Index Vakbarát Hírportál

Már közzétették a veszélyhelyzet meghosszabbítását

2021. február 23., kedd 07:14 | aznap frissítve

Mint arról az Index beszámolt, kedden a képviselők 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében és 1 tartózkodással (a kétharmados rendelkezéseket), illetve 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében és 0 tartózkodással (a minősített rendelkezéseket) elfogadták Varga Judit igazságügyi miniszter koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztését, ezzel az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

A 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló, 80/2021. (II. 22.) számú kormányrendelet kedden már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Az indoklásban az olvasható, hogy „az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. Legfontosabb törekvésünk, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a Kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot.”

Mivel a törvény a február 22-i közlönyben jelent meg, így hétfő 23 órától érvénybe lépett a hosszabbítás.

Ismeretes, a koronavírus-világjárvány miatt a kormány, majd a parlament a járvány első hulláma során is elrendelte a veszélyhelyzetet, amely az első hullám lecsengésével, 2020. június 18-án szűnt meg. A járvány második hullámában a kormány 2020. november 4-étől visszaállította a rendkívüli jogrendet, majd az Országgyűlés november 10-én meghosszabbította a veszélyhelyzet hatályát, amikor is megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.

Veszélyhelyzet és 70 kormányrendelet újratöltve – a témáról itt írtunk bővebben. 

Rovatok