Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília örömhírt hozott, megjelent a karácsonyi rendelet

2020. december 22., kedd 13:48

December 22-én éjféltől Magyarország megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratok leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is – mondta az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs műveleti központjának helyettes vezetője. Ismertette továbbá, hogy a mai nap megjelent a karácsonyi időszak szabályaira vonatkozó kormányrendelet is. 

A kormány felfüggeszti a kijárási tilalmat szentestére. Arra kérjük önöket, hogy az ünnepi időszakra kerüljék a nagyobb összejöveteleket s a rokoni látogatásokat. Ami a magánrendezvényeket illeti, a tízfős korlátozás marad, de ahogy eddig is, a 14 évesnél fiatalabbak nem számítanak bele a létszámba

– emelte ki Kiss Róbert. Közölte, hogy a nyitvatartási szabályok miatt eddig 650 esetben volt rendőri intézkedés, 171 esetben állapították meg az üzemeltető vagy tulajdonos felelősségét. Eddig összesen 103 helyet zárattak be a hatóságok, hétfőn két helyet kellett bezáratni. Pécsett egy söröző volt nyitva, többen is ittak bent, ezért szabálysértési eljárás indult. A helyet 30 napra csukták be. Budapesten, Újpesten egy presszóban volt kiszolgálás, ezért hét napig nem nyithat ki a hely.

A kijárási tilalom megszegése miatt hétfőn 296 esetben kellett intézkednie a rendőrségnek, összesen eddig 15 296 esetben jártak el. A tranzitszabályok megszegése miatt 88 rendőri intézkedés történt, 14 186 esetben pedig házi karantént ellenőriztek a rendőrök, 4467 újat rendeltek el kedden, és összesen 35 624 zárlat van hatályban jelenleg.

Müller Cecília tisztifőorvos azzal kezdte az operatív törzs járványügyi tájékoztatóját:

ÖRÖMHÍRT HOZTAM, EGY ÓRIÁSI LÉPÉST TETTÜNK ELŐRE A JÁRVÁNY KEZELÉSÉBEN.

Müller Cecília felidézte, hogy az elmúlt napon az Európai Gyógyszerügynökség kiadta az engedélyt az első vakcinára, így vasárnaptól hazánkban is megkezdődhet az oltakozás. A tisztifőorvos elmondta: először ötezer egészségügyi dolgozó kapja meg az oltást, majd három héttel később újra megkapják a vakcinát. A tisztifőorvos kiemelte, hogy egy vírusos megbetegedés ellen csak egy védőoltás adhat speciális védelmet. 

Már több mint 300 ezren regisztráltak a vakcinára, és sokan visszaküldték jelentkezésüket postán is, amit nagyon köszönök. Az oltó orvosnak majd mérlegelnie kell az egyéni kockázatokat, sok korlátozásról nem tudnak, az összetevők valamelyike elleni allergia ilyen lehet. Az oltás beadása nem különbözik más oltások beadásától, az alkalmazási előirat pedig vagy a vakcinákkal egy időben, vagy előtte érkezik hazánkba

– hangsúlyozta Müller Cecília, majd ismertette, hogy keddre 1238 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 306 368 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 180, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8462 főre emelkedett. Egy nappal korábban 2141 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, és 183, többségében idős, krónikus beteg hunyt el. 

A járvány platózott Magyarországon, és tendenciózus csökkenést tapasztalunk az új fertőzöttek számában. Azonban óvatosnak kell lennünk, az egyéni védelem még mindig nagyon fontos

– véli Müller Cecília, és hozzátette: a karácsonyi időszakban is nagyon óvatosnak kell lennünk. Javasolta, hogy kevesebb találkozással, kevesebb rokonlátogatással ünnepeljünk, mint mondta, hozzuk meg ezt az áldozatot saját egészségünk érdekében.

Müller Cecília elmondta, hogy a szociális intézményekben, idősek otthonában 

a látogatási tilalom érvényben marad,

de biztonságos találkozási helyeket hoztak létre plexifallal, sátorral, konténerrel. A hozzátartozók az intézmények helyi adottságainak megfelelően tudnak választani a lehetőségek közül.

Rovatok