Index Vakbarát Hírportál

Egy zsíroskenyérrel megelőzhető lett volna a náci karlendítés a lemondott ózdi alpolgármester szerint

2021. október 19., kedd 13:01 | aznap frissítve

Ózd lemondott alpolgármestere szerint részegen mindenki csinál hülyeségeket, így ha egy kicsit később, vagy talán egy zsíroskenyér után fotózkodott volna egy zsidóellenes feliratokkal ellátott épület előtt, akkor vélhetően a karlendítést is rossz ötletnek tartotta volna.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben több jókora karlendítéssel ékesített fotó került elő Farkas Péter Barnabásról, Ózd azóta lemondott alpolgármesteréről.

A politikus még 2018-ban vett részt egy látogatáson Ózd lengyel testvérvárosában, majd elmentek a Chorzówtól nem messze fekvő Katowicébe, ahol a Szilézia történetét bemutató múzeumban fotózkodtak. Az egyik ilyen képen egy zsidóellenes feliratokkal ellátott épület előtt áll, mégpedig olyan kézmozdulattal, amely a náci karlendítéshez hasonló.

A politikus kezdetben tagadta a feltételezést, és azt közölte, hogy csak integet. A furcsa magyarázat nem győzte meg a Mazsihiszt, sőt az MSZP és a Momentum is elhatárolódott a jobbikostól, aki végül veszített is az ózdi előválasztáson. Azóta az ózdi alpolgármesteri pozícióról is lemondott, október 31-ig azonban még hivatalban van.

Farkas Péter Barnabás egy idő után a karlendítéses botrányon a korábbi jobbikos alpolgármesterrel Fidrus Péterrel együtt osztozott, ugyanis róla is előkerült egy félreérthetetlen fotó, mint kiderült, a politikusok egymást fotózták.

A lemondott ózdi alpolgármester most egy 24.hu-nak adott interjúban megerősítette, hogy a korábbi alpolgármesterrel valóban együtt voltak a kiránduláson, ahol elsősorban a testvérvárosi kapcsolatokat erősítették, így a delegációban ott volt Zsuponyó Anett képviselő asszony is.

Elmondása szerint nem ők kezdeményezték a katowicei múzeumlátogatást, hanem azt a lengyelek szervezték kötetlen programként. Arra a kérdésre, hogy mégis honnan jött a karlendítős fotózás ötlete, a következőt felelte:

Ebéd után voltunk

– mondta a még hivatalban lévő ózdi alpolgármester, aki azt is bevallotta, hogy ezekben az órákban nem kevés alkoholt fogyasztottak, de hogy pontosan mit és mennyit, arra nehéz visszaemlékezni.

Az biztos, hogy a múzeumba érve nem voltam józan

– szögezte le Farkas Péter Barnabás, hozzátéve hogy a fotózás perceiben is emelkedett hangulat uralkodott. Bár azt nem tudja, hogy pontosan meddig időztek a tábla előtt, azt valószínűsíti, hogy a fotózás Fidrus Péter ötlete volt.

„Én azzal a mozdulattal nem akartam üzenni az ég egy adta világon semmit! Én azzal a mozdulattal nem akartam gúnyt űzni senkiből! Volt egy pillanat, az illuminált, hülye agyammal, pontosabban az akkori hülye agyammal az adott állapotban, in situ egy hirtelen reflexió. 

Tíz perccel később, egy órával később, vagy egy kiadós zsíros kenyérrel később viszont azt mondja az ember, hogy jó nagy baromság.

De ki gondolta volna, hogy aki ott cinkosként jelen van, Fidrus, a fotókat évekkel később esetleg felhasználhatja ellenem?! Legalább úgy, hogy véres kardként körbehordozza. Az ember ott nyilván nem azon töprengett, hogy majd ha a fotó évek múlva kikerül, hogyan és mit fogok magyarázni, és mit vállalok mindezzel” – mondta a politikus, aki a továbbiakban is hosszasan védekezett azzal, hogy a látogatáson nem alpolgármesterként, hanem civilként vett részt.

(via 24.hu)

Rovatok