Index Vakbarát Hírportál

Kovács Zoltán: A gyerekek a vadászati kiállítás legfontosabb célközönsége

2021. október 1., péntek 18:51

A gyerekek a vadászati világkiállítás programsorozatának legfontosabb célközönségét jelentik - mondta a közmédiának Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos pénteken a Somogy megyei Kaszói Kirándulóközpontban, az emlékpark és az Erdei Muzsika zeneszínpad avatásakor.

Az MTI beszámolója szerint a kormánybiztos hangsúlyozta: a programsorozat egészében és a központi kiállításnál is külön figyeltek arra, hogy mindenben maximálisan megfeleljenek a szakmai elvárásoknak, egyúttal a laikusok számára is élvezhetők legyenek a programok.

Kovács Zoltán elmondta, hogy eddig több mint 53 ezer diák regisztrált a Hungexpo programjainak meglátogatására, és ebben nincsenek benne a vidéki helyszínek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a vidéki programsorozat fontosságára. Mint fogalmazott, „a szívét-lelkét a programnak a vidéki programsorozat is jelenti”.

Rovatok