Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP nyílt levélben reagált a román kormányfőnek

2018. január 13., szombat 08:24

Az Országos Sajtószolgálathpz eljuttatott levélben Mesterházy Attila, a Szocialista Internacionálé alelnökeként magyarázta el Mihai Tudose román kormányfőnek, hogy hol lakik a magyarok istene.

Erre ugye azért került sor, mert Tudose a Realitatea TV-nek adott interjúban a romániai magyar pártok autonómiaelképzeléseinek összehangolásáról szóló találkozóról azt bírta mondani, hogy ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik azt kitették.

A kijelentést azóta teljes joggal mindenki elítélte, aki csak él és mozog, a román nagykövetet bekérették a minisztériumba, Lázár János bocsánatkérésre szólított fel, szóval lesz még ebben az ügyben pár kör. Ja, a levél:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megdöbbenéssel értesültem a magyar autonómiatörekvésekkel és a székely szimbólumokkal kapcsolatos nyilatkozatáról. Meggyőződésem szerint ezek elfogadhatatlanok és megbocsáthatatlanok, európai uniós tagállamban egy felelős állami vezető nem reagálhat így őshonos kisebbségek törvényes törekvéseire. A nyilatkozatok összeegyeztethetetlenek mind az európai, mind pedig azon Szocialista Internacionálé által vallott értékekkel, amelynek a román Szociáldemokrata Párt is tagja. Ezekkel nyilatkozatokkal szemben a magyar és az európai politikai élet minden szereplője, pártállástól függetlenül fel kell lépjen.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az autonómiaformák nem kérdőjelezik meg egyetlen ország területi egységét sem, ellenben kiszélesítik a hatalom demokratikus gyakorlását, erősítik a jogállam működését, valamint az ország, a társadalom belső etnikai, nemzetiségi békéjét. Az autonómia különböző formái mindenkor a többség és a nemzeti kisebbség megegyezésén, demokratikus hatalommegosztásán alapulnak. Ennek alapja az EU-ban is alapelvként kezelt önkormányzatiság és szubszidiaritás eszméje, érvényesülésének kerete pedig a működő, demokratikus jogállam intézményrendszere. Egy eszköz, amellyel a kisebbség szülőföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlődését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit és garanciáit.

Felszólítom, hogy a romániai magyarságot és annak képviselőit létében fenyegető nyilatkozatát azonnal vonja vissza és kérjen bocsánatot. 

Budapest, 2018. január 12. 

Mesterházy Attila

a Szocialista Internacionálé alelnöke

Rovatok