Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Ötven romániai koronavírusos beteg gyógyulhat Magyarországon

2021. október 13., szerda 13:23

Ötven intenzív ellátásra szoruló, súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg ellátásával segít Magyarország Romániának − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Karmelita kolostorban.

A miniszter kiemelte, hogy Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek. Hozzátette: folyamatosan egyeztet Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila román egészségügyi miniszterrel.

Az ötven koronavírusos beteget Szegeden és Debrecenben fogják kezelni, egyelőre azonban még a részletekről folynak a tárgyalások. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor szállítják át őket Magyarországra − tájékoztatott Szijjártó Péter.

A londoni mérkőzéssel kapcsolatban a miniszter, miután gratulált a magyar csapat helytállásához, elmondta:

vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, így ezáltal a nagykövetség dolgozóinak sem.

A miniszter tájékoztatása szerint egy magyar és egy lengyel szurkolót letartóztattak le a mérkőzésen, akik jelenleg „a brit rendőrség vendégszeretetét élvezik”. Hozzátette, hogy eddig a letartóztatásban lévő magyar állampolgár nem kért konzuli védelmet, de amint megteszi, segítenek neki.

Rovatok