Index Vakbarát Hírportál

Nem tartják meg szerdán a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli közgyűlést

2021. november 16., kedd 08:25

Nem lesz rendkívüli fővárosi közgyűlés szerdán, Karácsony Gergely pedig soron kívüli ülésen ismétli majd el, hogy nem eladó a Városháza épülete – tájékoztatta az MTI-t a Főpolgármesteri Hivatal.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője még hétfőn közölte a nagyobbik kormánypárt budapesti szervezetének közösségi oldalán, hogy frakciójuk rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Városháza ügyének, illetve az ahhoz kapcsolódó telekügyek kivizsgálásáért.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a Fidesz-frakció kezdeményezését túl későn nyújtotta be, ezért indoklásuk szerint már nem hívható össze szabályszerűen az ülés.

Mint ismert, az Index írta meg, hogy Budapest vezetése a Városháza épületének eladását tervezi. A Városháza-ügyben azóta kiderült, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője egy 2020 októberében született döntés-előkészítő tanulmány elkészítése után tárgyalt a Városháza eladásáról. A múlt pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel szerint egy 2021 májusában történt beszélgetésen az is elhangzott, hogy a politikai döntéshozók rábólintottak a Városháza eladására.

Azt akarom csak mutatni, hogy amit a Gyula mondott, hogy a politikusok itt tartanak. Én azt mondtam nekik, hogy ne menjünk bele, és ne kezdjünk el arról beszélni, hogy 12 ezer négyzetméter, és most 620 ezer forintért építem az A kategóriás irodaházat, plusz áfa, és a nem tudom, 250 ezer a mélyparkoló négyzetmétere, mert nem itt tart még a kérdés. Ez a kérdés. Lehet-e más helyen a Városháza, és lehet-e új épületben a Városháza? Vagy csinálunk itt egy új épületet. Ugye ez most a Váci utca túloldala a Szervita térre, ez most tök mindegy. Ez így nézne ki körülbelül. Tehát van egy régi Városházánk, és mellé épül valami új. Erre az volt a mondás, hogy az lehet. És akkor ez a döntés született

– áll a pénteken nyilvánosságra került felvételben.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint Barts Balázst, a vagyonkezelő vezetőjét csőbe húzták, hibázott, és a főváros vezetésének akaratával ellentétesen tárgyalt a Városháza eladásáról. Budapest első embere úgy fogalmazott: Barts J. Balázsnak arra volt felhatalmazása, hogy tárgyaljon, azért van a vagyonkezelő cég, hogy üzletfelekkel, érdeklődőkkel tárgyaljanak, mert a politikusoknak nem ez a dolga.

Rovatok