Index Vakbarát Hírportál

A békétlenség a veszélyhelyzetben is szétfeszíti a gödi önkormányzatot

2020. november 18., szerda 14:35 | aznap frissítve

A tavaly őszi önkormányzati választás Gödön is az ellenzéki összefogás győzelmét eredményezte, de az együttműködés nem tartott sokáig. A kezdeti repedések – újabb és újabb konfliktusok mentén – mára szakadékká szélesedtek a helyi képviselő-testületben.

Göd momentumos polgármestere, Balogh Csaba hosszú évődés után ismét bejelentette, hogy felmenti tisztségükből alpolgármestereit, az LMP tagságát korábban felfüggesztő Fülöp Zoltánt és a DK-s Lőrincz Lászlót.

Az alpolgármesterek pozíciója már nagyon régóta volt kérdés a gödi politikában. Fülöp Zoltán és Lőrincz László rég elvesztette a bizalmamat, ahogy elvesztette a pár hónapja közölt közvélemény-kutatás adatai alapján a gödi választók bizalmát is. Úgy döntöttem, hogy nem hagyhatom, hogy akadályoztatásom esetén olyan személy legyen a helyettesem, akiről nem tudom elhinni, hogy jóhiszeműen és Göd érdekeit szem előtt tartva fogja ellátni a feladatát. Emiatt a mai naptól Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót felmentettem alpolgármesteri tisztségükből

– közölte Balogh Csaba Facebook-oldalán.

Arról is tájékoztatott, hogy helyettük a momentumos Andrejka Zombort és a volt LMP-s Hlavács Juditot bízza meg az alpolgármesteri feladatokkal.

Az elmúlt hónapokban amolyan csiki-csuki állapot állt be a gödi önkormányzatban: hol Balogh Csaba szerette volna meneszteni az alpolgármestereit, hol azok függesztették fel őt. A konfliktus az országos politikában is hullámokat korbácsolt, hangfelvételek szivárogtak ki, amelyek nem maradtak visszhang nélkül. 

Az ellenzéki pártok vezetői próbálták menteni a menthetőt, békíteni a feleket, még Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is találkozott a Balatonon, hogy megbeszéljék, hogyan lehetne a felgyülemlett feszültségeket feloldani.

Nem sikerült, maradt a háborús helyzet Gödön, az LMP-s Fülöp Zoltán, a DK-s Lőrincz László és Szilágyi László felfüggesztették a párttagságukat. Lőrincznél végül pártja megindította a kizárást, Szilágyi pedig magától lépett ki.

Cikkünk megjelenése után Lőrincz László levélben jelezte az Indexnek, hogy a mai napig a Demokratikus Koalíció tagja. „A kósza hírekkel ellentétben a pártom részéről semmiféle megkeresés vagy értesítés nem érkezett a kizárásomról. Sőt, a mai napig kapok meghívót a párt belső eseményeire, például a választókerületi tisztújításra is” - írta.

Hogyan mérgesedett el ennyire a viszony a polgármester és a képviselő-testület egyes tagjai között? Az ellentétek nem konkrét ügyek miatt éleződtek ki.

Balogh Csaba egy időre most úgy tett pontot a konfliktus végére, hogy a koronavírus miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet adta polgármesteri jogosítványokat kihasználva felmentette két alpolgármesterét, akikkel a leginkább elmérgesedett a kapcsolata.

Az Index információi szerint Balogh Csaba úgy jelentette be a felmentéseket, hogy egy békülést célzó konzultációra hívta a képviselőket. Ott azonban egészen más történt a nézeteltérések rendezése helyett, Balogh Csaba ugyanis kész tények elé állította az alpolgármestereit, majd mielőtt aláírás került volna a felmentésükre, még a békülő konzultáció ideje alatt élesedett a döntésről szóló bejegyzése Facebook-oldalán.

Fülöp Zoltán az Indexnek azt mondta,

a polgármester „átlépett egy határt”, jogi szempontból „aggályos a döntése”, az indokai pedig „tényszerűen nem igazak”.

Azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is az együttműködést szorgalmazzák a település érdekében, de hozzátette: a képviselőknek egyedül, „a polgármester nélkül” kell ellátni a feladataikat a járvány ideje alatt.

A jegyzo.hu oldalán májusban megjelent Vészhelyzetben a Polgármester dönt? című jogalkalmazásról szóló összefoglaló szerint a településvezetőknek a veszélyhelyzetben is figyelemmel kell lenniük a helyi önkormányzatokról szóló törvényre.

Az Mötv. félreérthetetlenül kimondja, hogy az abban meghatározott jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembe véve, a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni

– olvasható a cikkben, amely szerint ezek a kitételek a veszélyhelyzetben is zsinórmértékül kell, hogy szolgáljanak.

Az Önkormányzati Hírlevél 2020. évi 6. számában ismertetett, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség márciusi közös állásfoglalása szerint a polgármester kizárólag abban az esetben választhat alpolgármestert, ha a veszélyhelyzetet megelőzően nem töltötték be ezt a tisztséget.

Azt állásfoglalásban az is benne van, hogy

a képviselő-testület a polgármester, a bizottság által átruházott hatáskörben hozott döntéseket lényegében korlátozás nélkül bármikor felülvizsgálhatja, megváltoztathatja. Ez a jog természetesen a veszélyhelyzet megszűnését követően is rendelkezésre áll. A képviselő-testület döntheti el, hogy mely polgármesteri döntéseket helyez hatályon kívül, illetve melyeket hagy meg változatlanul.

Bár a vészhelyzetben Balogh Csabának kevésbé kell aggódnia a képviselő-testület miatt, ettől még továbbra is kisebbségben van. Jelen állás szerint Balogh Csaba mellett két új kinevezett alpolgármestere, Hlavács Judit és Andrejka Zombor, illetve a felesége Vajda Viktória áll. A Göd Fejlődéséért frakcióban foglal helyet a két felmentett alpolgármester, Fülöp Zoltán és Lőrincz László, továbbá Szilágyi László, valamint a jobbikos Hives Gábor. A helyi Fidesz-frakciónak négy képviselője van.

A mérleg állása tehát egyáltalán nem kedvez Balogh Csabának, aki maximum egy lépéselőnyt könyvelhet el magának, a feloldhatatlanná vált konfliktusnak – és Göd kálváriájának – azonban még nincs vége.

Rovatok