Index Vakbarát Hírportál

A magyar iszlamista előre elhatározta, hogy elmegy a végsőkig

2021. június 5., szombat 20:08

A labdarúgó-Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén akart robbantani, a Balatonon pedig autóval a tömegbe hajtani az a 21 éves férfi, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai fogtak el kedden Budapesten.

A nála tartott több házkutatás során elektronikus adathordozókat foglaltak le, és az ügyészség szerint a rajtuk talált információk alátámasztották a terroristatámadás előkészületét.

Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség vezetője az RTL Klub híradójának elmondta: a terroristatámadás előkészületével vádolt férfi korábban az interneten felvette vele a kapcsolatot, de arra nem gondolt, hogy

annyira fanatizálható lesz, hogy tervez ilyesmit. 

Hozzátette:

láttam, hogy vele nem lehet mit kezdeni, már valamerre elment. Nem volt tiszta számomra, és le is tiltottam. Ő nem akart bejönni, nálunk tanulni. Nem jött el az internetes előadásokra sem. Utólag úgy tűnik, hogy egy önfejű ember volt, aki eleve elhatározta, mit akar csinálni. Nem azt, hogy muszlim leszek, és majd tanulok, hanem eleve elhatározta, hogy ő elmegy a legvégsőkig.

Makai Gábor pszichológus arról beszélt, hogy könnyen beszippanthatják a szélsőséges szervezetek azokat a fiatalokat, akik bizonytalanok az identitásukban, nem tudják, hogy mi a céljuk a világon, és a háttérben akár személyiségzavar is meghúzódik. Ezek az emberek szerinte

időzített bombaként képesek működni. 

Rovatok