Index Vakbarát Hírportál

Itt a lista, hogy melyik frakcióba ülnének be az ellenzéki jelöltek

2021. augusztus 16., hétfő 17:39

Az ellenzéki előválasztásra történő jelentkezés határideje az indulni szándékozó jelöltek számára augusztus 15-én lejárt. A megállapodás szerint valamennyi aspiránsnak meg kellett neveznie, hogy 2022-es egyéni győzelme esetén melyik parlamenti frakcióban foglalna helyet.

Az Index az Országos Előválasztási Irodától úgy értesült, hogy így oszlik el a befogadóként megnevezett frakciók között az indulók száma:

Zárójelben hozzátették, hogy a Pálinkás József által vezetett Új Világ Néppártot tizenöten jelölték, de arra az esetre, ha az ÚVNP-nek nem lenne meg a frakcióalapításhoz szükséges öt képviselője, választaniuk kellett másodlagos célpontot is a többi párt közül.

Arra is kíváncsiak voltunk, hány olyan körzet lesz, ahol egyetlen jelölt indul.

A nyilvántartásba vételi eljárások még nem zárultak le teljesen a hiánypótlások miatt, így jelen pillanatban még nem tudunk végleges számot mondani. Várhatóan tíznél kevesebb körzetben lesz egy jelölt, körülbelül 55-60 körzetben lesz két jelölt, és körülbelül negyven körzetben három vagy több.

Az előválasztás hivatalos oldalán hat miniszterelnök-jelölt szerepel, a nevük mellett a jelölő szervezetekkel:

Az előválasztás első fordulóját szeptember 18–26. között tartják.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek portréi

Június 29-től július 4-ig tartó sorozatunkban egyenként mutattuk be az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket. Pálinkás József portréjával kezdtünk, majd a sorrend a következő volt: Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Jakab Péter.

Rovatok