Index Vakbarát Hírportál

Fekete-Győr András: Tökös dolgot tett Karácsony, de nem eshet a Dunába a Lánchíd

2021. szeptember 17., péntek 20:29 | aznap frissítve

Az előválasztásnak két fontos kérdése van. Az egyik, hogy mi lesz a NER-rel, a másik pedig az, hogy mitől lesz jobb az élete egy magyar embernek, ha az ellenzéket választja − mondta Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus elmondta, hogy a két kérdés miatt volt szükség arra, hogy két programot dolgozzanak ki: az egyik Orbán Viktor elszámoltatása, a másik pedig a környezetvédelemtől kezdve az oktatáson keresztül mindent magába foglal.

A miniszterelnök-jelölt elmondta, egyelőre nem gondolkodik azon, hogy bárki javára visszalépjen az előválasztáson.

Én egy olyan csávó vagyok, aki nem szereti bedobni a törölközőt

− fogalmazott Fekete-Győr András, aki szerint az első körben nem kell taktikázni, arra a második forduló lesz alkalmas.

Fekete-Győr András elmondta, hogy szívesen látná Szél Bernadettet zöldminiszterként, ahogy Hadházy Ákost korrupció ellenes kormányzati munka koordinálásával bízná meg, mert szerinte ő a legfelkészültebb és leghitelesebb ebben a kérdésben. A miniszterelnök-jelölt kitért arra is, hogy ha miniszterelnök lesz, akkor az egész ellenzéki összefogás szakembereire számít, mert egy a cél: változást akarnak.

Arra a kérdésre, hogy minden miniszterelnök-jelölt helyet kap-e az új kormányban, ha megnyerik a választást, azt válaszolta, nem biztos, hogy mindenki benne szeretne lenni majd, a Momentum azonban ott lesz a következő kormánykoalícióban.

Fekete-Győr András elmondta, hogy már tavaly nyár óta több mint háromszáz fiatalt készítenek fel kormányzati feladatokra. A felkészítés korábbi államtitkárokra és miniszterekre van bízva, akiknek a nevét azonban nem árulta el.

Az előválasztással kapcsolatban elmondta, hogy összesen 54 momentumos indul, akik közül már senki nem fog visszalépni más pártok javára.

Kemény csatákat fogunk majd vívni a DK-val

− fogalmazott Fekete-Győr András, aki elmondta, hogy a legtöbb helyen a DK jelöltjeivel szemben indulnak a momentumosok.

Az ellenzéknek van egy megállapodása, miszerint aki megnyeri az előválasztást, csak az indul a 2022-es választáson, azonban a Momentum jelöltje elárulta, hogy tart attól, hogy Tóth Csaba mégis elindul majd abban az esetben, ha az ellene induló Hadházy Ákosra szavaznak majd többen (a két politikus vitájáról itt olvashat). Fekete-Győr András azt is elmondta, hogy mi a gond Tóth Csabával: korrupció árnyéka borult rá, ilyen emberre nincs szükségünk − fogalmazott a politikus, utalva a parkolási visszaélések ügyére.

A Momentum jelöltje elmondta, hogy Cseh Katalin, története, akit szintén korrupciós ügyekkel vádolnak, csak a kormánypropaganda által felépített történet. Fekete-Győr András szerint a politikust megviselték a vádak, és már több jogi eljárást is indított rágalmazás miatt.

A közös lista összeállítására csak az előválasztás után kerül majd sor − derült ki a beszélgetésből. Október közepétől dolgozik majd az ellenzék ennek az összeállításán, és egyetlen elvet fektettek le: ha egy párt a támogatottságához képest nem úgy szerepel, akkor ezt kompenzálják a listán.

Fekete-Győr András elmondta, hogy Márki-Zay Péterrel szemben ő úgy véli, hogy érdemes beszélni az adórendszer átalakításáról választások előtt. Kiemelte, hogy szeretnék, ha a fizetést adómentesen vinnék haza a dolgozók, és csak egymillió forintos kereset esetén fizetnének 25 százalékos adót. A családi adórendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy ez az utóbbi évek legsikeresebb programja, amin ugyan lenne mit átalakítani, de a főbb részeit megtartanák.

Nem csak pénzben, hanem intézményekben is gondolkodnunk kell

− emelte ki a Momentum jelöltje, aki szerint kevés a bölcsőde, amivel nagy segítséget tudnának nyújtani a családoknak.

A négynapos munkahét ötletével kapcsolatban elmondta, hogy ez nem azt jelentené, hogy a szolgáltatások csak négy napig lennének elérhetők. Szerinte ezzel a módszerrel kevesebb munka és stressz mellett magasabb produktivitást lehetne elérni.

Mindenki nyer: a munkáltató is, a munkavállaló is, és a bolygó is, mert kisebb lesz a szennyezettség, ha kevesebbszer ülünk autóba

− mondta Fekete-Győr András.

A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy az egyik változtatás, amit mindenképp meg szeretnének lépni, az lenne, hogy a miniszterelnök maximum nyolc évig lehessen hivatalban. Mint mondta, sok feladatot lehet még ellátni az állam működésében, ehhez pedig nem szükséges, hogy a politikus mindig „ott legyen a toppon”. Egy másik változtatás lenne, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül választanák, ezzel kapcsolatban még nem gondolkodtak korlátozáson.

A budapesti közlekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy „tökös lépésnek” tartja, hogy a választások előtt Karácsony Gergely belefogott egy ilyen nagyszabású fejlesztésbe, de „nem engedhetjük, hogy a Lánchíd beleessen a Dunába”.

Legyünk egy-másfél éves türelemmel

− fogalmazott Fekete-Győr András, aki elárulta, hogy ő is tömegközlekedéssel jár a városban, és elégedett vele.

Rovatok