Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó kirúgással fenyegette azokat a külügyi dolgozókat, akik otthonról akartak dolgozni

2020. augusztus 26., szerda 17:22 | aznap frissítve

Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra

– értékelte a járványhelyzet alatti minisztériumi munkát a 444.hu által végignézett keddi nagyköveti értekezleten Szijjártó Péter, akiről nemrég derült ki, hogy tulajdonképpen maga is dolgozott home office-ban, már ha annak lehet venni azt, hogy egy Szíjj László, NER-közeli milliárdos tulajdonában lévő, az Adrián ringatózó 7 milliárd forintos luxusjachtról egyeztetett a belarusz helyzetről.

Azaz a külügyminiszter lényegében kirúgással fenyegette meg azokat, akik a járványra való tekintettel otthonról akarták volna végezni munkájukat.

Senkit sem küldtünk home office-ba, a főosztályvezetők és a helyettes államtitkárok jó helyzetfelismeréssel azt gondolták, hogy mindenkinek a munkájára szükség van nehéz időszakban is és a helyszínen is.(...) Külpolitikát csinálni felelősség, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozni különleges felelősség, amely nem csak a jó időkben, hanem a rossz időkben is feladatokat jelent. És aki ezt nem vállalja, annak nyitva állnak az épület ajtói, természetesen a kifele irányban is.

Még márciusban írtunk arról, hogy a közigazgatásban dolgozók több szakszervezete közös nyilatkozatban kérték Orbán Viktort arra, hogy

a közszféra munkaadójaként a kormány mutasson példát azzal, hogy méltányosan jár el a munkavállalóival, és az otthoni munkavégzést támogatja és elősegíti.

És külön kérték, hogy legyenek tekintettel a kisgyermeket nevelő, krónikus betegségben szenvedő, valamint a hatvan év feletti kollégákra. A magyar kormány reakcióját Magyar Levente miniszterhelyettes kiszivárgott belső leveléből lehetett megismerni, ebben Magyar éles hangon kiosztotta azokat, akik „a fertőzéstől való atavisztikus félelem fogságában” élnek, és rapporttal fenyegette meg azokat a főosztályvezetőket és nagyköveteket, akik nem dolgoznak a rendes ügymenet szerint.

Szijjártó tájékoztatójából az is kiderült, hogy a minisztérium vezetése „játéknak” tartja a „szakszervezetesdit”, és a munkavállalói szerveződést kirúgással torolja meg:

(...) Tehát ezért azt szeretném mondani, hogy szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza. Nem engedjük meg ezt természetesen a jövőben sem.

Azonban ahogy Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke a Mércének rámutatott, ez lényegében egy törvényellenes gyakorlat elismerése:

Azt gondolom, hogy Magyarországon demokrácia van, ezért az Alaptörvény rögzíti a szervezkedés jogát. Éppen emiatt egy első számú minisztériumi vezető csak törvényellenesen tud megfogalmazni ilyen szavakat. Az ő dolga viszont a törvények betartása és a jogok biztosítása.

És Boros Péterné szerint „szomorú lenne”, ha ez lenne az általános gyakorlat.

Rovatok