Index Vakbarát Hírportál

Elmúlt 8 év: szűk esztendők Budapesten

2018. április 7., szombat 20:40 | aznap frissítve

Az elmúlt négy év közös sikereiről nehéz lett volna beszélni Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak a kampány utolsó napjaiban összehozott közös átadóünnepségén, ezért merész kommunikációs húzással az elmúlt nyolc év sikereit emlegették. Míg korábban a kormány láthatóan "szerette Budapestet", a most lejáró kormányzati ciklusban több volt a vita, mint a támogatás.

A kampányhajrában megvolt a szívélyes hangulatú, közös miniszterelnöki-főpolgármesteri átadóünnepség is, Orbán Viktor és Tarlós István átadta a Ludovika Campust. Mindketten hosszan sorolták a közös budapesti fejlesztéseket. Ezek túlnyomó részével azonban két probléma volt: vagy nem az elmúlt kormányzati ciklusban valósultak meg, vagy nem voltak közösek.

Az elmúlt négy évben ugyanis fővárosi önkormányzati beruházás alig volt, mivel Budapestnek alig van pénze, az uniós források nagy részétől meg elzárta a fővárost a kormány. Ami megépült, az azért épült meg, mert a kormány úgy döntött, hogy azt akarja, amit pedig a fővárosi önkormányzat szeretett volna, abból kevés vált valóra. 

Nézzük, miket említett beszédében Orbán Viktor, mint fővárosi fejlesztéseket:

Tény 1: a hatból négy az előző kormányzati ciklus beruházása. Folyik még: az Operaház, a budai Vár és a Városliget rekonstrukciója. Egyik beruházáshoz sincs köze a fővárosi önkormányzatnak, se a tervezésben, se az engedélyezésben, sem a beruházásban, sem annak felügyeletében nem kapott igazán szerepet.

Tény 2: a fenti állami projektek egyértelműen mind fontos, ám egyértelműen mind presztízs jellegű beruházások. Budapest választott testületének, a fővárosi önkormányzatnak, mint a fővárosi problémákkal foglalkozó, és azokat kezelni próbáló szervnek teljesen más beruházások lettek volna fontosak.

Nézzük meg, hogy milyen beruházásokat tartott fontosnak a maga prioritási listáján  a fővárosi önkormányzat négy éve, az országgyűlési választások után:

Mint a fenti listából látni, a lassan a főváros körmére égő fejlesztésekből eddig szinte semmi nem indult el, ami igen, egyelőre abban sincs sok állami köszönet. De mivel büszkélkedett Tarlós István a Ludovika-átadón?

A főváros legnagyobb közterületi parkfejlesztése ebben a ciklusban a Margit-sziget megújítása volt. A költségek jelentős részét állta a kormány, mivel a beruházás a vizes világbajnokságok részeként történt, és ott nem számított a pénz. A kormány a vizes vébére épített egy új uszodát (Úszóaréna), felújított kettő másikat (Komjádi, Hajós) és a stadionfelújítási program keretében átépített kettő új stadiont is (FTC, MTK) Budapesten, igaz, a főváros ezek egyikét sem kérte.

Ezzel lett tehát gazdagabb a főváros az elmúlt időszakban. Arról, hogy mennyivel lett szegényebb, nemrégen írtunk összefoglalót. A lista röviden: 12 kórház, 8 szociális otthon, 150 iskola, több közműcég, 4 HÉV- és 12 agglomerációs buszvonal, 3000 darab fizetős parkoló (és bevétele), az idegenforgalmi adóbevétel, tűzoltóság, Pecsa, Operettszínház, Dagály strand, Kossuth tér, Orczy park. 

Az intézmények számának csökkenésével csökkent a fővároshoz kerülő állami normatíva, a hatáskörök csökkenésével megcsappant a fővárosi autonómia. Legutóbbi bejelentés szerint már olyan témába nyúlna bele törvénnyel a kormány, amiben régebben nemhogy a főpolgármester, hanem a budapesti főépítész döntött: a Bazilikánál nem épülhet magasabb ház Pesten. Hasonló adhoc kormánydöntés volt a főváros háta mögött, hogy 9 emelet magas teniszcentrum épüljön a Margitszigeten. Ezt legalább Tarlós, amint kiderült, megtorpedózta.

Az összeállításból tehát látszik, hogy az előző négy évhez képest az elmúlt négy évben jelentősen csökkent a kormány segítségével megvalósuló fővárosi beruházások száma. A jövőre nézve sem túl biztató a budapesti kilátás annak a miniszterelnöki kijelentésnek a fényében, miszerint a megyei jogú városok után (Modern Városok Program) a következő kormányzati ciklusban a tervek szerint a középvárosokra és a falvakra fognak majd összpontosítani.

Nyitókép: Orbán Viktor és Tarlós István a Ludovika Campus átadásán (Szecsődi Balázs / Facebook / Orbán Viktor)

Rovatok