Egy fővárosi törvényszéki bíró megtámadta az Alkotmánybíróságon az abortusztörvényt, mert álláspontja szerint a jelenlegi szabályozás nem ad olyan mértékű védelmet a magzat számára, mint amilyen terjedelmű jogokat ruház a magzati élet felett rendelkezni jogosult szülőre. Az alkotmánybírák visszautasították ugyan az indítványt, de a különvéleményekből jól látszik, hogy a kérdés mennyire megosztja a testületet.
A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló, folyamatban lévő ügyben a felperes szülők sérelemdíj és kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperes kórházat, mert
kiskorú gyermekük veleszületett fejlődési rendellenességben szenved, ami kiszűrhető lett volna a terhesgondozás során, és így élhettek volna a terhességmegszakítás lehetőségével a törvény által megszabott időn belül.
A gyermek életminőségét elsősorban az befolyásolja, hogy a bal alkarcsontjai a könyökétől lefelé hiányoznak, jobb kézfején két harmadik ujjperccsont lecsapott, beszédfejlődése kissé megkésett, pszichomotorikus képességeit illetően pedig támogatásra szorul. A független szakértői vélemény szerint a fejlődési anomáliák egyértelműen nem genetikai hátterűek, azok mögött nagy valószínűséggel magzati életben elszenvedett károsodás áll, a végtagokon lévő eltéréseket a kórháznak legkésőbb a második trimeszteri szűrővizsgálat során észlelnie kellett volna, az egyéb anomáliákra ugyanakkor – természettudományos értelemben – reálisan nem derülhetett fény. A független szakértő azt is kiemelte, hogy hasonló magzati anomáliák esetén a genetikai gondozó minden esetben arról tájékoztatja az anyát, hogy a terhességmegszakítást nem támogatja.
A szülők keresetét az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította, mert a magzati élet védelméről szóló, 1992. évi LXXIX. törvény 6. § (3) bekezdéséből nem következik, hogy bármely magzati rendellenesség esetén megszakítható lenne a terhesség; az anya önrendelkezési szabadsága nem korlátlan a magzat élethez való joga felett.
A támadott törvényi rendelkezés kimondja:
A terhesség a 20. hetéig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig – szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.
A szülők fellebbezése folytán a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletével megváltoztatta az elsőfokú döntést, és megállapította, hogy
az alperes egészségügyi intézmény megsértette az I. rendű felperes anya önrendelkezési, valamint mindkét felperes családtervezéshez és családban éléshez fűződő személyiségi jogát.
Az ítélőtábla szerint az alperes felelősséggel tartozik azért a kárért, illetve nem vagyoni sérelemért, hogy a gyermek egészségkárosodottan született.
Ezt követően a sérelemdíj és a kártérítés összegszerűségének megállapítására irányuló eljárást Sághy Levente, a Fővárosi Törvényszék ügyben eljáró bírója felfüggesztette, és indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz fordult.
A bíró álláspontja szerint a törvény 6. § (3) bekezdése sérti az Alaptörvénynek a magzati élet védelmére vonatkozó előírását. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a teratológiai ártalom kifejezés pontosan mit takar, illetve a minor és a maior magzati anomáliák esetköreit mennyiben kezeli eltérő módon. A norma a szövegezésbeli és tartalmi hiányosságai okán nem nyújt megfelelő védelmet a magzati élet számára.
Sághy Levente bíró véleménye szerint
az álláspontok különbözősége elsősorban azért nem maradhat meg szigorúan szakmai keretek között, mert a magzat jogainak képviseletére nem képes, önálló álláspontja jövőjét illetően nem lehet, a mérlegelés helyzete számára nem adott. Jogainak képviseletét – akár az önrendelkezési jog jogosultjával is szemben – olyan törvénynek kell biztosítania, amely a jogalkotói célokhoz mérten, a terhesség 24. hetéig előállt információk alapján józan és etikus módon méri fel, prognosztizálja a születés utáni élet várható paramétereit.
Az Alkotmánybíróság többségi véleménye szerint azonban a bíró csak olyan jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására tehet indítványt, amelyet a konkrét ügy elbírálásakor kifejezetten alkalmaznia kell. Csakhogy az eljárás alapjául szolgáló ügyben a kártérítés jogalapját a Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletében – mégpedig a támadott rendelkezés alkalmazásával – jogerősen már megállapította. Vagyis a támadott rendelkezést az indítványozó bíró előtt folyamatban levő ügyben már nem kell alkalmazni, mert a per most már csak a felperesi (szülői) követelés összegszerűségének megállapítására irányul. Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a bírói kezdeményezést.
Az érdemi vizsgálat hiánya ellenére markáns alkotmánybírói álláspontok is napvilágot láttak, a végzéshez tudniillik négy bíró – Hörcherné Marosi Ildikó, Pokol Béla, Schanda Balázs és Szabó Marcel – különvéleményt csatolt.
Pokol Béla nem támogatta a visszautasítást. Szerinte ugyanis a támadott szabályozás alapján
a terhességmegszakítás túlságosan tág lehetősége a magzati élet elvételét alaptörvény-ellenessé teszi.
Pokol Béla a testületi vitában a következő – de végül nem támogatott – szövegű alkotmányos követelményt javasolta:
Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény II. cikke alapján megállapítja, hogy amennyiben a negatív teratológiai hatás nem jelent komplex fejlődési rendellenességet, és így ez nem jelenik meg a rendszerszintű károsodás lehetőségeként, akkor a terhesség megszakítása nem támogatható.
Schanda Balázs – és a hozzá csatlakozó Hörcherné Marosi Ildikó és Szabó Marcel – szerint is érdemben kellett volna megvizsgálni a bírói kezdeményezést. Szerintük a kártérítési per megalapozottsága szempontjából is hangsúlyos alkotmányjogi kérdés:
Meddig terjed az anya döntési szabadsága, és milyen kötelezettségek terhelik a törvényalkotót a magzati élet védelmében?
Emellett jelentőséget kellett volna tulajdonítani az 1992-es törvény elfogadása óta eltelt évtizedek során az orvosi diagnosztikában és a koraszülött-ellátásban bekövetkezett ugrásszerű fejlődésnek is.
Szabó Marcel – az ő különvéleményhez meg Schanda Balázs csatlakozott – pedig úgy látta, hogy napjainkban már
a gyermek a legtöbb esetben a terhesség 24. hetében történő koraszülés esetén is életképes lehet.
Ezért érdemi alkotmánybírósági vizsgálat lefolytatása esetén szükségesnek tartotta volna annak elemzését is, hogy az „igen vagy nem szintű” bizonyosság a már méhen kívül is életképes magzatok esetében alkotmányosan elfogadható-e a terhességet felszámoló orvosi beavatkozás engedélyezése és végrehajtása érdekében.