Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz szerint példátlan a Soros-hálózat befolyása

2018. május 27., vasárnap 09:11 | aznap frissítve

A választások után sem hagyott alább a Soros György elleni kormányzati kampány, már csak azért sem, mert a kormánypártok a jövő héten terjesztik be a külföldről támogatott civil szervezetek elleni Stop Soros törvénycsomagot, és az európai menekültkvóta alkalmazását megakadályozó alaptörvény-módosítást.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta:

példátlan a "Soros-hálózat" durva beavatkozása, politikai nyomásgyakorlása a Fidesz ellen.

Hidvéghi arra utalt, hogy a Human Rights Watch (HRW) nevű szervezet szeretné elérni a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Az egyik legismertebb nemzetközi emberi jogvédő szervezet azért indított kampányt, mert álláspontjuk szerint a Fidesz populista, idegengyűlölő kampányokat vezet, és az emberi jogok megsértését meg a korrupciót feltáró újságírókat, civil szervezeteket rágalmaz. A HRW szerint épp az Európai Néppárt hallgatása az, ami odahaza és a külpolitikájában is a leginkább felbátorította Orbán Viktort. Ezért úgy látják: ideje komolyan átgondolni az Orbánhoz fűződő viszonyt, mielőtt Európában tovább sérül miatta a demokrácia.

Orbán Viktor május elején találkozott Brüsszelben az Európai Néppárt vezetésével, ahol a Fidesz politikájával kapcsolatos európai kifogásokról tárgyaltak. A találkozó után Orbán azt mondta: nem merült fel, hogy a Fidesz lépjen ki a pártcsaládból,épp ellenkezőleg, arról volt szó, hogyan tud a Fidesz részt venni az európai parlamenti választási kampányban úgy, hogy a néppárt győzni tudjon.

Egy év múlva európai parlamenti választások lesznek, ez az első olyan alkalom, amikor az európai emberek közvetlenül véleményt tudnak nyilvánítani Európa jövőjéről, és ezen belül a bevándorlás kérdéséről, mondta Hidvéghi Balázs. Szerinte a Soros György által finanszírozott szervezet azt akarja elérni, hogy meggyengítse a bevándorlásellenes politikát, elhallgattassa azokat, akik fellépnek az illegális migráció ellen. Ebben a körben Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz az egyik legbefolyásosabb, legbátrabb politikai erő, ezért irányul a nyomásgyakorlás ellenük.

Hidvéghi szerint az Európai Néppárton belül is vannak viták, nagy gyűjtőpártról van szó, amelyen belül vannak olyan politikusok is, akik megengedőbbek a bevándorlás kérdésében. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Európában változik a közhangulat, egyre többen támogatják Orbán Viktor politikáját, a bevándorlásellenes politikát, amely az emberek véleményét, a józan európai többséget képviseli - emelte ki.

Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szintén vasárnap azt mondta Debrecenben, hogy 

a Soros-hálózat már a magyar bíróságokra is betette a lábát.

Halász ezzel arra utalt, hogy "az egyik legismertebb migránsbarát Soros-szervezet", a Magyar Helsinki Bizottság rendszeresen úgynevezett migránspárti érzékenyítő tréningeket tart bíróknak, bírósági alkalmazottaknak a migránsokat érintő ügyekben. A frakciószóvivő szerint azon dolgoznak, még az igazságszolgáltatáson keresztül is, hogy még több migránst juttassanak be Európába, illetve megakadályozzák a kiutasításukat.

A "Soros-hálózat" tehát nem csak jogsegéllyel, hanem a bírók befolyásolásával is segíti a migránsokat abban, hogy Európába tartsanak - tette hozzá. Halász János szerint ez szembemegy a magyar emberek és a magyar kormány akaratával, és fenyegeti az igazságszolgáltatás függetlenségét és a nemzetbiztonságot is. Ezért a Fidesz közérdekű adatigényléssel fordul a bíróságokhoz a "Soros-hálózat" befolyása miatt - jelentette be a frakciószóvivő.

A jövő héten beterjesztik, és még a nyári szünet előtt dönt az Országgyűlés a "Stop Sorosról" és az alaptörvény-módosításról, hogy tovább szigorítsák a bevándorlás elleni fellépést, illetve megakadályozzák, hogy az illegális bevándorlást elősegítsék személyek, szervezetek - mondta Hidvéghi, aki azt is hozzátette: kiváncsian várja, hogy az ellenzéki pártok, képviselők hogyan szavaznak majd.

Rovatok