Index Vakbarát Hírportál

Szembesítik VV Fanni barátnőjét a vádlottal

2021. június 15., kedd 10:54

Ma tartják VV Fanni gyilkosságának tárgyalását a Fővárosi Törvényszéken, ahol szembesítik egymással B. Erikát, Fanni egyik legjobb barátnőjét, valamint B. Lászlót, aki a valóságshow-szereplő lakásán járt az eltűnés napján, majd Fanni testével távozott − írja a Ripost. A lap szerint B. Erika vallomása perdöntő lehet, ha elmondja, mit látott azon az estén.

A nő nemrég egy hazugságvizsgálaton is részt vett, és több kérdésre is megtévesztő választ adott. Többek között arra a kérdésre is, hogy tudja-e, hol van a barátnője teste. Az ügy koronatanúját a hatóságok többször kihallgatták, de nem kezelik gyanúsítottként.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el nyomtalanul. B. Lászlót vádolják a megölésével, de ő eddig csak a nő elrablását ismerte be, amiről a biztonsági kamera felvételt is készített. A videón jól látszik, ahogy a férfi az ölében az autója felé cipeli a láthatóan eszméletlen nőt.

Ahogyan arról korábban is írtunk, a tárgyalás után kihelyezett tárgyalást is tarthatnak annál a dunai stégnél, ahol a nyomozók és az FBI szerint megszabadultak VV Fanni holttestétől.

Kifejezetten ritkán történik meg az ilyen, de annyira speciális az ügy, hogy indokolt ez a nem mindennapi megoldás. A tervek szerint a bíróság végigjárja a feltételezett gyilkos útját

− mondta a család ügyvédje, Lichy József.

Rovatok