Index Vakbarát Hírportál

Agyonbeszéléssel akarta leszerelni Szélt és Hadházyt a tévéelnök

2019. január 14., hétfő 14:13 | aznap frissítve

Több órás várakozás után végül mégis találkozott a köztévé vezérigazgatója a rá váró Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal hétfőn délután. Papp Dániel megjelent a tévé aulájában, de párbeszéd nem alakult ki az ellenzéki képviselőkkel, mivel az elnök szünet nélkül csak azt ismételgette, hogy a képviselők erőszakosak, jogellenesen léptek be az intézménybe, és majd írásban válaszol a kérdéseikre.

Amikor Szél megmutatta a jogszabályt, amely alapján a képviselők beléphetnek a közintézményekbe, és azok vezetőinek segítenie kell a munkájukat, Papp Dániel sarkon fordult és elment.

"Azzal a módszerrel van a gond, amit már Önök múltkor is elkövettek az intézmény és az intézmény dolgozói ellen, inzultálták a kollégáimat, személyes adataikat hozták nyilvánosságra" - kezdte monológját a vezérigazgató. Hadházy válaszul felhozta, hogy az általa vezetett tévé híradójában a szüleit sározták hamis információkkal, de ezzel sem zökkentette ki Pappot. Szerinte a tévé munkatársai félnek az erőszakos képviselőktől.

Trükkel is próbálkozott a tévé

Szél Bernadett és Hadházy Ákos hétfő kora délután kezdte akcióját: a képviselők a köztévé igazgatójával szerettek volna találkozni, miután december elején kérték, hogy képviselőként, a törvény által biztosított módon, beszélhessenek Papp Dániellel.

Mint Szél Bernadett közvetítéséből kiderült, a köztévé munkatársai külvárosi trükkökkel igyekeztek kicselezni a törvényi jogukkal élni kívánó képviselőket. 

A főbejáratból egy melléképület kapujához küldték őket, mondván ott fogják beengedni őket, majd mire odaértek, minden ajtót bezártak előttük.

A kinn ragadt képviselőket a főbejáratnál egy kommunikációs munkatárs fogadta. Beszélgetés közben testével igyekezett védeni a kaput, ám Szélnek sikerült a háta mögött besurrannia. Mivel az ajtók fotocellásak voltak, ezért ő engedte be az előtérbe Hadházyt.

Benn a kommunikációs asszony újra megpróbálkozott a trükkel, hogy kiküldi őket egy másik épületbe, de  a képviselők már nem mentek el. Hangsúlyozták, hogy a vezérigazgatóval akarnak beszélni, amire azt a választ kapták:

Papp Dániel annyira elfoglalt, hogy ezen a napon nem ér rá, de a közeljövőben sem valószínű.

A képviselők elmondták, hogy két céljuk van: 

  1. Közérdekű hirdetést adjanak fel Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozását célzó kampányról.
  2. Beszélni szeretnének Papp Dániellel.

A köztévé munkatársa azzal érvelt, hogy "nincs bizalma" a képviselőkben, ezért felszólítja őket, hogy távozzanak. Ezt Szél és Hadházy a törvényt lobogtatva tagadta meg. Végül a képviselők leültek az előtér foteljeibe, azzal, hogy akár másnapig is várnak a vezérigazgatóra.

Nem állt le a hírhamisítás

A köztévé egyébként nem csak a képviselők távolságtartásával követ el jogsértést, de azzal is, hogy fizikai erőszakot alkalmazva távolítottak el az épületből képviselőket. A bírósági papírral igazoltan hírhamisító Papp Dániel vezette tévé a felvételeket megvágva, úgy adta le, mintha a képviselők minden ok nélkül feküdnének a padlón. 

Hiába kerültek ki azonban a felvételek, amelyeken Varjú Lászlót több fegyveres biztonsági őr durván bántalmazza, napokkal később újra a meghamisított felvételeket adta a híradó. Bármi derült is ki azonban, az ügyészség szerint nincs itt semmi látnivaló.

Rovatok