Index Vakbarát Hírportál

Budai Gyula még nem látta józanul bemenni a parlamenti ülésterembe Gyurcsány Ferencet

2021. július 10., szombat 06:13

Gyurcsány Feri, perelj be! – kezdte gondolatait Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő legújabb Facebook-bejegyzésében.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc közölte, „a gatyáját is lepereli” mindenkinek, aki azt állítja, hogy részegen járja az országot.

Pedig, Feri, te nagyon iszol (na nem vizet)! Én józanul még nem láttalak bejönni a parlamenti ülésterembe (persze annyira sokat nem is jársz be)!

 – írta egy nevetős emoji társaságában.

Budai Gyula állítása szerint rendszeresen egy szőke hölgy szokott a Demokratikus Koalíció elnöke után szaladni egy üveg vízzel. Hozzátette, a rossz nyelvek szerint a DK-frakció irodájában szoktak kollektívan „szürcsölni”.

Na akkor most mi a helyzet, Feri, beperelsz vagy sem? Azért kérdezd meg a Czeglédyt, mielőtt lépsz, mert ez nem nyerő pálya számodra!” – vetette oda a volt kormányfőnek.

Gyurcsány Ferenc egyelőre nem reagált, kérdés, hogy vajon betartja-e ígéretét, és pert indít-e. A jelek szerint mindenesetre Budai Gyula nem idegenkedik attól, hogy bíróságra járjon, kedden például arról számolt be, hogy a szocialista Kunhalmi Ágnes már tett ellene egy rágalmazási feljelentést, amiért a kormánypárti politikus azt állította, hogy Czeglédy Csaba pénzt adott át neki az MSZP budapesti kampányának finanszírozására.

Egyébként úgy tűnik, Budai Gyula mégsem szándékozik leszoktatni vélelmezett szokásáról Gyurcsány Ferencet, ugyanis zárásképpen felszólította, hogy „igyon, és ne csüggedjen”. Igaz, azt nem tette hozzá, hogy pontosan mit igyon.

Rovatok