezető így vagy úgy, de képes jólétet biztosítani, a választók tömegei számára mindegy, hogy ezt így vagy úgy teszi.
Fontos ugyanakkor megjegyezni a nyugodt hatalomgyakorlást biztosító külső tényezők Putyin és Orbán esetében is a szerencsének köszönhetőek, azok tőlük függetlenül alakultak számukra kedvezően. Viszont Oroszországban a 2000-es évek elején fontos felismerés volt, hogy a politikai hatalom stabilizálásához növelni kell az állam részesedését, befolyását az energiaszektorban.
Putyin hatalomgyakorlásának egyik kulcspontja a szabad sajtó, a vele szemben kritikus hangok elnyomása. A médiaháborúja nem sokkal hatalomra kerülése után kezdődött, és az orosz elnök olyan szinten sikeres e téren, hogy a Freedom House 2017-es jelentése szerint alig van olyan ország a világon, ahol kevésbé érvényesülne a szólásszabadság, mint Oroszországban.
A legnézettebb kereskedelmi tévécsatorna az NTV, amely hivatalosan a Gazprom-Media Holding tulajdonában áll. A nevével ellentétben ebben a döntő befolyás és tulajdonrész nem a gázipari óriásvállalaté, hanem a Bank Rosszijáé, aminek Jurij Kovalcsuk a tulajdonosa. Az üzletember Putyin bizalmi köréhez tartozik, a Krím annektálása után hozott nemzetközi szankciók őt is érintették. (Az elnök médiaháborújáról ebben a cikkben olvashat részletesebben.)
Orbán 2010-es hatalomra kerülése után folyamatosan és gyors ütemben csökken Magyarországon a sajtószabadság. A FH 2017-es értékelése szerint Európában csak néhány helyen rosszabb a helyzet az itthoninál – például Törökországban, Albániában és Koszovóban. A miniszterelnök médiaháborújáról nagyon sokat írt mostanában a megmaradt szabad sajtó, ezért ezt most nem részletezzük. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Putyinhoz hasonlóan a kormányfő hozzá hű oligarchákkal vásároltatta fel a nagy elérésű médiafelületeket, így tartva erős kontroll alatt a nyilvánosságot.
Minden kormány folytat kommunikációs tevékenységet, ebben semmi meglepő nincs, azonban Putyin idején ez új szintre emelkedett Oroszországban. Miután az elnök emberei ellenőrzésük alá vonták a teljes állami és a fontosabb kereskedelmi médiumokat, Vlagyiszlav Szurkov, az orosz Habony Árpád vezényletével a kormány saját és a kormányt segítő üzenetek elárasztották a médiát. A orosz propaganda receptjének lényege, hogy nem a hatalmat kell direktbe dicsőíteni, hanem az ellenfeleket kell hitelteleníteni, démonizálni.
Magyarországon a harmadik Orbán-kormány idején emelkedett új szintre a kormányzati propaganda, miután a terület önálló minisztert is kapott. "Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, nagyobb segítségre van szükségem, mint korábban" –indokolta meg Orbán, miért kérte fel Rogán Antalt miniszternek a kormányába.
Fontos különbség, hogy míg Oroszországban az állami propagandagépezetet Putyin környezete álmodta meg, és ennek kivitelezésében az elnöknek nem volt szükséges közreműködnie, addig kormányzati források szerint itthon Orbán adott utasítást az erős állami programdarendszer kifejlesztésére. Ezt alátámasztja, hogy a kormányfő maga kért fel hozzá lojális milliárdosokat, hogy vásároljanak médiát, majd ő hozott létre egy kormányzati propagandáért felelős minisztériumot.
Orbán politikáján a putyini minta a legkönnyebben a külföldről támogatott civil szervezetek regisztrációját előírő törvényben fedezhető fel. Oroszországban ezt a törvényt 2005 decemberében fogadták el, aktív politikai beavatkozással vádolva olyan szervezeteket, mint a Human Rights Watch vagy az Orvosok Határok Nélkül. A civilekkel szemben visszatérő szlogenek az állami propagandában azóta is, hogy nem civilek, hanem külföldről pénzel, külföldi érdekeket szolgáló ügynökök.
Orbán a 2014-es tusványosi beszédében nyilvánította ki, hogy az oroszhoz hasonló illiberális állam kiépítésére készül, ekkor mondta a következőt:
Nagyon fontos tehát, ha újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat, akkor világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben, nem civilek jönnek velünk szemben, hanem fizetett politikai aktivisták, akik külföldi érdekeket próbálnak Magyarországon érvényesíteni.
Orbán tartotta a szavát és nekiment a civileknek. A 2017-es magyarországi civiltörvény pedig nagyon hasonló lett ahhoz, mint amit 2005-ben fogalmaztak meg Oroszországban.
Putyin egyik főideológusa 2005-ben alapította meg a Nasi (Mieink) nevű ifjúsági szervezetet. A hamar több tízezer tagot számláló csoport vezérgondolata a lázadás, az ellenforradalom volt. A korábbi években ugyanis számos olyan forradalom tört ki Oroszország szomszédaiban, amelyekről a Kremlben úgy gondolták, hogy a Nyugat áll mögöttük. Erre volt válasz a Nasi, amelynek az Oroszországot veszélyeztető nyugatos forradalmat kellett megállítania és lázadnia a nyugatos behatás ellen.
Érdekes összecsengés, hogy Orbán Viktor 2017-et a lázadás évének titulálta, majd még ebben az évben nekiment a civileknek. Oroszországban a Nasi megalapítása és a civilek elleni hadjárat szintén ugyanabban az évben (2005) indult. Orbán szerint egyébként 2017-ben a világ fellázad a liberális tabuk, Brüsszel és a nyugati doktrinák ellen.
Az is érdekes, hogy ahogy Putyinnak Szurkov, úgy Orbánnak Habony Árpád igyekezett kialakítani a kormánypárti lázadás klímáját. A Habony által létrehozott egyik, fiatalokat célzó propagandaoldal egyenesen azzal a szöveggel hirdeti magát, hogy “csatlakozz a lázadókhoz”. Amikor Orbán interjút adott ennek a Habony-kiadványnak, megkérdezték, hogyan lehet kormányról lázadni, nincs-e ebben esetleg ellentmondás.
Nem a kormány lázad, hanem az emberek, és mi azt képviseljük, amit az emberek akarnak. Minket nem zavar az elitellenes hangulat, sőt! Természetes, hogy szembemenjünk bármilyen nagyokossal.
– felelte a miniszterelnök.
Bár Putyinék és Orbán is a lázadás kifejezést használják, talán találóbb harcnak nevezni, amit csinálnak. A lakosság veszélyérzetét folyamatosan fenn kell tartaniuk, vagy fiktív ellenfelek kreálásával vagy létező ellenfelek erejének felnagyításával. A rendszereik nem tudnak konszolidálódni, folyamatosan küzdeniük kell valami ellen.
Kormányzása kezdetén Putyin kifejezetten nyugatos politikus benyomását akarta kelteni magáról, kereste a kapcsolatot a nyugati nagyhatalmak vezetőivel, és igyekezett Nyugat-kompatibilis politikát folytatni Oroszországban. Közel két évtized alatt teljesen megváltozott a hozzáállás a Nyugathoz, erről nemrég írtunk részletesen.
Azt üzenjük egyfajta új Nyugat-nemzedékként innen a fiataloknak, hogy továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy Magyarországot erről az útról letérítsék, szeressék, hogy Magyarország nyugatos ország (...) Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik.
Ezt Orbán mondta tíz évvel ezelőtt. Ugyanaz a politikus, aki ma már megállás nélkül a Nyugat hanyatlásáról beszél, és míg rendszeresen kemény bírálatokat fogalmaz meg az Európai Unió és úgy általában a Nyugat felé, addig Oroszországról már csak követendő példaként a legnagyobb tisztelet hangján beszél.
Végezetül közös pont Orbán és Putyin politikájának eredményében, hogy mindkettőjüket rendkívül vagyonos embernek tartják. Az orosz elnök valós anyagi helyzetről a Time szerint nincs információ, ugyanakkor egykori kremlini bankárok mondták már róla, hogy 40 milliárd dollárja van, meg azt is, hogy 200 milliárd, amivel ő lenne a leggazdagabb ember a világon.
Putyin anyagi helyzete gyakori téma még Oroszországban is. Legutóbb a legnépszerűbb ellenzéki, Alekszej Navalnij mutatott be egy felvételt Putyin állítólagos titkos dácsájáról.
Orbán a vagyonbevallása szerint mindössze párszázezer forint megtakarítással rendelkezik, ugyanakkor az Együtt tavaly vándorkiállításon mutatta be, hogy 205 milliárdos, strómanok által kezelt vagyonával ő Magyarország leggazdagabb embere. A témát a Jobbik is kapargatta, mire Orbán úgy reagált, hogy nincs strómanja és sosem volt vagyonos ember.
A sajtóban többször előkerült Orbán állítólagos dácsája, a hatvanpusztai majorság is, ami ugyan nem az övé hivatalosan, de például Nárcisz kutya állatorvosánál ezt adták meg Orbán Gáspár lakcímeként.
A feltételezésekkel szemben viszont biztos, hogy Putyin és Orbán kormányzása alatt több olyan ember is nagyon meggazdagodott az országukban, akik közeli barátságban állnak velük. Fontos hasonlóság, hogy
Oroszországban például Arkagyij Rotenberg (Putyin egykori dzsúdópartnere) egymilliárd dolláros vagyonra tett szerint, és a már korábban említett Bank Rosszija pénzügyeiért felel. Gennagyij Tyimcsenko szintén az elnök bizalmi köréhez tartozik, ő az ország legnagyobb olajkereskedője. Mindkettőjükről ebben a cikkben írtunk többet. Ha részletesebben érdekli Putyin és körének rejtett vagyonosodása, akkor a Süddeutsche Zeitung angol nyelvű tényfeltárását ajánljuk.
Arról, hogy Magyarországon miként gazdagodtak meg rendkívül Orbán barátai, valószínűleg nem kell részletesebben beszélni. Simicska, Mészáros, Garancsi és Tiborcz vagyonosodásában jelentős szerepet játszottak például az állami közbeszerzések.
Ez a cikk a két politikus közti hasonlóságokról szól, fontos megemlíteni, hogy néhány alapvető dologban nagyon is különböznek.
Bár Putyin és Orbán hasonló, válságos helyzetben kerültek hatalomra, az odáig vezető útjuk teljesen más volt. Putyin az orosz közvélemény számára gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt, amikor Jelcin kinevezte megbízott elnöknek, hatalomba kerüléséről így nem a választók döntöttek.
Ezzel szemben Orbán 2010-ben önerőből, erős népi felhatalmazással került hatalomra, ráadásul úgy, hogy korábban már egyszer kormányozott is. Putyin az első választását úgy nyerte, hogy az azt megelőző hetekben gyanús, a korábban általa vezetett titkosszolgálathoz is kapcsolt terrortámadások történtek Oroszországban, amelyek hatására rövid idő alatt rendkívül megugrott az ismertsége, népszerűsége.
Minden választás alkalmával felmerült Magyarországon, hogy utaztatnak bizonyos választói csoportokat, azonban eddig még egyszer sem merült fel igazán erős kétely a hazai választások tisztaságával kapcsolatban. Ehhez képest Oroszországban teljesen nyilvánvalóan csalnak el választásokat. 2007 óta az összes elnöki és Duma-választásnál felmerült a masszív, Putyinékat segítő csalás gyanúja. Legutóbb néhány hete történt a helyhatósági váalsztáson, hogy 256 ember szavazott egy szavazóhelyiségben, míg az urnákban 1867 voksot találtak.
Igaz, itthon is tapasztalható már, hogy a hatalom megtartásának szempontjából picit is neccesebb helyzetben a Fidesz nem fél törvényen kívüli módszereket is alkalmazni, lásd kopasz kidobók esete a Nemzeti Választási Irodánál, amely után az állami szervek valamiért nem hallgatták ki a tetteseket.
Az is fontos különbség, hogy bár Orbán Viktort is erős személyi kultusz övezi "hívei" körében, azért közel sem akkora, mint Putyint. Az orosz elnökről neveztek már el hazájában vodkát, turmixot, kebabot, de még fagyálló paradicsomot is. Ráadásul Putyin rendkívül sokat tesz azért, hogy a fantasztikus vezető képe alakuljon ki róla. Csak egy példa a sok közül: a híres, pillangóúszás közben készült képhez háromszor is megmártózott a jéghideg szibériai folyóban, csak hogy a megfelelő fotó készülhessen róla.
Végezetül az is lényeges eltérés, hogy a hatalom megtartása érdekében ki, milyen eszközöket enged meg magának. Putyin idején történt már olyan politikai gyilkosság, amelyről hiteles források állítják, hogy a Kremlben adták le a megrendelést, míg Orbán alatt nem történt ilyesmi. Oroszországban a politikai ellenfeleket, a hatalom ellen forduló oligarchákat rövidebb-hosszabb időre bebörtönzik, Magyarországon ez a módszer sem honosodott meg. Bár itthon is látni már olyat, hogy egy kegyvesztett oligarcha ellen több nyomozásokkal tarkított állami leszámolást indítanak.
Ha már ennyi hasonlóság van kettőjük politikája és annak eredmény között, kíváncsiak voltunk, vajon mit mondanak egymásról.
Vlagyimir Putyin olyan ember, akivel együtt lehet működni. Nem egyszerű figura, nem olyan ember, akinek kiismerhető a személyisége, szóval nem úgy kell elképzelni, ahogyan egy nyugati vezetőt elképzelünk
– mondta 2015-ben Orbán, aki szerint "az oroszokkal csakis a realitásokon nyugvó hatalmi politikát lehet folytatni, aki elvi alapon nyugvó kapcsolattal próbálkozna, az sosem fog működni".
A Népszava cikke szerint a kormányfő két éve úgy fogalmazott: az európai és az orosz alapelveket lehetetlen egymással összhangba hozni. Az angol és orosz nyelvű interneten is kerestük, hogy Putyin nyilatkozott-e már név szerint Orbánról, de nem találtunk ilyet.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)